Luis Enrique Martínez vezetõedzõ hónapok óta gondolkozik a jövõjén, és egyáltalán nem biztos, hogy meghosszabbítja a nyáron lejáró szerzõdését. Az egyesület a támogatásáról biztosította a trénert, és vár a válaszára májusig bezárólag. A párizsi kudarc után aztán az sem biztos, hogy lesz mérlegelési lehetõsége Luchónak, hiszen a klub a hírek alapján fontolgatja az elküldését. Így vagy úgy, a tendenciózus problémák megléte miatt egyre valószínûtlenebb, hogy a következõ idényben is Luis Enriquének hívják majd a Barça vezetõedzõjét. Többrészes sorozatunkban bemutatunk néhány potenciális jelöltet, akik kinevezésében bõven van fantázia. A harmadik rész fõszereplõje nem más, mint az AS Monaco trénere, Leonardo Jardim.

Ugyan azt a vezetõedzõt, aki a Bajnokok Ligája nyolcaddöntõjébe három szezonon belül két alkalommal is beviszi a nem éppenséggel az európai elithez tartozó monacói csapatot, nem lehet a tapasztalatlan, a szakmailag kifogásolható és egyéb degradáló jelzõkkel illetni, de Leonardo Jardim nevét egészen biztosan csak a futballszeretõk kisebb százaléka ismeri. A portugál tréner tehát az ismertséget és többek közt ebbõl kifolyólag a nemzetközi státuszt tekintve közel sem tart még ott, mint például az elsõ részben bemutatott Jorge Sampaoli vagy a sorozat második részében ismertetett Thomas Tuchel, de ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy a szakmaiságot tekintve nem tart azon a szinten, mint argentin és német kollégája.

A jelenleg 42 esztendõs, Venezuelában született, de portugál állampolgárságú Jardim sosem ûzte a sportágat professzionális játékosként, és már 27 esztendõsen elkezdte az edzõi karrierjét. Ahogy az lenni szokott az edzõi karrierek többségében, a legkisebbeknél kezdte, és 10-12 éves gyereknek vezényelt tréningeket. Mi több, Jardim egy éven keresztül egy kosárlabdacsapatot is irányított, és a tréner elmondása szerint a kosárcsapat élén megszerzett tapasztalatok is rendkívül hasznosnak bizonyultak a pályafutása késõbbi szakaszában. Itt lehet bekapcsolni ismét azt, ami Tuchelnél és Guardiolánál is jelen volt: más sportágaktól lehet tanulni, és olyan elemeket ellesni, melyek egy labdarúgócsapat elõnyére válhatnak. Jardim ráadásul készített fel nõi csapatot is egy bizonyos idõn keresztül, és bevallása szerint sokkal nehezebb a gyengébbik nem képviselõivel dolgozni, mint a férfiakkal.

Két évig másodedzõi funkcióban tevékenykedett, majd következtek az elsõ vezetõedzõi feladatok, az igazi áttörést Portugáliában pedig a Chaves gárdájával érte el, melyet feljuttatott az élvonalba. Ezután dolgozott a Beira-Marnál, a Bragánál vagy az Olympiakos együttesénél, majd 2013 nyarán ahhoz a Sportinghoz került, mely történelmének egyik legrosszabb idényén volt túl. A Sporting, mely ontja ki magából a tehetségeket – elég csak Luis Figóra vagy Cristiano Ronaldóra gondolni – , hetedik helyen végzett a bajnokságban, Jardim pedig felemás idényen volt túl Görögországban. Egyrészt a Bajnokok Ligájában jó teljesítményt nyújtott a csapata, kilenc egységgel a csoport harmadik helyén végzett, másrészt 14 gyõzelemmel és 3 döntetlennel a pireuszi gárda tíz pontos elõnnyel vezette a görög bajnokságot. Ennek ellenére a klub vezetõsége megköszönte a munkáját, mert nem tartotta elég szórakoztatónak és attraktívnak a Jardim által gyakorlatba átültetett futballt. Ez egyébként visszatérõ elem lesz Jardim karrierjében, de igyekszünk rávilágítani arra, hogy ennek a megítélése nem olyan egyszerû, mint ahogy azt elsõre sokan gondolnák.

Egy szó, mint száz, a Sportingnak új szelekre volt szüksége, és rábízta magát arra a Jardimra, aki minden volt, csak rizikómentes választás nem. A nagy múlttal rendelkezõ klubnál nem mást vártak tõle, mint az egyesület presztízsének a helyreállítását valamint a saját nevelésû játékosok kibontakozásának segítségét. Jardim pedig – különösebb, a legmagasabb szinten szerzett komoly tapasztalat nélkül – Portugália egyik legnagyobb klubjánál elvégezte azt, amire szerzõdtették. A fiatalokkal teletûzdelt csapatot bevitte a második helyre a bajnokságban, megtörve ezzel a Porto és a Benfica duopóliumát, és olyan fiataloknak segített megtenni a következõ lépést a karrierjükben, mint a 2016 nyarán magát Európa-bajnoknak mondható William Carvalho, de Carlos Mané (Stuttgart) vagy éppen Cédric (Southampton) is itt tette meg az elsõ lépéseket az európai pályafutás felé. A fiatalokkal való összhang, a beléjük vetett bizalom – a játékstílussal kapcsolatos kritikák mellett – szintén kísérik Jardimot az állomáshelyein. Visszatérve a fiatalokra, Jardim az UEFA hivatalos honlapjának adott interjújában kitért arra, hogy Görögországban is igyekezett a fiatal tehetségekre építeni, és példaként felhozta Manolaszt, aki azóta már az AS Roma labdarúgója.

A Sporting tehát kvalifikálta magát a Bajnokok Ligájába a második helyen a 2013-2014-es idényben, méghozzá imponáló, 54:20-as gólaránnyal. Miért imponáló? A bajnok Benfica, mely a Bajnokok Ligájában évek óta komoly ellenállást tanúsít a legkomolyabb csapatok ellen is, például az Atlético Madrid elleni párharcaira érdemes gondolni, csak kettõ góllal kapott kevesebbet és csupán néggyel lõtt többet. A szakemberek különösképpen felfigyeltek a már említett William Carvalho kivirágzására. Carvalho – Jardim érkezésekor – éppen a belga Cercle Brugges csapatától érkezett vissza kölcsönbõl, ám semmi jel nem utalt arra, hogy Jardim csapatának kirobbanthatatlan kulcsemberévé léphet elõ. Carvalho azonban olyan világos és tiszta instrukciókat kapott Jardimtól, amik segítettek neki kihasználni a képességeit. Az õ feladata volt a labda megszerzése, valamint annak azonnali elosztása a kreatív játékosok felé. Se több, se kevesebb. Számos kritika is érte õt annak kapcsán, hogy elõre felé keveset vállal, ám Jardim felismerte, hogy nem ez az erõssége. Carvalho a játékolvasásban, a helyezkedésben illetve a szerelési technikában emelkedett ki a többiek közül, és ezt aknázta ki a tréner, stabilizálva ezzel a védelmet és a csapatjátékot.

Érdemes elolvasni Jardim nyilatkozatát arról, miért is rá esett a Sporting választása 2013 nyarán, és miért nem például egy nagyobb névre, akitõl több trófeát és több sikert várhat el a közvélemény az általános vélekedés szerint: „Amikor a Sporting szerzõdtet egy vezetõedzõt, ennek a személynek az egyik feladata nem más, mint hogy segítsen a saját nevelésû játékosoknak fejlõdni. Mi abban hiszünk, hogy az egyesület jövõje jelentõs összefüggésben áll az utánpótlásképzõ központunkkal. Számtalan olyan játékosunk van a fiataloknál vagy a tartalékoknál, akik a jövõben reális eséllyel bírnak arra, hogy felkerüljenek az elsõ keretbe.” Jardim felfogása már-már kísértetiesen hasonlít a Barcelona klubmodelljére.

A fentiek ellenére a franciaországi állást Jardim nem elsõsorban a rúgott gólok száma, a szórakoztató csapatjáték vagy a Bajnokok Ligája helyezés kiharcolása miatt kapta meg 2014nyarán. Ezek is fontos szempontok voltak, ugyanakkor a teljes képhez hozzátartozik, hogy a Monaco Claudio Ranieri menesztése után stratégiát váltott, letért a PSG százmilliókat igénylõ ösvényérõl, és a fiatal tehetségekre valamint azok értékesítésére kezdte építeni a klubmodelljét. Ennek az irányváltásnak a beindítására pedig a legmegfelelõbb embert Jardimban látták az orosz tulajdonosok által vezetett Monacónál, köszönhetõen a Sportingnál végzett munkájának.

Az elsõ szezonja elõtt távozott a csapattól Falcao és James Rodríguez, a második szezonja elõtt értékesítette a klub Kondogbia, Martial, Kurzawa, Carrasco vagy Abdennour játékjogát. Mindannyian ismerõs nevek olyan klubok háza tájáról, mint a Paris-Saint Germain, az Internazionale, a Manchester United vagy éppen az Atlético Madrid. A távozók ellenére mindkét évben a harmadik helyen végzett a Monaco, kvalifikálva magát a Bajnokok Ligája selejtezõjébe. A 2015-2016-os idényben nem sikerült bejutnia a csapattal a csoportkörbe, miután szoros csatában 4-3-ra alulmaradt a Valenciával szemben az utolsó selejtezõkörben.

Ami viszont a számoknál is fontosabb, az a Monaco evolúciója a játékstílus területén. Mint az fentebb látható, az eredményességgel sosem volt gond, ugyanakkor az elsõ idényében Jardimot erõteljes kritikák érték a csapat játéka miatt. Pierre Menes, a Canal+ szakértõje a kinevezése után rövid idõvel már támadta is õt a következõképpen: „Jardim hozza az eredményeket, de a csapata nagyon gyengén futballozik. Feltalált egy új taktikát, név szerint a ’kloroform’ taktikát. A szurkolók meghalnak az unalomtól.”

Pár héttel az ominózus mondat után a Monaco 3-1-re legyõzte az Arsenalt Londonban nagyrészt Jardim taktikájának köszönhetõen. A portugál tréner felhívta a csapata figyelmét arra, hogy az Arsenal nem osztja be az erejét, és a második félidõben jelentõs mértékben fáradtabb, mint az elsõ játékrészben, csapatának pedig ezt kell majd kihasználnia. Noha már a szünetben is vezettek az Emirates stadionban Kondogbia góljával, a Monaco végül a második félidõben lõtt még kettõt, így 3-1-re nyert, aminek köszönhetõen még a hazai pályán elszenvedett 2-0-s vereség is belefért a visszavágón.

Aki pedig figyelemmel követi az idei Monaco teljesítményét, az valószínûleg egyáltalán nem érti, hogyan ejthette ki Menes azokat a negatív szavakat a száján. A Monaco a csütörtöki napig, azaz február 16-ig bezárólag 25 bajnoki találkozón 75 gólt szerzett. A nyáron visszatérõ Falcao újra kivirágzott, 22 gólt lõtt eddig, de az egyensúly is megtalálható a csapaton belül, mert összesen 16 játékos talált már legalább egyszer az ellenfelek hálójába. Rudi Garcia, a Marseille trénere úgy fogalmazott csapata 4-0-s, Monaco elleni veresége után, hogy „akkor is gólokat szereztek volna, ha bekötött szemmel léptek volna pályára”.

Hogy is jön össze akkor az, hogy mindössze két év leforgása alatt a Monaco és annak trénere egy unalmas, a játékával szórakoztatni képtelen csapatból olyanná vált, mely nyolc hazai meccsén 31 gólt szerez, a fiatal tehetségét, Kylian Mbappét pedig Thierry Henry-hoz hasonlítják?

Jardim egy rendkívül pragmatikus, sokoldalúan képzett szakvezetõ, aki képes a különbözõ körülményekhez maximálisan alkalmazkodni. Ugyanakkor tisztában van azzal, hogy az eredmények adnak idõt a további munkára. „Ez a csapat nem nyílhat ki teljesen, nem lehet teljesen offenzív. Az edzõ egyik erényének kell lennie, hogy alkalmazkodjon a klubhoz, a pillanathoz és a lehetõségekhez. A csapatnak olyan ambiciózusnak kell lennie, amennyire csak lehetséges, ám szigorúan a képességei adta kereteken belül” – így a portugál tréner a bemutatása után, aki saját bevallása szerint „dolgozik sírás nélkül”. A Monaco vezetõi a paradigmaváltás idején éppen ezért választották õt – kisebb költségvetésbõl a maximumot kihozni.

Jardim pedig akkor is nyerni akart, amikor éppen eladták alóla Jamest vagy Falcaót. Támadókvalitások hiányában pedig csak defenzív stabilitással lehet gyõzedelmeskedni. Ugyanez mondható el a második szezonjáról, amikor a fent felsorolt nevek – köztük Martial és Carrasco – elhagyták Monacót. Az idei szezon elején azonban megérezte a lehetõséget, aminek a fontosságáról feljebb idéztük õt, és néhány okos igazolással – Mendy, Sidibé vagy Glik – egy teljesen más csapatot épített fel az elmúlt évekhez képest. Ennek a csapatnak a játékát a francia futball szerelmesei már ki nem hagynák. Az ’RMC’ médium újságírója, Daniel Riolo úgy fogalmazott vele kapcsolatosan, hogy „még az arca is megváltozott. Felszabadult, igazi mosolyt láthatunk már Jardim arcán”.

A portugál szakvezetõ tehát valójában – az elsõ két franciaországi idénye ellenére – támadó szellemû, kezdeményezõ edzõ, aki hiszi, hogy a játékosainak az edzéseken csak a labdával kellene dolgozniuk. Ennek következtében egy integrált edzésmódszer mellett teszi le a voksát, ahol az erõnlétet is labdás gyakorlatokkal lehet megszerezni, ez pedig holisztikus látásmódra vall. Minden egyes mérkõzésen a gyõzelemre törne, és nagy jelentõséget tulajdonít a technikai képzettségnek.

Jardimot sem hagyhatja érintetlenül azonban az, hogy sok fiatal labdarúgó rendelkezik kulcsszereppel a csapatában. A Monaco idén meggyõzõen két vállra fektette a PSG-t 3-1 arányban, de Nizzában például 4-0-s vereséget szenvedett még szeptemberben. A fiatalok teljesítménye – csakúgy, mint Tuchel csapata Dortmundban – nem minden esetben konzisztens, de ez aprólékos munkával bizonyos mértékig ellensúlyozható. Most pedig Jardim a Bajnokok Ligája nyolcaddöntõjében van a csapatával, és készülhet a Manchester City elleni párharcra, a bajnokságban pedig jelenleg az elsõ helyen áll együttesével, megelõzve az Emery vezette PSG-t is.

Hogy Jardim lenne a legesélyesebb jelölt a Barcelona esetlegesen nyáron megüresedõ vezetõedzõi posztjára? Erõsen kétlem, a spanyol és nemzetközi lapok inkább az Arsenallal hozták kapcsolatba a nevét, ugyanakkor az edzõi filozófiája, a fiatalokhoz való érzéke és a változtatásra kész hozzáállása, a pragmatizmusa alapján nem nehéz elképzelni, hogy pár éven belül már reális esélye legyen akár egy olyan nagy klub irányítását is elvállalni, mint amilyen a Barcelona.

Leonardo Jardim portréja fõként a ’These Football Times’, az ’ESPN’ illetve az ’UEFA.com’ anyagain nyugszik.