Benedito: egy hét alatt 5.461 ‘igen’

Ha eléri a 10.000-et, hivatalosan is benyújtja | Laportára is számítana

Amint arról korábban beszámoltunk, Agustí Benedito korábbi elnökjelölt bejelentette bõ másfél hete, hogy megfelelõ támogatottság esetén bizalmatlansági indítványt fog benyújtani a klub elnökségével szemben. Benedito eddig már több, mint 5000 személlyel számolhat, akik áldásukat adtak a procedúra elindítására
 

 
Egészen pontosan 5.461 culé jelezte egy hét alatt Beneditónak, hogy szükségesnek tartják a bizalmatlansági indítvány elindítását, ami figyelembe véve, hogy összesen nagyjából 16.500 aláírást kellene leadni az indítvány sikerességéhez, nem is olyan rossz eredmény. 
 
Benedito az erre a célra létrehozott honlapján és telefonos hívásokon keresztül valamint személyes találkozók keretében veszi fel a kapcsolatot a pártoló tagokkal. Az aláírások összegyûjtésére – a hétvégéket nem beleszámítva – 14 napja lenne, vagyis nagyjából három hét, ez pedig optimizmusra adhat okot a fentiekkel együtt. 
 
A korábbi elnökjelölt hangsúlyozta: „Ugyan ezek nem aláírások, de komolyan számolhatunk velük, ebben biztos lehet mindenki. A barcelonismo váltást akar. Ha elérjük a 10.000 támogató beleegyezést, július elején hivatalosan is kérvényezni fogjuk a klubnál a bizalmatlansági indítvány elindítását.”
 
Meglepte Laporta hozzáállása
 
Benedito elmondta, hogy remélhetõleg a jelenlegi elnökség a következõ idény elsõ mérkõzésén már nem lesz a hivatalában, ugyanakkor ahhoz, hogy sikerüljön Bartomeu és csapatát elmozdítani, nagy segítséget jelentene, ha Laporta is a kezdeményezés mellé állna.
 
Nagyon meglepett a viselkedése. Mielõtt bejelentettem a kezdeményezésem, azt követelte a médiában, hogy Bartomeu mondjon le. Most azonban hallgat. Félre kellene tennie a saját érdekeit a választási stratégiáját illetõen, és csatlakozni hozzánk. Biztos vagyok benne, hogy a több, mint 15 ezer követõje is változást akar, és ebben egyetértenek velem. Ismerem Laportát, szeszélyes, változékony humorú ember, remélem, hogy végül színre lép.”