Xavi: „Jók a benyomásaink, készen állunk”

El kell felejteni a múlt szezont | Már megszokták Luis Enriquét

A bajnoki nyitány elõtti utolsó játékos sajtótájékoztatót a csapat új kapitánya, Xavi adta, és jelezte, õ is, és a csapat is készen áll a rajtra. A pénteki sajtótájékoztatót egyébként Neymar tartotta volna, de mivel a brazil megsérült az edzésen, csere történt.

„Szeretnénk jól kezdeni a szezont, a versenyhelyzet eddig nagyon jó a csapatnak. Minden egyes játékos fontos, és mindenkinek készen kell állnia. Legalább egy trófeát szeretnénk nyerni az idény végén.”

„Az, hogy sokan vagyunk, jó dolog, a szezon ráadásul nagyon hosszú. Mindenki magas szinten van. Jelentõs versenyhelyzet van a posztomon is, de azért fogok dolgozni, hogy hasznos legyek, fontos tagja az együttesnek.”

Stílus

„Van egy jól ismert játékunk, Luis Enrique jól ismeri a csapatot és ezt a klubot, pontosan tudja, mit kell játszani. Amikor edzeni látod a csapatot, minden jól fest, szerintem jók leszünk, de persze a meccsek teljesen mások, mint maga a felkészülés. Jól igazoltak, a benyomásaink jók. A technikai vezetés elképzelései pedig világosak.”

Luis Enrique

„Azt olvastam, hogy nem beszélek Luis Enriquével, pedig kivételesen jó a kapcsolatom vele, és az is marad. Élvezem az edzéseket, készen állok mindenre.”

Új fejezetet kell kezdeni

„Ami az elmúlt évben történt, már a múlté, most mindent el kell felejteni, új fejezet indul, erre a szezonra kell koncentrálnunk, és a lehetõ legtöbbre vágyunk. Nem fordulhat elõ még egy szezon trófea nélkül.”

„Az elõszezon jól sikerült, átálltunk arra, amit Luis Enrique akart. Készen állunk a rajtra.”