Alves: 3 év és 27 millió Párizsban

A klub csakis fizetéscsökkentéssel ajánlana új kontraktust

Egyre inkább úgy tûnik, hogy Dani Alves hét esztendõ után távozik az FC Barcelona kötelékébõl. A ‘Radio Marca’ értesülései szerint Alves ügynöke, Dinorah Santana már Párizsban van, miután a PSG 3 évre 27 millió eurót kínál a brazilnak. 
 

 
Alves szerzõdéshosszabbítási ügye a végéhez közeledik. A brazilnak a kontraktusa 2015. június 30-án jár le a Barçával, és a katalánok eddig nem akartak hosszabbítani vele, mert a teljesítménye és a fizetése nem állnak egymással arányban az utóbbi években. A klubot azonban idõközben eltiltották az átigazolási szezontól, Alves ráadásul jelentõs javulást ért el a teljesítményében, mely ugyan még mindig nem idézi a régi önmagát, de Montoya és Douglas teljesítményénél így is jelentõsen magasabb színvonalat üt meg. 
 
Ezt látja Luis Enrique is, aki rendszerint a brazilnak szavaz bizalmat a fontosabb mérkõzéseken, ezért a Braida – Rexach vezette technikai bizottság egy 1+1 éves, fizetéscsökkentést tartalmazó kontraktust akart ajánlani Alvesnek. A brazil viszont a ‘Radio Marca’ értesülései alapján idõközben egyrészt beleunt a várakozásba, hogy az egyesület nem vette fel vele hivatalosan a kapcsolatot, másrészt informális csatornákon keresztül tudomására jutott a klub szándéka, ám a brazil nem akar hallani fizetéscsökkentésrõl, ráadásul hároméves szerzõdést akar. 
 
A fentiek eredménye az, hogy Dinorah Santana, Alves ügynöke pár napja már Párizsban tartózkodik, mert a PSG három évre 27 millió eurót kínál a jobbhátvédnek. A hírek szerint Santana már házat is keres Alvesnek, ez a hozzáállás pedig nem tetszik a katalán klubnak, amely már azon is erõsen gondolkozik, hogy ezek után lerakja-e az asztalra a brazilnak az ajánlatát, azon meg egyáltalán nem gondolkozik, hogy javítson-e a kezdeti feltételein. 
 
Alves hetekkel ezelõtt már cáfolt egy hasonló párizsi ajánlatról szóló értesülést, de azt nem lehet tagadni, hogy a katalán klubot és a brazilt egy szakadék választja el egymástól a közös jövõt illetõen. Ha a dél-amerikai távozik a nyáron, az elsõ keretben csak két klasszikus jobbhátvéddel számolhat majd Luis Enrique, akik közül Douglas eddig nem bizonyított, Montoya pedig nem élvezi a bizalmat, és már a télen is távozni akart.