Enrique: „Ismét elõ kell vennünk a védekezést”

Volt, ami tetszett neki | Majd a Sevilla ellen látszik, milyen a felkészülés

Luis Enrique elismerte, hogy korántsem elégedett azzal, amit Firenzében mutatott a csapat, még ha akadnak pozitívumok most is. A szakvezetõ kiemelte, hogy a védekezésen eddig is dolgoztak, de alighanem ismét elõ kell venniük a témát…

Akadnak olyan védekezésbeli problémák, amelyeket meg kell oldani. Ezekrõl beszéltünk, dolgoztunk is rajta, de úgy tûnik, hogy még nem segített. Ismét elõ kell venni a témát. Nem engedhetjük meg, hogy az ellenfelek egyedül lõjenek kapura, ez az egyik fõ feladat, ami a védekezést tekintve megoldásra vár.”

„Nem vagyok elégedett, vereség esetén soha nem vagyok elégedett, de a játékban akadtak olyan elemek, amik tetszettek.”

Helyzetkihasználás

„Nem a hatékonyság lesz az az erény, amit elsõsorban ki fogunk emelni, mint pozitívumot, ha véget ér ez az elõszezon. De azt sem szabad elfelejteni, hogy számos helyzetet teremtettünk egy nagyon jó ellenféllel szemben. Vannak természetesen olyan dolgok, amiket ki lehet javítani, és ez is motiváló erõként kell hasson. Jó csapat vagyunk, ha 100 százalékot hozunk, de ha ez nem sikerül, máris nem vagyunk annyira jók.”

Sikerül felkészülni a Sevillára?

„A Szuperkupa napján, ha véget ért a meccs, megmondom majd, hogy miként sikerült a felkészülés. Most nincs a kezünkben semmilyen adat, ami segítene megmondani, hogy hány százalékon állunk.”