Teljes gázzal a szakadék felé

Vermaelen, Arda, Munir, Douglas még a keretben | Egyéni érdekek…

A 2015-ös évben egyszer már gyõzelemhez segítette az elsõ csapat Josep María Bartomeut az elnökválasztásokon. Akkor minden szépnek tûnt, ám a triplázás óriási hibákat fedett el. Most már a csapat sincs olyan állapotban, hogy ismét kisegítse az elnököt, és habár ez pillanatnyilag keserû, amennyiben ez az elnökség leváltásához vezet majd, úgy nem is történhetne jobb dolog a Barcelonával. Vélemény. 
 

Messi még nem írta alá az új szerzõdését, Iniestának a jelenlegi klubvezetés nem is ajánlott még újat. A középpályára érkezni fog a 29 éves Paulinho a kínai bajnokságból azok után, hogy az egyesület egész nyáron az olasz Marco Verrattit kergette. Irányítót akartak, végül fizikumot vásárolnak, amibõl amúgy is túltengés van a keretben. Bartomeu akár augusztus 31-ig is várt volna az olaszra, szóval a szándék komoly volt. Távozott aztán Neymar, amirõl a játékosok elõbb tudtak, mint a klubvezetés. Kikap a csapat 3-1-re, és a labdarúgókat támadja a vezetés
 
A semmibõl érkezve érdeklõdnek Inigo Martinez után, majd sokallják a 32 millió eurós vételárat azok után, hogy Neymar 222 millió eurót hagyott a kasszában. Jean Seri, a Nice irányító középpályása ugyan sportszakmailag vethet fel kételyeket, hiszen 26 évesen még nem igazán robbant be, de egyrészt Xavi nyilatkozta róla, hogy szenzációs játékos, bármikor beillik a Barcelonába, másrészt 30 és 40 millió euró között biztosan mozdítható, ami a mai piacon csekély összeg. Márpedig egy irányító középpályásra van szükségre a Barcelonának, nem fizikumra, mert abból bõven van. Sergi Roberto intelligens játékos, de nem irányító, Rakitic pedig inkább a munkabírásával, hozzáállásával és fegyelmezettségével tudja lenyûgözni a Camp Nout, semmint a szervezõi képességeivel. André Gomes még mindig talány, Rafinha távozóban, Arda Turan pedig csak Luis Enrique szerint középsõ középpályás, egyébként mindenhol támadó volt eddig. 
 
A brazil Paulinho érkezése több szempontból is egészen sötét korszakot vetít elõre. A kínai bajnokság sztárjának a leigazolása, aki Európában a Tottenham Hotspur színeiben megbukott, többszintû üzenete van: egyrészt Sergi Roberto elõl fogja elvenni a játékperceket, hiszen Paulinho nem irányító. A saját nevelés tehát, aki mindig kisegítette a klubot, amikor szükség volt rá, a pálya bármely posztján játszott, és semmibe sem került. Sergi Roberto tehát joggal mondhatná azt, hogy köszöni, és távozik. Hogy megtehetné-e? Igen, meg, errõl is a klubvezetés gondoskodott, amikor 40 millió eurós kivásárlási árban egyezett meg a játékossal
 
Másrészt semmi értelme nincs a leigazolásának, hiszen amint már írtam, hemzsegnek a hasonló stílusú játékosok a keretben. Harmadrészt pedig egészen magyaros korrupciós történet rajzolódik ki, már amennyiben természetesen igazak az értesülések, mindenesetre az tény, hogy túl a sok a véletlen. Bartomeu elnök az ‘ADELTE’ cég vezetõje is egyben, mely mérnöki szolgáltatásokat nyújt repterek, kikötõk és szállítmányozó cégek számára. A Guangzhou klub, melytõl érkezik Paulinho, tulajdonosa jelenleg az az Evergrande társaság, mely egy hatalmas, az ‘Ocean Flower Island’ névre hallgató projekten dolgozik. Ez egy mesterséges szigetet és azzal együtt egy kikötõ létesítését foglalja magába. A mérnöki kivitelezésre pályázik Florentino Pérez, a Madrid elnökének a vállalata, az ACS Group, de az ‘ADELTE’ is benyújtotta a pályázatát. Ezalatt pedig a Barcelona, melynek elnöke érintett az ‘ADELTE’ társaságban, megvesz az Evergrande tulajdonában álló klubtól egy játékost 40 millió euróért… Katarral már egyszer eljátszotta ez az elnökség, Rosell azóta börtönben, szóval az ártatlanság vélelmén túl nincs más ok, amiért nem lenne hihetõ a történet. 
 
A Barça most éppen Coutinho és Dembélé leigazolásán fáradozik tehát, de teljes mértékben egyikõjük sem tudja megoldani majd a problémát. Valverde ugyanis tett egy nagy lépést vissza a Cruyff-féle stílus felé, ehhez viszont irányítóra van szüksége, aki diktálja a meccs ritmusát. Aki megszabja, mikor és hol támadjon a csapat. Aki képes feltörni védelmi vonalakat egy-egy átadással. Busquets egyedül kevés a középpályára. Iniesta már nem a régi, mindazonáltal egy új szerzõdést valamint folyamatos párbeszédet mindenképpen megérdemelne így is, már csak az öltözõben betöltött szerepe miatt is. Errõl a hírek szerint szó sincs, sõt, egyes értesülések szerint Valverde volt az, aki Iniesta eladását megvétózta az elnökségnél az idei nyáron. 
 
Ha már Dembélé, vélhetõen a Barcelona is tudatában van a játékos stratégiájának, amivel ki akarja harcolni a váltást a Dortmundtól. Ez nem csak tiszteletlen a jelenlegi klubjával szemben, de szerzõdésszegésnek is minõsül a játékos részérõl, és abszolút elvetendõ magatartásnak minõsül. Ez a vezetés azonban ezt játszotta már Fábregas esetében is, így nem lenne meglepõ, ha Dembélé önkéntes távolmaradása a BVB edzésétõl szintén a katalán klubbal egyetértésben történt. Elveszett az erkölcsi alap, ami korábban talán még létezett. Neymar esetében persze a Barça is érzékeny volt arra, hogy a PSG megkörnyékezte a brazilt. Milyen érdekes…
 
A Barça B idén számtalan játékost igazolt más csapatoktól. Csak azért nem mertem leírni a pontos számot, mert tartok attól, hogy elnéznék valamit. A honlapon jelenleg nincs olyan menüpont, mely a B keretet listázza. Talán még nem készült el, akkora a mozgás. Ahogy Xavi figyelmeztetett az interjújában, ez az a csapat, melyben állandóan 8-10, az elsõ csapatba esélyekkel bíró saját nevelésnek kellene futballoznia. Nem ez az irány itt sem. 
 
Augusztus 31-ig valóban van még idõ, de Vermaelen, Arda, Munir és Douglas még a keret tagjai, pedig elvileg velük nem számol sem a klub, sem Valverde. Hiába abszolválta már a felkészülést a csapat, kulcsemberek hiányoznak, amit már említettem: egy irányító mindenképpen, Deulofeu nem megoldás a bal oldali támadó posztjára, míg Aleix Vidal bemutatta vasárnap este, miért nem bízott benne annyira Enrique. Félreértés ne essék, nem a hozzáállásukkal volt probléma, hanem a teljesítmény minõségével.
 
Lehetséges, hogy az írás egy kicsit csapong ide-oda a kritikák mentén, de legalább pontosan tükrözi azt, mennyi koncepció van a jelenlegi elnökség munkájában. Zéró. Illetve ha az egyéni érdekek követését annak lehet nevezni, akkor maradéktalanul ellátják a feladatukat. Ha nem lesz változás a vezetõségben, úgy Messi helyében én is elgondolkoznék a jövõn. Bár nem is írta még alá az argentin a szerzõdését. Talán nem véletlenül.
 
Ha ez a pofon hozzájárul ahhoz, hogy az elnökséget leváltsák, ez lesz a valaha volt legörömtelibb veresége a Barcelonának a Real Madrid ellen. A visszavágót még ugyan le kell játszani, de háromgólos gyõzelmet artani ez ellen a Madrid ellen a Bernabéuban igencsak nehéz lesz, pláne a jelenlegi állapotban… Szeptember elején Benedito indítja a bizalmatlansági indítványhoz szükséges aláírások gyûjtését. Ha sikeres lesz, el lehet kezdeni építkezni, és helyrehozni a károkat. Ha nem, úgy felkészülnek Paulinho és társai.