„Neymar? Messi esküvőjén közölte velünk…”

Xavi is nyilatkozott az ügyben | Tiszteletben tartja a döntését

Az FC Barcelona legendás alakja, Xavi Hernández a napokban a ‘BBC-nek’ nyilatkozva elárulta, hogy a nyáron a PSG-hez távozó Neymar a volt társakkal már Messi esküvõjén közölte azt, hogy elhagyja Katalóniát, és Franciaország felé veszi az irányt. 
A nyári átigazolási szezon legfelkapottabb története a brazil Neymar kálváriája volt. A dél-amerikai támadó végül augusztus elején távozott, de sok a kérdõjel: Minguella szerint a klub már májusban tudta Neymar távozási szándékát, Bartomeu elnök az elmondása szerint csak július végén tudta meg azt, míg legújabban Xavi nyilatkozott a témában, aki elmondta, hogy nekik, a társaknak már Messi esküvõjén színt vallott a brazil. Ez egyébként megerõsíti Gerard Piqué verzióját az esetrõl.
„Messi esküvõjén árulta el nekünk, hogy váltásra van szüksége, és hogy mindenképpen egy új klubban akar játszani. Én rögtön visszakérdeztem, hogy mi ennek az oka, mi áll a döntés hátterében? A válasz az volt, hogy már nem boldog Barcelonában, és hogy a távozást részesíti elõnyben. Új tapasztalatokat akart szerezni Európában, immáron a PSG színeiben, és végül ez meg is valósult. Ez az õ döntése, és én tiszteletben is tartom. Úgy vélem, hogy a PSG-nek – Neymarral és Mbappéval a soraiban – reális esélye van megnyerni idén a Bajnokok Ligáját.”