Benedito: „40 százaléknál tartunk, eljuthatunk 20.000-ig”

7.278 aláírás a 16.570-ből csütörtök reggelig | Új gyűjtőpontokat nyitnak

Agustí Benedito sajtótájékoztatót tartott csütörtökön délelõtt, ahol bejelentette, hogy már 7.278 aláírással rendelkezik a szükséges 16.570-bõl a Josep María Bartomeu elnök ellen benyújtott bizalmatlansági indítvánnyal kapcsolatban. Benedito optimista, szerinte el fogják érni a szükséges számot október 2-ig, ameddig szerinte gyûjthetik az aláírásokat.

A klub korábban úgy számította a határidõt, hogy csak szeptember 19-ig folyhat a gyûjtés, ám érdekes módon ezt tegnap módosították, és most már szeptember 27-ét tekintik határidõnek. Ez ugyanakkor még mindig nem október 2., amit Benedito és csapata megjelölt. A két számítási mód közötti különbségrõl itt írtunk bõvebben.

„Ezek a retifikációk mutatják meg, hogy nagyon idegesek. Még egyszer fognak majd retifikálni. Abban bízunk, hogy október 2-án bemutathatjuk az aláírásokat, és hogy addig Messi is aláírja a szerzõdését. Persze ha inkább a bizalmatlansági indítványt szeretné aláírni, örömmel fogadjuk azt is.”

Benedito bejelentette azt is, hogy az eddigi 7.278 aláírásból 2.929-et az Espanyol ellen, 3.660-at a Juventus elleni meccsnapon gyûjtöttek, míg 698-at egyéb helyeken. „A szükséges aláírások 40%-át értük el eddig, de még csak a meccsnapokra koncentráltunk. Most kezdjük bõvíteni a gyûjtõpontokat Katalónia szerte, és azt a célt tûztük ki magunk elé, hogy naponta 400 aláírást gyûjtsünk össze, ami további 7.000 aláírást jelentene. Ha ezeket összeadjuk, láthatjátok, hogy ez még nem elég, de ezen felül a rendelkezésünkre áll majd két hazai meccs az Eibar és a Las Palmas ellen, amivel együtt 20.000 aláírást is gyûjthetünk.”

„Ha nem érjük el, akkor az azt jelenti, hogy a sociók nem akarnak változtatni, és ezt is teljes mértékben tiszteletben kell tartani. Ez a szavazat nem nekünk szól, mi most nem egy választáson jelöltetjük magunkat. Ezen a bizalmatlanságin nincsenek bekiabálások, nincsen rossz hangulat, semmi hasonló. Egy dolog, hogy hogyan megy a csapatnak, és egy másik dolog, hogy hogyan mennek az intézményes dolgok. Ha attól tennénk függõvé, hogy hogyan megy a csapatnak, akkor akár havonta is lehetne bizalmatlansági indítványt indítani.”

Bartomeu szerint nem ez a megfelelõ pillanat erre

„Ezt a véleményt tiszteletben kell tartani, de ennek nincs értelme. Nem tudom, hogy inkább elõnyben részesítenék-e a szavazást áprilisban, együtt a BL-elõdöntõkkel? Én úgy látom, hogy aggódnak, a csapat pedig jó leckét ad demokráciából” – nyilatkozta Benedito.

Ami az esélyeket illeti, annyira talán nincs jó helyzetben Benedito, ahogyan mondja, de az is igaz, hogy kevesebb mint egy hét alatt nagyon szép teljesítmény volt több, mint 7.000 aláírást összegyûjteni. A dolog ott dõlhet el, hogy valóban gyûjthet-e október 2-ig, ami egy újabb meccsnapot is jelentene, illetve hogy tényleg tudnak-e napi 400 aláírást gyûjteni nem mérkõzésnapokon különbözõ pontokon Katalónia szerte. Ha igen, akkor révbe érhet az indítvány.