Robert Fernández elfoglalta a posztját

Csütörtökön érkezett meg | Már beszélt is Bartomeuval és Luchóval

Az FC Barcelona új sportigazgatója, Robert Fernández csütörtökön érkezett meg San Fransiscóba, ahol jelenleg a csapat tartózkodik, és már találkozott is mind a játékosokkal, mind a vezetõkkel. 

Fernández azóta már a legfõbb feladatát is teljesítette, és beszélt Josep María Bartomeu elnökkel valamint Luis Enrique vezetõedzõvel az elsõ keretet érintõ kérdésekrõl. A fõbb pontok természetesen a távozókról szóltak, hiszen Adriano és Pedro is komoly ajánlatokkal rendelkeznek.

További kérdés volt még Alen Halilovic jövõje, aki a spanyol harmadosztályt már kinõtte, ugyanakkor az elsõ keretben még nincs helye, a B csapat másodosztályból való kiesése következtében pedig ez a tény problémát szült. A szakmai és a technikai stáb kölcsönadásban gondolkozik, és a találkozón a konkrét álláspontok is bõvebben kifejtésre kerültek. 

A korábban a Barcelonában is futballozó sportigazgató a helyszínen fogja megtekinteni az Egyesült Államokbeli túrából hátramaradt két találkozót a Manchester United illetve a Chelsea ellen.