Enrique: „Jó formában várjuk a Clásicót”

Szerinte nem lesz döntõ a jövõ hét | Elégedett a látottakkal

Luis Enrique örömmel nyilatkozott az Eibar idegenbeli legyõzése után, hiszen sikerült megtartani a vezetõ helyet a ligában. A mester szerint a csapat komolyan vette a történelmi meccset, és külön kiemelte Sergi Roberto biztató játékát, és az egész együttes formáját biztatónak látja a következõ hét elõtt.

„Az ilyen meccseken pontosnak kell lenned. A legtöbbet kell kihozni az adódó lehetõségekbõl. Megpróbáltuk dominálni a meccset. A szombati nap történelmi volt számunkra, hiszen elõször szerepeltünk az Ipuruaban. Különleges alkalom volt, jó érzés ide jönni. Azt gondolom, jól játszottunk, komolyan vettük a meccset egy olyan Eibarral szemben, aki nem könnyítette meg a dolgunkat. Problémákat okoztak, de sikerült felülkerekedni.”

Sergi Roberto

„Voltak más lehetõségeim is, de Sergi Roberto elképesztõ volt ma. Igaz, nem játszik sokat a bajnokságban, de kiválóan edz, és él a lehetõséggel, ha a pályán van. Önök is láthatták, minden erényt felvonultatott, amire szüksége van egy szûrõ középpályásnak. Ez mutatja a kvalitásait is: tud cselezni, remek a labdakihozatalban és jó a fejjátéka, valamint elvégzi a feladatokat védekezésben is. Ismerem õt már az U-19-es csapatból, sajnálom, hogy nem tudom többet játszatni, de amikor szükségünk van rá, mindig magas szinten teljesít és megmutatja, hogy nem véletlenül az elsõ csapat tagja.”

Fontos hét következik

„Elsõként várjuk a következõ hetet, jó formában vagyunk. Nem hiszem, hogy ez lesz a legfontosabb hét a szezonban, de minden esetre nagyon érdekes lesz. Két meccset játszunk saját közönségünk elõtt: az elsõ eldönti, hogy bejutunk-e a BL-negyeddöntõbe, ráadásul az ellenfelünk hátrányban lesz. Viszont a Manchester City az a csapat, amely hátrányból is képes nyerni. Most erre a meccsre koncentrálunk, aztán majd meglátjuk, milyen lesz a hétvége.”