Leo-rekorddal a csoportdöntõig: 0-4

Messi 74 gólos; maga mögött hagyta Raúlt | Két hét múlva Barça-PSG

A PSG gyõzelme ellenére versenyben maradt a Barcelona is csoportelsõségért a Bajnokok Ligájában, miután 4-0-ra gyõzött az APOEL ellen Cipruson. Luis Suárez megszerezte elsõ gránátvörös-kék találatát, Lionel Messi pedig egy mesterhármassal túlszárnyalta a BL-rekorder góllövõ Raúl Gonzálezt, így három nappal a bajnoki csúcsa után nem csak újabb három gólt lõtt, hanem – a spanyol bajnokság után – a BL-ben is eljutott az örökranglista élére.
Luis Enrique ezúttal pihenõt adott Busquetsnek, Neymarnak és Xavinak, így csapatba kerülhetett Rafinha és Pedro, szûrõként Mascherano, illetve a védelemben ezzel lehetõséget kapott Bartra. A katalán csapat végig uralta az elsõ félidõt, az APOEL minimálisan tudta csak magánál tartani a labdát, támadásokat is alig vezetett, ezzel szemben az idõ leginkább azzal telt, hogy a Barca kereste a rést az ellenfél védelmén.

Több veszélyes lövés és lehetõség után Suárez szerezte meg a vezetést egy szép egyéni megoldás után: Jordi Alba passzolt a tizenhatos baloldalán álló uruguayihoz, aki gyönyörû mozdulattal sarkazta be maga és a védõ mögé a labdát, majd lefordult és ki is használta a ziccert. A második gól a jó meccset futó Rafinha lövésébõl született, a tizenhatosról elengedett próbálkozásába bele tudott érni Messi, így lett védhetetlen a lövés. 0-2, Lionel Messi ezzel túlszárnyalta Raúl Gonzálezt a BL örökös góllövõlistáján.

A Barcelona dominanciája a magabiztos elõny megszerzésével csak stabilabb lett, az APOEL-ben nem volt benne a gól, de ezzel az állással a katalán csapat is felszabadultabban tudott futballozni.A második félidõ 58. percében Alves volt az elõkészítõ, Messi átvette a labdát a tizenhatoson belül, elhagyta a védõjét, majd el is tudott lõni a hosszú sarokba. 0-3, végleg eldõlt a meccs.

A folytatásban is hasonlóan alakult a találkozó, de ilyen elõnynél Luis Enrique is bátrabban nyúlt a cserékhez. A 61. percben jött Xavi és Adriano, lement a pályáról Rakitic és Jordi Alba. Változatosabbá tette a meccset, hogy a második félidõben már Ter Stegennek is akadt dolga, nagyot védett egy hazai lövés után, Rafinhát pedig második sárga lappal kiállították.

Az APOEL-ben azonban nem volt benne a gólveszély, így a meccs alapvetõen csendesen csordogált, végül a hajrában megszületett a negyedik gól is, ami egyben egy újabb Messi-mesterhármast jelentett. Gyönyörû, hosszú passzjáték végén Pedro adott vissza az alapvonalról, Messinek középen már nem volt nehéz dolga.

A vége 0-4, a csoportelsõség a Camp Nouban dõl el két hét múlva. A Barcelona akkor lehet elsõ, ha nyer a PSG ellen, a feladat egyszerû, mégis nagyon nehéz lesz…

APOEL Nicosia – FC Barcelona: 0-4 (0-2)
Nicosia, GSP Stadium
20.000 nézõ
Vezette
: Gianluca Rocchi (olasz)

APOEL: Urko Pardo, Sergio, Guilherme, Carlao, Antoniades, Gomes, Vinicius (Djebbour 76′), Morais, Aloneftis, Manduca (De Vicenti 62′) és Sheridan

FC Barcelona: Ter Stegen; Alves, Piqué, Bartra, Jordi Alba (Adriano 61′); Mascherano, Rakitic (Xavi 61′), Rafinha; Pedro, Suarez (Busquets 83′) és Messi.

Gólok: Suárez (27′), Messi (38′, 58′ 86′).