Itt a „tavasz”, és egy Betis – Barça

Kezdődik a Liga második fele | Umtiti visszatér

Még csak január van, és az szokásos, hogy ilyenkor kezdődik a bajnokság tavaszi szakasza, de az szokatlan, hogy úgy áll a Liga, ahogyan. A Barcelona ugyanis úgy kezdi a sorozat második felét, hogy ha nyer, a második Atlético Madrid 11 pontra, a nagy rivális Real Madrid 19 pontra lesz mögötte. 

Ez köszönhető annak, hogy a blancók továbbra is egy meccsel kevesebbet játszottak, a Colchonerók pedig szombaton otthon ikszeltek a Gironával. A Barça előtt így szabad a pálya. Azt nyugodtan ki lehet mondani, hogy az idei bajnokságnak most már óriási favoritja a Barcelona, melynek nagyon nehéz lesz a tavasz egésze alatt fenntartani a koncentrációját, különösen ha az ellenfelek nem igazán helyeznek nyomást rá. Ez pedig nagyon nehéz lesz, és lehetnek rossz hatásai a többi sorozatra is.

Apropó többi sorozat: a kupában elszenvedte az első vereségét a csapat augusztus óta, arra pedig majd a következő meccsek adnak választ, hogy ez egy hullámvölgy első jele volt, vagy csak egy kisiklás. Az viszont tény, hogy a Betis ellen nagyon nem lesz könnyű. A zöld-fehérek hagyományosan erősek otthon, és idén jó szezonjuk van, a középmezőny első felében tanyáznak, és szurkolóik nagy örömére nemrégiben idegenben verték meg simán a Sevillát az andalúz rangadón.

A Barcelonának sem lesz könnyű, különösen nem úgy, hogy a csapat előnye stabil a bajnokságban. Nagy visszatérő erre a meccsre Samuel Umtiti, aki két hónapot kihagyott, de Thomas Vermaelennek köszönhetően ezt a csapat szinte egyáltalán nem érezte meg. Továbbra is hiányzik azonban Coutinho, Dembélé és Andrés Iniesta is.

Ezért elsősorban a középpályán és a támadósorban nehéz igazán jól rotálnia Valverdének, de valahogyan most is biztosan fog variálni az alap csapatán.

Real Betis – FC Barcelona:
Sevilla, Benito Villamarín
20.45
Vezeti:
Jaime Latre
TV: Paulaner Sörház | Sport 1

Real Betis: Adán, Francis, Javi García, Amat, Durmisi – Fabián, Guardado, Boudebouz – Joaquín, Sergio León, Tello.

FC Barcelona: Ter Stegen, Semedo, Piqué, Vermaelen – Alba – Busquets, Rakitic, Sergi Roberto (André Gomes), Paulinho – Messi és Suárez.

A Betis ellen készülő teljes keret:  Ter Stegen, Cillessen; Semedo, Piqué, Jordi Alba, Digne, Sergi Roberto, Aleix Vidal, Umtiti, Vermaelen; Rakitic, Busquets, Paulinho, André Gomes, Aleñá; Suárez, Messi és Deulofeu.