Barça – Katalónia: párbeszéddel, de zárt kapuval?

Lemondatnák a versenybizottság elnökét | A La Ligában maradnának

A Katalóniában uralkodó politikai válság közepette az FC Barcelona a héten több más politikailag független szervezettel együtt felajánlkozott, hogy mediátori szerepkörben segít a katalán és a madridi kormányzat közötti fenntarthatatlan szituáció és vita feloldásában.

A fentiektõl függetlenül az egyértelmû, hogy az FC Barcelona továbbra sem fogja függetleníteni magát Katalóniától, tehát ha a politikai helyzet azt hozza, hogy szükséges, akkor további meccseket játszhat le zárt kapuk mögött. Errõl tudni kell, hogy a Las Palmas elleni zárt kapus meccs 3,4 millió eurójába került az FC Barcelonának. A meccseket egyoldalúan szinte biztosan nem fogja bojkottálni a Barcelona, ha ezt már nem tette meg a Las Palmas ellen.

Lemondatják a Szövetség versenybizottsági elnökét?

Francisco Rubio, a Spanyol Labdarúgó Szövetség versenybizottságának elnöke a közösségi médiában számos olyan képet és kommentárt közölt, amelyekben becsmérlõen nyilatkozott a referendumon részt vevõkrõl. A Barça ezért kérte a szövetséget, hogy Rubiót távolítsák el a posztjáról, vagy õ maga mondjon le. A szövetség hivatalos formában elnézést kért, tehát elismerte a hibát Rubio nevében, aki sajnálta a történteket. A klub ezzel együtt úgy gondolja, hogy mindez nem elegendõ, és továbbra is kérik Rubio lemondását vagy a posztjáról történõ eltávolítását.

Ünneplik a sérülteket

A klub úgy döntött, hogy valamelyik hazai meccsén külön köszöntené és megünnepelné azokat az embereket, akik megsérültek a katalán népszavazás során a spanyol rendõri intézkedések nyomán. Ezt jó eséllyel valamelyik hazai bajnoki meccsen fogják megtenni.

Az egyoldalú elszakadásért nem állnak ki

Amíg a Generalitat, tehát a katalán parlament fontolgatja, hogy akár egyoldalúan is kikiáltja Katalónia függetlenségét, addig a klub egy ilyen döntés mellett szinte biztosan nem fog kiállni, és ezt a vezetés még csak meg sem fontolta.

A Ligában mindenképpen maradnának

Attól függetlenül, hogy Katalónia végül Spanyolország része marad vagy valamikor függetlenné válik, a klub továbbra is eltökélt abban a tekintetben, hogy a La Ligában folytatná. A klubvezetés nem is fontolt meg semmilyen más opciót, hogy esetleg a Barcelona másik bajnokságban szerepelne a jövõben.

Ha szívesen tagja lennél Magyarország elsõ hivatalos FC Barcelona Penyájának (szurkolói klubjának), kérjük, add meg a teljes neved és az e-mail címed az alábbi linken. Részletes tájékoztatás késõbb, e-mailen.