Valverde: „Jobban örültünk volna a 3 pontnak”

Szerinte benne volt a pakliban egy hiba | Védte a játékosokat

Ernesto Valverde elismerte, hogy nyerni akartak a Getafe ellen, és nem is lehet elégedett a döntetlen miatt, de a csapat ezúttal fásultabb és pontatlanabb volt annál, hogy ez sikerüljön. Beszélt a visszatérő Dembéléről és a Digne – Mina párosról is. 

Első félidő

„A Getafe egy kellemetlen csapat, amelyik folyamatosan szorongat. Nagy szükségünk lett volna több frissességre, hogy közelebb kerüljünk hozzájuk és hogy folyamatosabb legyen a játékunk. Nem voltunk pontosak a labdavesztésekkel sem, amelyek nélkül több esélyünk lehetett volna, hogy közelebb legyünk a kapuhoz. Nem úgy ment, ahogyan akartuk. A második félidőben mindent megtettünk minden lehetséges módon, és nem értük el a célunkat. Hiányzott egy csavar, egy kis fantázia, hogy többet is elérjünk.”

Yerry és Digne

„Nagyon pozitív hír volt a teljesítményük számunkra. Elég jól játszottak együtt, kevés gondunk volt hátul. Eleinte meg kellett szokniuk a helyzetet, a Getafe ráadásul előretoltan letámadott. A páros aztán az idő múlásával egyre jobban belejött, nem voltak rossz hatással a labdakihozatalainkra. Elégedettek vagyunk, mert nehéz feladatot kaptak.”

Hibázni

„Jobban örültünk volna, ha be tudjuk gyűjteni a 3 pontot. Egy nagyon megterhelő hónap után vagyunk, és azt követően, hogy kvalifikáltuk magunkat egy döntőbe. És a hiba azt gondolom, hogy belefér a logikus kategóriába, mert nem fogod megnyerni minden meccsedet. Mindig lehet valamilyen hiba. Egy pontot szereztünk egy nagyon nehéz hét végén.”

Dembélé

„Megérezte az inaktivitást. Nem ment el annyiszor, amennyiszer akart, az ellenfél jól védekezett. Ez volt az első lépése, és jobb lassan menni, mint nem megérkezni. Valamint jobb megpróbálni, és aztán ne sikerüljön, semmint nem megpróbálni, és egyszerűen ott lenni. Keresnem kellett az egy az egy elleni párharcokat, és ebben ő erős. Kevesebb szerencséje volt, mint máskor.”

Nem lesz hétközi meccsük

„Ez a hét már jó ideje meg van jelölve a naptárban, hogy eljussunk ide úgy, hogy a céljainkat eddig teljesítettük. Most tudunk pihenni, kicsit feltöltődni, és az újabb célok felé haladni, mint a BL és a Liga”

Chelsea

„Azóta gondolkozom rajtuk, amióta kisorsolták őket. Azóta nézek dolgokat, de nagyon nem fókuszálok erre, mert voltak más meccseink éppen előttünk. Nézzük és elemezzük a Chelsea-t, most egy kicsit jobban rájuk fogunk koncentrálni, de előbb még az Eibar következik.”