Benedito: „Most Laporta nyerné a választásokat”

Az elnökjelölt Zubizarretát is élesen kritizálta | 76% választásokat akar

Agustí Benedito egyike volt azon elnökjelölteknek, akik alulmaradtak Sandro Rosellel szemben a 2010-es elnökválasztáson. A vállalkozó annak ellenére, hogy lényegesen szûkebb anyagi lehetõségekkel rendelkezett, másodikként futott be a voksoláson, és tervei között szerepel, hogy részt vesz majd a következõ választásokon is, legyenek azok bármikor.

Benedito éppen ezért közvélemény kutatást rendezett a Camp Nou szomszédságában november 1-én a potenciális jelöltek támogatottságáról. Az eredmények között a legnagyobb jelentõsége annak van, hogy a pártoló tagok 76 százaléka már az idény végével új választásokat szeretne látni, ebbõl persze az is világos, hogy õk nem támogatnák a jelenlegi vezetést sem egy új választásokon. Ehhez a kérdéskörhöz hozzá tartozik, hogy Bartomeu elnöksége természetesen hallani sem akar arról, hogy ne töltsék ki az idejüket 2016-ig.

Rosell és csapata 2010-ben 60%-os többséggel nyert, de a pillanatnyilag maximum 20 százalék voksolna a Bartomeu vezette elnökségre, ha a választásokat most rendeznék meg. Ezzel szemben Joan Laporta 33,8 százalékkal nyerne. A szavazatok megoszlanának még több más jelölt között, mint Benedito vagy Toni Freixa, aki Rosell elnöksége alatt szóvivõ volt.

Benedito a sajtó elõtt elmondta azért az õ fõ problémáit a jelenlegi vezetésrõl, melyek közül az egyik kizárólag üzleti, a második viszont erõsen sportszakmai is.

A Qatar Airways megállapodás

„Katar Észak-Koreával együtt a világ talán legveszélyesebb rezsimje. Én nem írtam volna alá velük egy 100 millió eurós szerzõdést sem. Az iszlám államot, és az egyiptomi Muzulmán Testvérek csoportosulást finanszírozzuk, támogatjuk.”

Zubizarreta, középsõ védõ-dráma és Vermaelen

„Ez egy felháborító történet. Három éve keres középsõ védõt, és aztán leigazol egy olyat, aki nem tud játszani. A világ összes vállalatánál ez elegendõ ok lenne az elbocsátásra.”