Valverde: „Győzelemmel szeretnénk búcsúztatni Andrést”

Messi pihenni fog | Bízik az utánpótlásban

Utolsó sajtótájékoztatóját tartotta szombat délután Ernesto Valverde a Real Sociedad elleni szezonzáró bajnoki előtt, ahol értékelte az évet és a csapatot, valamint természetesen beszélt a búcsúzó Iniestáról is. A csapatkaptátnyról elmondta, szeretnék őt győzelemmel búcsúztatni a társak, de a pótlása kapcsán azt is kiemelte, hogy nem szabad az „új Iniestát” keresniük, mert belőle nem lesz még egy. Ezen kívül szóba került még, Messi játszik-e a meccsen, Fernando Torres, az utánpótlás helyzete, illetve már az átigazolási időszakra is előre tekintett a Barça mestere. 

Az Liga utolsó bajnokija

„Jól akarjuk zárni az évet egy erős rivális ellen. Fontos meccs lesz ez az egész Barcelona családnak, azért is, amit Iniesta jelent nekünk, így mindenképpen győzelemmel szeretnénk zárni a bajnokságot és búcsúztatni őt.”

A szezon

„Hosszú és kemény szezon volt, amiben volt minden, jobb és rosszabb pillanatok is. Végül minden sorozatban volt vereségünk, a Bajnokok Ligájában azon a meccsen nagyon instabilak voltunk, de tanultunk és felálltunk belőle. De ha azt vesszük, hogyan kezdtük végül egy kiváló szezont fogunk zárni.”

Messi játéka

„A terv az, hogy pihenni fog. Sokat játszott már a szezonban, 15 percet játszott Dél-Afrikában is a szerződéses kötelezettség miatt, de holnap már az a tervünk vele, hogy pihenni fog.”

Iniesta pótlása

„Nem szabad abba a hibába esnünk, hogy Iniesta másolatát keressük, mert soha nem fogjuk megtalálni. Vannak Andréshez hasonló profilú játékosaink, mint Aleñá, Denis vagy Coutinho”

Busquets helyzete

„Nem kell nekem is hangsúlyoznom a fontosságát a csapatban, tudjuk, hogy brutális… Én csak azt remélem, hogy folytatja velünk tovább, hiszen szerződése van.”

Az utánpótlás helyzet

„Ismerem a történelmét, a munkáját az utánpótlásnak. Szeretném, hogy a játékosok lássák, hogy valós perspektívát jelenthet nekik az első csapatba kerülés. Akik elhagyták a Masiát, azok elhagyták. De meg kell nézni Aleñát vagy Riqui Puigot, akik tehetségesek és eltökéltek. A jövő ott van előttük, függetlenül attól, hogy később kívülről is meg kell erősíteni a csapatot.”

Érkezik az átigazolási időszak

„Nem tudom még milyen mozgások lesznek. Néha az előrejelzések, amiket tesznek, nem válnak valóra később. Nem várok nagyon sok dolgot. Nem akarok nagy keretet, nem tudom mekkora mozgás lesz, de a bajnokcsapatot érdemes egyben tartani és csak apró dolgokon változtatni. Most általánosságban beszélek, a józan ész miatt. Megnyertük a Ligát és a Kupát egy erős alappal, amiben bízunk és amiben csak kicsit tervezünk változtatni. Néhány pozícióban változtatni kell, de nem kell forradalmat csinálni a csapatban.”

Fernando Torres is búcsúzik

„A ’84-es generáció másik játékosa Andréshez hasonlóan, és hozzá képest más utat járt be, játszott másik bajnokságban is mielőtt visszatért volna az Atleticóhoz. Ő egy olyan játékos, akit az Atleticóval azonosítanak, a klub emblematikus figurája. A legjobbakat kívánom neki. Voltak káprázatos pillanatai, a válogatottban is, egy nagyszerű profi.”

A B csapat és az utánpótlás csapatok

„Mindenkinek van véleménye erről, de az egész arról szól, hogy olyan edzők legyenek az utánpótlásban, akik jól dolgoznak, offenzívan és okosan játszanak. Ugyanannak kell lennie a második vagy harmadik osztályban is. Amikor a B csapat a harmadosztályban volt, több játékos is felkerült az első csapathoz. Ami számít, azok a játékosok és hogy fejlődnek-e. Ha elég jók és megütik a mércét, feljebb fognak kerülni.”

Emlékezz limitált kiadású pólókkal a Barcelona történetének 25. bajnoki címére és a 22 év után távozó Andrés Iniestára. Rendeld meg a pólókat a linkekre kattintva az EuroBarça Shopban.