Rakitic: „Minden reggel boldogan ébredek”

Nem könnyû Messiék mögött játszani | Belõné a büntetõt | Interjú

Leigazolásakor sokan kételkedtek benne, elsõ szezonjában azonban bizonyította: Ivan Rakitic kiváló választás volt a Barcelona számára. A horvát középpályás a csapat egyik legfontosabb láncszeme lett, most pedig izgatottan várja az új szezont. A Sevilla elleni Szuperkupa döntõ különösen érdekes lesz a számára, hiszen volt csapata ellen futballozhat majd. A játékossal a ‘Marca’ készített interjút, amit ezennel változtatás nélkül közlünk.

– Hogyan tartható fenn egy futballista számára a sikeréhség?
– Nagyon egyszerûen. Ugyanis egy futballistakarrier rendkívül rövid. Az idõ rendkívül hamar eljár feletted, de mindig adódnak lehetõségek a sikerre. Az elért címek motiválnak. Csodálatos, hogy idén küzdhetünk a két Szuperkupáért és a Klubvilágbajnokságért. Keményen fogunk harcolni a megszerzésükért.

– Mennyire mámorít el a hat kupa megszerzésének lehetõsége?
– Nem szabad, hogy megszédítsen minket, de motivál az a tény, hogy ez még csak néhány játékosnak sikerült korábban. Nem érzünk nyomást, de tudjuk, hogy nagyon nehéz lesz a maradék kupákat begyûjteni, hiszen erõs riválisaink lesznek, akik nagyon jól felkészülnek majd belõlünk. Kemény munkát végzünk annak érdekében, hogy tökéletes formában legyünk a kupaküzdelmekre.

– A Barca elsõ kupaellenfele az „Ön Sevillája” lesz.
– Ez a megállapítás már nem teljesen igaz. A Sevilla sokat erõsített a távozásom óta, a csapat átalakult, de nem gyengült. Jól ismernek minket, és Unai Emery biztosan jól fel fogja készíteni õket. Mi is becsületesen készülünk, meglátjuk, sikerül-e begyûjteni a szezon elsõ trófeáját.

– Mennyire érzi keserû álomnak, hogy a Sevilla ellen kell döntõzni?
– Nem mondhatnám, hogy keserûség lenne bennem, hiszen jelenleg a Barcelonáért dolgozom, a klub családjának megbecsült tagja vagyok. Ugyanakkor a legjobbakat kívánom a Sevilla csapatának, hiszen mindenki tudja, mennyire szeretem a várost és a csapatot.

– Miben gyökerezik a Sevilla sikeressége?
– Ahogyan a klub a munkára alapoz, és ahogyan Monchi mûködteti azt. A sorsuk a saját kezükben van, és õszintén gratulálok Monchinak a megújulásért. Egy valódi klubról beszélünk, ahol fantasztikus az élet, nem pedig egy munkáltató klubról, amely egyszerû munkásokat alkalmaz. Minden egyedi, amit csinálnak. Ráadásul kiváló a kapcsolat a La Masia és a Pizjuán között, az utóbbi években nagyon sok olyan játékoscsere történt, amely mindkét csapat számára kedvezõ volt. Aki a Sevillából ide igazol, mindig is sevillai marad egy kicsikét. Jómagam soha nem gondoltam volna, hogy a Schalkéból Sevillába történ igazolásomnak ekkora jelentõsége lesz a magánéletemre és a karrieremre nézve is. Fiatal játékosokat igazolnak, és kiváló áron adják el õket.

– Mennyire lesz értékmérõ a szezon ezen szakaszában a Szuperkupa döntõ?
– Tökéletes meccset kell játszanunk a gyõzelemhez. Kicsit több idõnkbe telik most, hogy elérjük a száz százalékos szintet, hiszen vannak játékosaink, akik késõn csatlakoznak majd be. A Manchester United ellen veszítettünk, de nem történt katasztrófa. Nem az elõszezon alapján kell megítélni minket, ez egy értékes felkészülési idõszak, a Sevilla ellen meglátjuk, hányadán állunk.

– Fejezze be a mondatot. Döntõ tizenegyes a Sevilla ellen, Rakitic lõ, és…
– Mindig is szeretném a klubom rám bízott feladatát felelõsen elvégezni, és küzdeni. Nagyon szeretnék játszani a Szuperkupa döntõn, hiszen tavaly a Real Madrid ellen már nem lehettem pályán. Most játszani akarok, és gyõzni. Remélem, a Sevilla kap még máskor is esélyt.

– De kérem, fejezze be a mondatot.
– Nekifut, lõ, és gól, a Barca pedig megnyeri a Szuperkupát. Legbelül fájó szívvel tenném, de tudom, hogy a klubomnak szüksége van rám, és én mindig szeretnék azért a csapatért küzdeni, ahol vagyok. Tudom, hogy a szurkolóknak is milyen sokat jelent egy cím megszerzése, én értük harcolok. Ha két felé tudnám törni a szívem… de sajnos ez nem lehetséges.

– Mi történhetett a Real Madriddal a tavalyi BL gyõzelem után?
– Én a magam dolgával törõdök, és a csapatommal. Tisztelem a Madridot, de nem foglalkozom velük. Számomra a saját munkám, a csapatom és a csapattársaim a legfontosabbak.

– Mennyire lehet fájó a vetélytárs Madridnak Modric sérülése?
– Nem tudom, hiszen nem követem minden meccsüket, de Luka egy kiváló játékos, aki fontos láncszeme a csapatnak, egy igazi vezér. Gondolom, hogy Madridban is a mielõbbi felépüléséért imádkoznak. Nagyon jól kijövünk egymással, és továbbra is mielõbbi felépülést kívánok neki.

– Mit vársz a leginkább ebben a szezonban?
– Hogy felvehessem a csapatom mezét és a világ legnagyobb klubját szolgálhassam. Büszkének érzem magam. A gyõzelem esélye egyszerûen boldoggá tesz. Minden reggel mosolyogva ébredek, és boldogan, örömtelien indulok edzésre… de a végén csak az számít, mit érsz el a pályán, éles meccsen.

– Az öltözõi jó hangulat tényleg a sikerek kulcsa?
– Mindenképpen sokat számít. Akárcsak Sevillában, itt is egy nagy család vagyunk. Nem tudom, korábban hogy volt, de most egymásért vagyunk, és együtt küzdünk.

– Könnyebb az élet Messivel?
– Igen, természetesen. Minden csapat szeretné Leót a soraiban tudni, de hála Istennek itt van velünk. Olyan dolgokat tud, amiket senki más, és mi szeretnénk segíteni abban, hogy még jobb legyen, és általa mi is fejlõdhessünk.

– Hogyan éli meg, hogy Messi, Neymar és Suárez mögött játszhat?
– Természetesen nagyon élvezem. Sok ember szerint egyszerû dolgod van, ha velük futballozhatsz. Én ezzel nem értek egyet. Õk egy másik szintet képviselnek, de ez nem jelenti azt, hogy egyszerû lenne velük játszani. Meg kell értened magadat velük, ki kell tudni õket szolgálni, mert megérdemlik.

– Hogyan tudnád körülírni a „Barca Rakiticét”?
– Nem azért vagyok itt, hogy beszéljek, hanem azért, hogy játsszak. Sokszor jobb nem gondolkodni, hanem egyszerûen csak dolgozni és játszani a csapatért. A legjobbamat szeretném nyújtani és bizonyítani az edzõmnek, valamint prezentálni a közönségnek a kvalitásaimat.

Írta: Debreczeni Márk