Elkerülik a szembenézést | Nincs elõrejáték és nincs valós önkritika
Aláírom, hogy nem könnyû dolog topon, vagy legalábbis a top közlében tartani egy csapatot, mely mindent megnyert, és fénykorában messze Európa fölött állt. Nem könnyû megtalálni az átmenetet sem, ami Pep Barcelonája után kell következzen, és talán még jó középsõ védõket igazolni sem könnyû. De fontos lenne legalább tisztán látni és elismerni a problémákat, ha egyébként vannak, mert nagyon nagy hiba tagadni, hogy vannak.
Ezen írásnak nem célja hogy nagy képet fessen az általános problémákról, amik a klub körül uralkodnak, pusztán annyi, hogy egy jelenséget tegyen a helyére.
A Barcelona nem találja a játékát, nem találja, hogy hogyan legyen eredményes, nincsenek meg a fegyverei számos problémára, rendkívüli módon függ Lionel Messitõl, illetve más klasszisok egyéni megoldásaitól, nincs együttes, közös ereje, ami a játékosai kohéziójából fakadna, nincs olyan kiérlelt csapatjátéka, olyan taktikai variációja, amivel hosszú távon eredményes tudna lenni akár spanyol, akár európai színtéren. A lista hosszú, persze nagyon sok is az összefüggés a fentiek között.
És még egy dolog hiányzik, a tisztán látás, illetve a problémák elismerése. Ez persze korántsem könnyû, tudjuk mindannyian, sokszor találkoztunk már vele sok nagy csapat bukásakor, vagy amikor már nem ment úgy, ahogy elõtte. Nyilvánosan, de alighanem az öltözõben sem nagyon ismerik el a játékosok, hogy hol ütköznek falakba, hol érzik a gátakat játék közben, amik miatt sem egyénileg, sem csapatban nem érzik magukat komfortosan a pályán. Mert tulajdonképpen ennyi kellene a csapat sikeréhez, az eredményekhez.
Amíg Luis Enrique az alábbi mondatokkal elejtve nyilatkozik azután a Getafe elleni meccs után, ahol a Barcelona legnagyobb helyzete Lionel Messi kapufája volt egy szabadrúgásból. Miket is mondott Luis Enrique?
- „Sokkal jobbak voltunk, mint az ellenfél, de nem használtunk ki a sok-sok lehetõségünket.”
- „Ha belõttük volna, most jó meccsrõl beszélnénk”
- „Örülnék, ha akár még száz lehetõséget teremtenénk…” – mondta, mintha záporoztak volna a ziccerek és az ötletes támadások.
Mindez egy olyan meccs után, ahol a Barcelona mezõnyjátékból képtelen volt helyzetbe kerülni, csak a szerencsének, vagy valamelyik klasszisának köszönhette volna, ha betalál, nem az együttes erejének, a csapat képességének és a játék kidolgozottságának. A csapat legnagyobb helyzete tudjuk, hogy melyik jelenet volt, ám szó sem volt helyzetek garmadájáról, amirõl Enrique, illetve a játékosok egy része beszélt.
Xavi azt mondta, a Barcelonának négy tiszta ziccere volt, amit nem tudott értékesíteni. Nos, a négy sem lenne olyan sok, de ezeket a lehetõségeket is nehéz azonosítani, ha a memóriánkban kutatunk. Olyan támadások akadtak persze, amibõl szerencsével gól születhetett volna, de olyan, hogy a támadó játékosok egy az egyben állnak a kapussal, vagy legalábbis nagyon kedvezõ helyrõl lõhetnek, nem igazán.
A szituáció teljes félreértelmezése, a mellébeszélés sajnos most azonban könnyebb, mint a szembenézés, pedig hosszú távon mindez lényegesen károsabb.
