Valverde játékszabályai és elvei

A szavai alapján következtetni lehet a fõbb elképzeléseire

Ernesto Valverde megtartotta a bemutatkozó sajtótájékoztatóját mint az FC Barcelona új vezetõedzõje, és ezen a szokásos körök mellett õszintén és higgadtan beszélt arról, milyen ideák, vezérelvek mentén is gondolkodik a csapat menedzselését és sikerre vezetését illetõen. 
 

 
A játékstílus megkérdõjelezhetetlen
 
Luis Enrique, a csapat távozó vezetõedzõjét a megnyert trófeák ellenére sokat kritizálták azért, mert eltávolodott a Cruyff által lefektetett stílustól. Valverde a szavai alapján tisztában van azzal, hogy melyek azok a pontok, ahol lehet változtatni, és melyek azok a részletek, melyek nem képezhetik vita tárgyát a barcelonismo körében. 
 
„Alkalmazkodnom kell a klub stílusához. Ez lesz az utunk, ezt fogjuk fejleszteni, ugyanakkor csavarni is fogunk rajta egyet, és igyekszünk azt még tökéletesebbé tenni. A lényeg, hogy mi kontrolláljuk a játékot.”
 
Messi a sarokpont
 
Ahogy Guardiola fogalmazott: tartsátok elégedetten Messit, és akkor minden rendben. Valverde szavai is azt erõsítik, hogy a tréner is az argentin képességeire építené az együttest. 
 
„Remélem, hogy továbbra is élvezhetem majd Messi játékát. Minden erõmmel azon leszek, hogy segítsek neki, és megteremtsem számára azt a környezetet, amiben továbbra is meg tud majd lepni minket.”
 
Pajzs a játékosoknak
 
Barcelonában hatalmasak az elvárások, és hiába jó a játék, ha becsúszik egy döntetlen, a sajtó máris felelõsöket keres. Valverde barcelonai múltja talán itt lesz a leghasznosabb, melyre alapozva kezelheti majd ezt a kritikus, már-már hisztérikus magatartást a helyi média részérõl.
 
„Azon leszek, hogy a játékosokhoz a legkevésbé érjenek el a kritikák, mert nekik a sportszakmai részre kell koncentrálniuk.”
 
Változtatni fog, forradalmat nem csinálna
 
Neveket természetesen sem a távozókat, sem az érkezõket illetõen nem mondott Valverde, ugyanakkor azt elárulta, hogy nem lesz nagy felfordulás a nyáron a keretben. Persze néhány poszton változtatni fog, ez biztos. 
 
Teljes mértékben megbízom a Barça sportszakmai irányításában, szerintem a csapatnak nagyon jó kerete van.”
 
Egységben az erõ
 
A Real Madrid idei gyõzelme megmutatta, mennyit is ér egy minõségi kispad, a Barcelonában pedig idén a kevesebbet játszó futballisták kudarcot vallottak. Ebben természetesen az edzõnek is van felelõssége. 
 
Azt akarom, hogy mind jóban, mind rosszban együtt legyünk, és összetartsunk.”
 
Az MSN szerepe
 
Kardinális pont: milyen lesz a viszonya Messiékkel az újdonsült edzõnek? Valverde hangsúlyozta, hogy a támadóhármas játéka kulcsfontosságú a csapat számára, ugyanakkor nekik is áldozatokat kell hozni, ha a csapat érdekei úgy kívánják. 
 
Tisztában vagyok azzal, milyen súllyal bírnak ezek a játékosok a keretben, de ennek ellenére is kiegyensúlyozottnak kell lennünk. Egységben kell mozognunk, és meg kell találnunk a formulát, hogy a csapat minél sebezhetetlenebb legyen.”