Valverde: “Vezetünk, de nem fér bele a vereség”

Előbb a bajnoki a fontos, utána a Bajnokok Ligája

Két döntetlen után az ellen az Eibar ellen lép pályára idegenben a Barcelona, aki az egyik legjobb formában lévő spanyol csapat jelenleg – az elmúlt 12 meccséből 8-at is megnyert és csak egy vereséget szenvedett ezalatt. Valverde mester a mérkőzés előtti sajtótájékoztatóján dicsérte is a szombati ellenfelet és elmondta, arra számít, hogy megpróbálják majd nyomás alá helyezni a csapatát, és csak kevés terük lesz játszani. Emellett sokadik alkalommal hívta fel a figyelmet arra, hogy hiába az előny a bajnokságban, nem fér bele a vereség és emiatt nem is szabad a Chelsea elleni meccsre figyelni még.

8 győzelem az utolsó 12 meccsen az Eibar részéről

„Bizony, jó formában vannak. A szezon elején volt egy rossz sorozatuk, most viszont a legjobb formájukat futják. Nincsenek európai kupaindulást jelentő pozícióban, de már majdnem. Nagyon különös az idényük, nehéz ellenük játszani, mert nagyon komoly nyomás alá tudják helyezni az ellenfelet.”

Kisebb pályán kell játszani az Eibar otthonában (103x65m a szokásos 105x68m helyett – a szerk.)

„Alkalmazkodnunk kell ahhoz, ami szembe jön. Az, hogy kisebb a pálya, előnyt jelenthet nekik a letámadásban. De a nehézség, amin túl kell jutnunk az, hogy idegenben játszunk. Nagyon magasan fognak védekezni, sokat futnak, sokat fog tőlünk követelni, hogy ki tudjuk hozni a labdát hátulról.”

Gondol már a jövő heti BL-re?

„Fontos meccsek állnak előttünk, a holnapi is az. Még nem gondolunk a Chelsea-re. Volt egy teljes hetünk, de most újra jönnek a mérkőzések. A Getafe elleni döntetlen után pedig az Eibar meccs is még fontosabb lett.”

Tovább tart a veretlenség

„A szezon jól alakul, de azt mondjuk már a szezon eleje óta, hogy továbbra is sok van hátra. Mindig nehéz megszerezni a három pontot, sokkal nehezebb, mint ahogy az emberek ezt gondolják. A legutóbbi találkozó a Getafe ellen is azt igazolja, hogy erősek a riválisok.”

Mi újság az orvos szobában?

„Vermaelen végigdolgozta az edzés első felét a csapattal, Piqué is csatlakozott hozzá… Az edzők persze azt akarják, hogy mindig az egész keret rendelkezésre álljon, de ez sosincs így, mert mindig vannak visszaesések, de az jó hír, hogy szépen lassan felépül mindenki. Nem igazán akarok erről többet beszélni, mert holnap meccs van és bármi megtörténhet.”

És középső védők helyzete?

„Piqué talán már játszik, de Vermaelennel még várnunk kell. Ha lesznek kétségek, nem fogunk kockáztatni.”

Madrid-PSG

„Láttam a meccset, voltak vitatott helyzetek, de a Madrid a jó pillanatokban vitte be az ütéseket. De még nem dőlt el semmi.”

Pontelőny vs. mennyi hiba fér bele

„Ha arra gondolsz, hogy belefér néhány hiba, az az első lépés afelé, hogy veszíteni is fogsz. Ha a tabellára néz valaki és látja a pontokat, nyilván azt mondja, hogy belefér a vereség. De ez egy hiba, nem lehet így gondolkodni. Komolyan kell vennünk a következő meccset is.”

Az idei Barcelona

„Tetszik a csapat küzdőszelleme, ahogy felülkerekedünk a nehézségeken és hogy nem nézünk túl messzire előre. Csak a következő meccsre gondolunk.”

A szezon alakulása

„A szezon elején megerősödtünk a Szuperkupa vereség után, felülemelkedtünk a problémákon. Egy olyan csapat akarunk lenni, aki hű a Barcelona stílusához, mindig támad, de egyúttal a lehető legkevesebbet akarja kapni.”

Messi pihentetése

„Minden játékosomban bízom, különösen Messiben. Az a célja, hogy megnyerjen mindent a Barçával és a válogatottal is.”

A csapat fáradtsága

„Inkább mentális, mint fizikális. Ha 4 naponta kell játszani, azt jól lehet kezelni, jobban, mint ha három nap van csak két meccs között. Három napunk lesz a Chelsea ellen készülni, nekik négy (a Chelsea pénteken játszik a FA-kupában a Hull City ellen – a szerk.). Az az egy plusz nap jól jön, mert egy kis szünetet jelent. Jobban szerettem volna én is ma játszani emiatt.”

Ideális helyzetben a csapat

„Kivételes pozícióban vagyunk, de tiszta sor, hogy nem akarjuk elveszíteni ezt. Megtörténhet, hogy pontokat vesznek el tőlünk és az is, hogy az alattunk lévők többet gyűjtenek majd.”

Mennyire foglalkoztatja a PSG?

„A Barcelona edzője a Chelseat akarja kiejteni. Ez az egyetlen, ami foglalkoztatja.”