Fontos pontok a Clásico elõtt

Az Ajax ellen nem szabad hibázni | Nem mindegy, hogyan „melegítenek”

Az APOEL elleni szûkös hazai gyõzelem és a PSG elleni idegenbeli vereség után a Barcelona rá van kényszerítve arra, hogy hazai pályán legyõzze az Ajaxot a Bajnokok Ligájában, és a három ponttal versenyben maradjon a csoport elsõségért. Hibázni tilos, különben nagyon nehéz is lehet a hátralévõ három kör Európában. A Madrid elleni rangadó közeledik, de most még a BL-ben kell megmutatni, mindenki készen áll a derbire.

Nem kétséges, hogy a Real elleni meccs a fontosabb, és ez lesz a nehezebb is, de azzal, hogy a Barça kikapott Párizsban, nem engedheti meg magának, hogy ismét hibázzon. Az Ajax évek óta hasonló reményekkel vesz részt a BL-ben. Fiatal, lelkes, labdával jól bánó csapat, kevés tapasztalattal. A holland együttes ezúttal is elveszítette több kulcsjátékosát, akiket újabb fiatalokkal pótolt. Éppen ezért a holland együttesben most sincs sok olyan játékos, aki nemzetközi szinten komolyabban jegyzett lenne, de lebecsülni mindig hiba egy ilyen csapatot.

Egy évvel ezelõtt a Barcelona el is bukott Amsterdamban, aminek ugyan nem lettek döntõ következményei, de így is kellemetlen élményekkel térhettek haza Xaviék.

Luis Enrique várhatóan fog rotálni a csapaton a Madrid elleni rangadó elõtt, de hogy mennyire, azt csak õ tudja. A támadósorban Pedro aligha kap ismét lehetõséget kezdõként, de Neymar és Messi garantált tagsága valószínûleg megmarad. A középpályán a jó formában játszó Xavi mellé visszatérhet Iniesta, mögöttük pedig Busquets, aki hétvégén már pihenhetett. Bõven benne van azonban a pakliban Rakitic játéka is, aki a hétvégén pihenhetett. A védelemben hasonló négyes állhat föl, mint múlt hétvégén, ám mögöttük Ter Stegen védhet, nem Bravo, akinek a bajnokságban bérelt helye van.

FC Barcelona – AFC Ajax:
Barcelona, Camp Nou
20:45
Vezeti:
William Collum
TV:
Paulaner Sörház / Sport1

FC Barcelona: Ter Stegen, Alves, Piqué, Mathieu, Alba – Busquets, Xavi (Rakitic), Iniesta – Munir, Neymar és Messi.

AFC Ajax: Cillessen, V.Rhijn, Veltman, Moisander, Boilesen – Muric, Zimling, Serero – E. Ghazi, Andersen, Sigthorsson.