Mina: „Leírhatatlan boldogság ebben a csapatban játszani”

Első meccsét játszotta kezdőként | A csapat egyik legjobbja volt

Első meccsét játszotta kezdőként a Barcelonában a januárban igazolt Yerry Mina, a szereplése pedig mindenképp pozitívnak mondható, védekezésben stabil volt és kis szerencsével gólt is szerezhetett volna – a whoscored.com statisztikái szerint a csapat legjobbja volt. A kolumbiai védő a meccs után röviden nyilatkozott az újságíróknak és elmondta, várta, hogy lesz lehetősége a gólra, a csapattársak pedig nagyon sokat segítenek neki a beilleszkedésben. 

„Tudtam, hogy meglesz a lehetőségem egyszer, elvállaltam, de most sajnos nem jött össze. Dolgoznom kell tovább és gyakorolni az edzéseken a befejezéseket, hogy a következő gól lehessen” – nyilatkozta a meccs után a kaput elkerülő fejesével kapcsolatban, amiatt pedig nem aggódik, hogy nem sikerült nyerniük. „Hosszú még a szezon, lépésről-lépésre haladunk.”

„Igazság szerint nagyon izgatott vagyok a szurkolók miatt és folytatni akarom azt, amit szeretek, vagyis hogy játsszak. Az első percekben kicsit idegesebb voltam, de egy ilyen klubban ez normális. A Barçában játszani leírhatatlan boldogságot jelent. Gerard azt mondta, maradjak nyugodt és játsszam a saját játékom. A társak miatt otthon érzem magam és ez megnyugtató nekem is” – foglalta össze néhány mondatban a meccs és a bemutatkozása kapcsán az érzéseit Mina.

A kolumbiai hátvéd nem okozott csalódást a meccsen, volt ugyan 1-2 rossz passza, amik közül az egyikből könnyen gól lehetett volna, ha Busquets nem segíti ki, de ezen kívül nagyszerűen megoldotta a védőfeladatait és kis szerencsével gólt is szerezhetett volna. A whoscored.com szerint ráadásul olyannyira jól játszott, hogy a barcelonai játékosok közül neki osztották ki a legmagasabb pontszámot, 7.6-ot, de nem is véletlenül:

  • volt 3 kapura tartó kísérlete (1 lövése, amit blokkoltak, a két fejese közül pedig az egyik éppen csak mellé ment), aminél többje senkinek nem volt hazai oldalon,
  • 94%-os pontossággal passzolt,
  • 5 fejpárbajt nyert, ami Busquets 6-ja után a második legtöbb volt a meccsen,
  • 3-szor szerelt, ami a Barçából a legtöbb volt az estén (Dignével holtversenyben).

Várjuk a hasonló folytatást!