„Ki kell mondani: Lehetne jobban szervezni a Ligát”

Busquets keményen kritizálta a menetrend kialakítását

Sergio Busquets ezúttal nem elsősorban magával a mérkőzéssel foglalkozott közvetlenül az Atlético elleni győzelem után adott nyilatkozatában, hanem határozottan kritizálta a Liga vezetését, mely a megítélése szerint alaposan megnehezítette a felkészülésüket erre a mérkőzésre.

„A meccs összefoglalója az, hogy amíg bírtuk erővel, csináltuk is teljes erőbedobással. Csütörtökön kellett játszanunk, ráadásul jó sokat kellett utaznunk, jó későn, 5 körül értünk haza hajnalban. Pihenés nélkül azonnal edzettünk, mindezt két nappal ezelőtt a meccs előtt.”

„Az első félidőben jobbak voltunk, voltak helyzeteink, nálunk volt a labda, Leo gólja ezúttal is szenzációs volt. A második félidőben pedig addig csináltuk, amíg bírtuk. Ők nagyon sok emberrel támadtak, dupla vagy semmi szituáció volt. Ettől még nem veszítettük el a meccs feletti kontrollt, de a Ligákat sok szenvedés árán lehet megnyerni, úgy, hogy a legjobbakat is legyőzöd. Ma itt a második helyezett lépett fel, és nagyon örülünk, hogy tudtuk növelni az előnyünket ezzel a 3 ponttal. Elégedettek vagyunk az egész meccsel és azzal, amit beletettünk a meccsbe.”

„Jobb lett volna, ha szerdán játszhatunk a Las Palmas ellen, hiszen azt megelőzően mi is és a Las Palmas is szombaton lépett pályára. Úgy elég napunk maradt volna kipihenni a fáradalmakat. Ráadásul véletlenül idegenben játszottunk, és most kellett a legtöbbet utaznunk. Illetve edzened is kell.”

„Ez egyáltalán nem kifogás, ez a realitás. Megérzed, amikor keveset alszol, keveset pihensz és még edzened is kell. Amikor veszítünk, nem szeretek kifogásokat gyártani, de amikor nyerünk, szerintem ki kell mondani. Ha arra törekszünk, hogy a miénk legyen a világ legjobb bajnoksága, igyekezni kell jobban szervezni a dolgokat.”

Még nem dőlt el a Liga

„Innentől a szezon végéig még lesznek nagyon nehéz idegenbeli túráink, de saját magunkra figyelünk, és mellettünk szól a jobb egymás elleni eredményünk is. Még hátra van 11 forduló, meccsről meccsre kell haladni. Nehéz menetrend lesz, de szeretnénk nagy dolgokat elérni.”