Piqué: „Kellett már egy középsõ védõ”

Cesc és a klub is jól járt | Xavi nélkül nem tudta elképzelni ezt az idényt

A Barcelona hátvédje a Sant Guim-i szurkolói csoport évfordulós ünnepségére volt hivatalos a napokban, ahol a ‘La Sexta’ televíziócsatornának nyilatkozott az aktuális történésekrõl. Piqué elmondta, nagyon örül Mathieu érkezésének, akit „tárt karokkal fogadnak”.

Mathieu érkezése

„Annak ellenére, hogy középsõ védõként még kevesebb tapasztalata van, nagyszerû munkát végzett, bárhol is játszott. Örülök, hogy a csapatban tudhatjuk. Meg kellett erõsítenünk a hátsó alakzatot, õ pedig pozitív hatással lesz ránk.”

Xavi mégis marad, Fábregas viszont nem

„Sok találgatás és spekuláció látott napvilágot arról, hogy elmegy, végül azonban marad. Én mindig is tudtam, hogy Xavi velünk akar lenni, nem is tudtam ezt másképpen elképzelni.”

„A Fábregas-transzfer jó üzlet volt a csapatnak és a játékosnak is. Sok pénzt hozott a Barça konyhájára, Cescnek pedig önbizalom növelõ lehet az új környezet, ahol kulcsfontosságú elemként tekintenek rá. A Chelsea volt a legjobb választás a számára.”

Jól indul majd a szezon

„Nagyon tehetséges a keret, és a tudásunk legjavát nyújtjuk majd, hogy nyerhessünk. Esélyesek vagyunk a kupákra és mindent beleadunk majd, hogy megszerezzük õket.”