Coutinho: „Azért jöttem, hogy ilyen meccseken játszhassak”

Fontos meccs lehet a brazilnak | Erős a Sevilla, óvatosnak kell lenniük

Philippe Coutinho januárban érkezett Barcelonába, és most, mindössze három hónappal később már az első döntőjén játszhat majd, mint Barça-játékos, amennyiben Valverde vezetőedző számít. Amint az ismeretes, a katalánok a Sevillával játsszák a Király Kupa döntőjét szombaton 21.30-tól. Ez lehet a Barcelona 30. kupagyőzelme, ám Coutinho természetesen az egyéni szemszögéből nézve is roppant izgatott a finálét illetően. 

A döntő

„Azért jöttem, hogy ilyen típusú meccseket játszhassak, és címeket nyerhessek. Nagyon fontos és nagyon boldog pillanat, hogy játszhatok egy döntőben. Az előtte lévő napokon azt tapasztalom, hogy fűt a játékvágy, ezek nagyszerű pillanatok, és alig várom már, hogy elkezdődjön. Egy döntőben sosem tudhatod, mi fog történni, ez teljesen más. Nagyszerű meccs lesz, és úgy kell játszanunk, mint ahogyan az a Barcelonától elvárható. Szem előtt tartani a céljainkat, és meg kell próbálnunk győzedelmeskedni.”

Az ellenfél

„A Sevilla egy nagyszerű csapat. A bajnokságban játszottunk ellenük, és nagyon nehéz volt. Most van néhány napunk felkészülni a meccsre az edzővel, és reméljük, hogy sikerülni fog. Tudjuk, hogy milyenek és hogyan játszanak, de magunkra kell figyelnünk, és biztosan jó mérkőzést fogunk játszani. A Sevilla fő erőssége, hogy jól játszanak csapatként, nagyszerű minőségben és gyors ellentámadással. Szeretik maguknál tartani a labdát, ezért figyelemmel kell kísérnünk az egész csapatot.”

Rituálé a meccs előtt

„A stadionba vezető úton szeretek zenét hallgatni, hogy koncentráljak. Mindenféle stílust szeretek, de leginkább brazil szamba dalokat hallgatok. Örömteli zenék. Továbbá az előtte való nap megpróbálom egy kicsit átgondolni a meccset, mielőtt elaludnék.”

Beilleszkedés a csapatba

„Próbálok keményen dolgozni, hogy segítsek a társaknak. A pozíció, amelyben játszom, inkább az edzőtől függ, de mindig megpróbálok felkészülni, tanulni és figyelni mind a védekezésre, mind a támadásra. Fel kell készülnöm azokra a pillanatokra, amikor szükségük van rám a társaknak. Szeretek részt venni a támadásban, és segíteni a csapatnak.”