Mindeközben Coutinho „boldog” Liverpoolban

Elégedett az angol bajnoksággal is | Nem is beszélt a Barcelonáról

A nyár egyik nagy kiszemeltje volt, a Barcelona végül nem tudta megszerezni, de még az ősz folyamán is tele van vele a katalán és a spanyol sajtó, hogy mikor igazol Katalóniába. Ki lehetne találni könnyen, Philippe Coutinhóról van szó, aki azonban most végre kicsit helyre tette a lapeladások emelésén fáradozó újságírókat, és azt mondta: boldog Liverpoolban.

Coutinho a nyáron még az Angliában papíron nagy jelentőségű ‘Transfer Request’-et is kérte, de a Liverpool vezetőit mindez nem hatotta meg különösebben, és ugyanúgy nem engedték el a Barçába. Az ősz folyamán így továbbra is téma volt, hogy mikor hagyhatja el Angliát, és teheti át a székhelyét Katalóniába, ám az aktuális nyilatkozata alapján egyáltalán nem biztos, hogy ez az átigazolás be fog következni.

„Mindig boldog vagyok, de most az a fontos, hogy a válogatottal foglalkozzak. Jelen pillanatban nagyon boldog vagyok azzal, ahogyan az életem alakul” – mondta, és Anglia mellett érvként még azt is mondta: „Az egyik legnagyobb bajnokságban játszom.”

A játékos nyilatkozatától függetlenül a kiszivárgott információk is arra mutatnak, hogy a Barcelona vezetése ódzkodik az ötlettől, hogy a téli átigazolási időszakban vásárolja meg Coutinhót, elsősorban azért, mert a csapat eddig nem szerepel rosszul, ráadásul különösen nagy anyagi terhet jelentene ez a transzfer.

Arról pedig már beszámoltunk, hogy nevektől függetlenül bármilyen vásárlás tulajdonképpen lehetetlen anélkül, hogy a klub el is adna valakit a keretből.