Piqué: „Jól kezdtünk, de hosszú a szezon!”

Nem sérülés miatt maradt ki a hétvégén | Téma volt a ‘Diada’

Az FC Barcelona katalán középhátvédje, Gerard Piqué elismerte az APOEL elleni, Bajnokok Ligája összecsapást megelõzõ sajtótájékoztatóján, hogy a hétvégén edzõi döntés miatt maradt ki a kezdõcsapatból, és szó sincsen már egészségügyi problémákról. Piqué úgy érzi, jogtalanul támadják a ’Diadán’ való részvétele miatt, valamint úgy érzi, sokkal inkább a pályán kívüli tettei alapján ítélik meg, mintsem a pályán nyújtott teljesítménye alapján.

„Erõnlétileg és egészségügyileg rendben vagyok. A csípõm még nem az igazi, de tudok teljesíteni, a fájdalom már minimális. A hétvégi kihagyásom a csapatból tehát edzõi döntés. Keményen dolgozom, jól edzek, és ahogy sosem éreztem magam kezdõnek, úgy most sem érzem magam cserének. A szezon hosszú.”

Remek idénykezdet

„Nagyon jó érzésekkel tréningezhetünk, hiszen az elsõ három meccset megnyertük. Szerda esti ellenfelünk nem képvisel olyan magas színvonalat, nem is ismert annyira, de biztos vagyok benne, hogy nem lesz könnyû megszerezni az elsõ gólt.”

Jelenléte a Diadán

„Katalán vagyok, részt akartam venni a rendezvényen. A hozzátartozóimmal voltam ott, és még 1.8 millió emberrel. Ezzel kapcsolatosan nem lehetnek kétségek a személyemet illetõen. 11 éve a nemzeti csapatban játszom. Más dolog az, hogy támogatom a szavazást, ami egy demokratikus elem. Az embereknek joguk van voksolni. Ezt a két dolgot – a válogatott szereplést és a Diadán való jelenlétét – nem lehet összekeverni.”

Hatékonyabb a védekezés

„Igen, valóban fejlõdünk, de hosszú a szezon. Ennek egész évben ki kell tartania.”

Real Madrid

„Az elõny láttán sem lehet azt mondani, hogy a Real kiszállt a versenyfutásból. Nem is tudom elképzelni, hogy a szezon során nem lennének közel hozzánk.”

Kritikák és a sajtó

„Arra törekszem, hogy a legjobbamat nyújtsam. Elégedett vagyok a teljesítményemmel, és kevés ráhatásom van arra, mit is gondol a média és a közönség. Egyre inkább az az érzésem, hogy a pályán kívüli tetteim alapján ítélnek meg, holott én rendkívül büszke vagyok, hogy a Barça játékosa lehetek, és azon vagyok, hogy fejlõdjek.”

„A hétvégi, cserék közé való nevezésem is példázza, mi is az újságírás. Az egész média csak példányszámot akar növelni. Mint ahogy Neymar megbüntetése sem volt igaz, úgy a rólam való hírek sem a valóságot tükrözik.”

Mi a cél a Bajnokok Ligájában?

„A Barça csak négyet nyert eddig. Nagyon jó generációnk van, és reméljük, hogy még több trófeát is elnyerhetünk, ugyanakkor nem helyezünk magunkra extra nyomást e tekintetben.”

Mathieu

„Nagyon gyorsan beilleszkedett, nagyon gyors, és kiváló a passzjátéka is.”

Bartra

„Pár hete beszéltem vele személyesen. Adtam neki néhány tanácsot, de ezeket nem szeretném a nyilvánosság elõtt is kitárgyalni.”