Ötgólos emlékezés a Gamperen

Deulofeu vette át Neymar posztját | Öt külön gólszerzõ a brazilok ellen

Az 52. Joan Gamper Kupát otthon tartotta a Barcelona a Chapecoense ellen, és elmondhatja magáról, hogy igazán pozitívan zárja az elõszezont, amely tulajdonképpen ezzel a meccsel ért véget – vasárnap ugyanis már tétmérkõzés jön a Real Madrid ellen a Spanyol Szuperkupáért. A brazil Chapecoense meghívásával egy szép gesztust tett a Barcelona a súlyos tragédiát átélt klub felé, és ez a meccs tényleg nem az eredményrõl szólt. Ettõl függetlenül tény, hogy a vége 5-0, betalált Deulofeu, Busquets, Messi, Luis Suárez és Denis Suárez is. Ez volt az elsõ találkozó Neymar nélkül, akit kezdésként Deulofeu helyettesített.

A Gamper persze hagyományosan egy ünnep, családi programokkal egész nap a stadion körül, nagyon sok turistával augusztus lévén, és egy ellenféllel, amelyik nem veszi annyira komolyan a meccset, mint a Barcelona. Ebben az esetben ez talán nem igaz, mert a Chapecoense mindent megtett, más kérdés, hogy ez is kevés volt, és nagy volt a tudáskülönbség a két együttes között.

Ami összességében pozitív, hogy Valverde Barcelonája szépen vette az akadályokat az elõszezonban, az már más kérdés, hogy talán a Real Madrid elleni két meccs pontosabb képet fest majd a csapat valós lehetõségeirõl – különösen úgy, hogy az igazolások, játékos eladások terén nagyon el van maradva idõben a vezetés…

Neymar nélkül most játszott elõször a csapat, a helyén kezdésként Deulofeu kapott helyet, aki szerzett egy könnyû gólt, de adott gólpasszt is Messinek, illetve jól vizsgázott a letámadást tekintve is. Amíg nincsenek igazolások erre a posztra, õ is és Denis Suárez is próbálhat bizonyítani, ugyanis õk a legesélyesebbek most erre a szerepkörre.

Az elsõ gólt az a Rakitic készítette elõ, akinek a pozícióját elõrébb tolta Valverde a korábbiakhoz képest, és egyelõre ez jól mûködik. A horvát elõkészítése után talált be Deulofeu. Majd jött Busquets bombája a 11. percben, a szûrõ gyönyörûen lõtte ki a bal felsõ sarkot. Az elsõ félidõben még Messi is bevette a brazil csapat kapuját, miután kis szerencsével eljutott hozzá Deulofeu labdája.

3-0 volt a szünetben, amihez még kettõt tett hozzá a Barcelona a második játékrészben, amikor már visszatarthatatlanul jöttek a cserék. A negyedik gólt Luis Suárez szerezte, akinek a gólok terén nem ment az elõszezonban, de az elõkészítésben továbbra is remek volt, majd a csereként beálló Denis Suárez értékesítette Messi remek kiugratását. A hatodik gól csak azért nem jött össze, mert Paco Alcácer kihagyott egy büntetõt a meccs hajrájában.

Illik külön szót ejteni a meccs érzelmekben gazdag kezdõrúgásáról, amelyet a Chapecoense három játékosa, Alan Ruschel, Jakson Ragnan Follman és Helio Hermito Neto végezték el, akik túlélték a brazil csapat repülõgép szerencsétlenségét tavaly õsszel. Ez a meccs ugyanis nagyrészt errõl szólt.

Barcelona – Chapecoense: 5-0 (3-0)
Barcelona, Camp Nou
64.705 nézõ
Vezette:
Álvarez Izquierdo

FC Barcelona: Ter Stegen; Aleix Vidal, Piqué, Umtiti, Jordi Alba; Rakitic, Sergio Busquets, Iniesta; Messi, Luis Suárez és Deulofeu.
Cserék: Cillessen, Denis Suárez, Sergi Roberto, Mascherano, Semedo, Marlon, Munir, Digne, Samper, Aleñá és Paco Alcácer.

Chapecoense: Elias; Reinaldo, Víctor Ramos, Luiz Otávio, Apodi, Moisés Ribeiro, Lucas Mineiro, Alan, Nenén, Lourency és Wellington Paulista.
Cserék: Guerrero, Penilla, Túlio de Melo, Nadson, Moisés, Luiz Antonio, Arthur Caike, Artur Moraes, Zeballos, Grolli, Follmann, Khevin és Dodó.

Gólok: Deulofeu (6′), Busquets (11′), Messi (28′), Luis Suárez (55′), Denis Suárez (74′).