Bartomeu vezet, Laporta még esélyes

Kétesélyes a verseny, a többiek nem rúgnak labdába | 35% vs. 27%

A madridi Marca ezúttal nem a saját olvasói között, hanem hitelesen a Barcelona pártoló tagjai között végeztetett felmérést a Sigma Dos közvélemény kutató céggel, melynek eredménye már feltétlenül komolyan kezelendõ, hiszen a választási kampány jó ideje tart. Az eredmények alapján Josep María Bartomeu és Joan Laporta tekinthetõk egyedül esélyesnek az elnöki poszt megszerzésére, a többi jelölt messze elmarad mögöttük.

Bartomeu vezet, ha most rendeznék meg a választásokat, akkor 35,7 %-os eredménnyel gyõzne, és folytathatná eddigi munkáját. A második helyen Laporta áll, a sociók 27,5 százalékának támogatását bírhat. A többi jelölt – Freixa, Farré, Majó vagy Cuberta – azonban messze elmarad mögöttük. Még a már ismertebb Agustí Beneditónak is mindössze 2,3 százalékos támogatottsága van, a többieknek ennél is kevesebb. Ilyen alapon, szûk három héttel a választások elõtt csak Laporta reménykedhet, hogy behozza a hátrányát, a többiek esélye minimális erre.

Amiben Laporta bízhat, hogy még igen magas a bizonytalanok aránya: a szavazók 24,1 százaléka arról számolt be, hogy nem döntött, kire adja a voksát. Vélhetõen az dönti majd el a választásokat, hogy melyik jelölt tudja jobban megszólítani a bizonytalan szavazókat.

Ami még érdekes adat a felmérésbõl, hogy Laportát inkább a fiatalok, Bartomeut inkább az idõsebb pártoló tagok támogatják, ami összefügg a jelöltek személyiségével is. Laporta vakmerõ, határozott fellépése imponál a fiatalok elõtt, míg az idõsebbek megbízhatóbbnak tartják Bartomeu munkáját. A két korábbi elnök akkori tevékenységét hasonló pontszámra értékelték a sociók. Bartomeu 6,72-es, Laporta 6,64-es átlag pontszámot kapott.

Egy tényezõ van, amiben Laporta tarol, és Bartomeu is messze elmarad mögötte: karizmában. Ezt az erényt a pártolók 66,8 százaléka kapcsolja össze Laportával, itt Bartomeu nem rúg labdába. De a választás nem is ezen fog eldõlni. A kampányból még közel három hét hátra van, és õk ketten biztosan nem fognak unatkozni…