Már itt is a vigói túra

4-én utaznak és játszanak | Vasárnap a Levante vizitál a Camp Nouban

Ernesto Valverde vezetőedző döntése értelmében a katalán gárda 1-jére pihenőt kapott, és ma, vagyis kedden folytatja a december 30-án megkezdett munkát. A cél nem más, mint sikerrel venni a vigói akadályt, valamint a hétvégén otthon legyőzni a Levante csapatát. 

Amint arról beszámoltunk, a csapat a madridi győzelem után egyhetes pihenőt kapott, majd december 30-án állt ismét munkába. Szilveszter napján szintén edzett az együttes, ám 1-jére pihenőt kaptak a játékosok Valverde mestertől.

Az új évben az első tréningre tehát ma kora este fog sor kerülni 18 órakor, a Celta Vigo elleni odavágó előtti utolsó foglalkozást pedig szerda este vezényli majd a spanyol tréner. Vigóba csütörtök délelőtt utazik a csapat, vagyis a meccsnapon érkezik csak a helyszínre.

Pénteken megrendezésre kerül a hagyományos nyílt edzés a Miniestadiban, szombaton ismét tréning, majd vasárnap a Levante látogat a Camp Nouba délutáni kezdéssel.