„Mbappé inkább jött volna a Barçába”

Minguella szerint a klubvezetés döntött Dembélé mellett, Mbappé helyett

Josep María Minguella, aki egykoron Messit igazolta le a Barcelonának, már nem alkalmazottja a klubnak, de idõrõl idõre bizonyos ügyekben részt vesz, felhasználva a kapcsolatrendszerét. A Barcelonához erõsen kötõdõ játékosügynök a Cadena Copénak adott rádióinterjújában most arról számolt be, hogy a nyár folyamán a Barcelonának más lehetõsége is lehetett volna Dembélé leigazolásán felül, ám a klubvezetés nem kívánt élni ezzel az eséllyel.

„Ez akkor volt, amikor a Barça és a Madrid Miamiben játszottak július végén, és ott volt Josep María Bartomeu is. Meg volt róla gyõzõdve, hogy Neymar végül maradni fog.”

A fiam meg tudta szerezni Mbappé édesapjának a telefonszámát, úgyhogy én fölhívtam úgy, mintha valakije lennék a Barcelonának. Mpabbé édesapja azt mondta nekem, hogy nem látja egyértelmûen a fia Real Madridba igazolását, mert õk megtartják mindhárom támadójukat, tehát nem lenne helye ott. Ahogy a PSG-be igazolását sem látta egyértelmûnek. De látott helyet neki a Neymar nélküli Barçában, ahová szívesen ment volna, és õ 150 millió euróért – beleértve fix pénzt és eredményektõl függõ pénzt is – el tudta volna hozni a Monacótól.”

„Arra kértem Mbappé édesapját, hogy adjon nekem 3 vagy 4 napot, és õ adott is. Volt egy megbeszélésünk a Barcelona vezetõivel, a szakosztály igazgatóval, hogy felvessük nekik ezt az opciót. Végül elértük, hogy a Barça egyik vezetõségi tagja beszéljen Mbappé édesapjával, legalább azért, hogy jól vegye ki magát az egész történet, de a klub végül úgy döntött, hogy az ideális igazolás Dembélé. Így aztán, mivel Mbappé-ék látták, hogy nem hívják õket többször a Barcelonából, úgy döntöttek, hogy aláírnak a PSG-vel.”

A Barcelona végül 105+40 millióért vásárolta meg Dembélét a Dortmundtól, de a 40 millió eurót is szinte biztosan ki kell majd fizetni.