„Nem gondolunk a visszavágóra. Nyerni akarunk”

Rakitic nagy meccset vár, a legjobbjukat akarják nyújtani

A Barcelona nyerni megy majd ki a Stamford Bridge-re Iván Rakitic szerint kedden este, és igyekszik függetleníteni magát attól, hogy lesz egy második mérkőzés is. Dominálni akarnak, de azzal tisztában vannak, hogy lesznek nehéz pillanataik a Chelsea támadásai miatt is.

Fölényben lehet a középpályán a Chelsea

„Ismerve a játékosaikat, mindannyian nagyon erősek. Nem lesz könnyű dolgunk ellenük. Remekül szervezettek és nagyon odafigyelnek a részletekre.”

Nyerni mennek ki a pályára

„Úgy kell kezdenünk a meccset, hogy nem gondolunk a visszavágóra, hogy mi történhet Barcelonában. Úgy kell kimennünk, hogy a lehető legjobb meccset akarjuk játszani, arra törekedni, hogy nyerjünk és szerezzünk gólokat. Az a cél és az elképzelés, hogy nyerjünk, ezt követően majd meglátjuk, hogyan tudjuk kezelni a mérkőzést.”

Hogy van Messi?

„Nagyon koncentráltnak lehet látni. Soha nem láttam korábban, hogy ennyire odafigyelne magára, és ennyi időt töltene az edzőteremben. A maximumot adja, hogy a lehető legjobb állapotban legyen, ez pedig sokat segít nekünk. Szükségünk van rá. Remélhetőleg mindent kiad magából itt a Barçában, és kevésbé lesz erős a világbajnokságra, mint ellenfél (Horvátország egy csoportba került Argentínával a világbajnokságon – a szerk.)

Játékrendszer

„Van különbség, hogy két vagy három támadóval játszunk. De az a legfontosabb, hogy értsük meg, mi folyik a pályán. Egy kicsit kényelmesebb négy középpályással dolgozni, és így megelőzni a kontratámadásokat.”

Milyen Barcelonára számíthat a Chelsea?

„Nem ugyanaz a meccs lesz, mint az Eibar elleni, de tudjuk, hogy lesznek pillanatok, amikor hasonlóan fog szorongatni bennünket a Chelsea. Tele vagyunk várakozásokkal, mert ez egy igazán nagy mérkőzés. Igyekszünk tanulni minden eddigi mérkőzésünkből.”

Dominálni akarnak

„Szeretnénk irányítani, hogy mi történik a pályán. Sokat tudunk javítani jó néhány dolgon, ez nyilvánvaló. És Anglia bajnoka ellen játszunk majd egy különleges stadionban, mint ez. Szeretnénk nyerni anélkül, hogy a visszavágóra gondolnánk. Tele vagyunk motivációval.”

Hazard

„Ő a legfontosabb játékosa a Chelsea-nek, de vannak mások is rajta kívül. Mindent meg fogunk tenni, hogy megállítsuk. Készen kell állnunk mert ez fontos meccs lesz számára is.”

Iniesta elmehet Kínába?

„Félelemmel tölt el, ha arra gondolok, elmehet. És nem szeretném, hogy elmenjen. Mindazért, amit ő a culéknak jelent. Számomra fontos a pályán és az öltözőben is. Nagyon fontos csapattag és jó barát. Reméljük, hogy még hosszú évekig velünk marad. Szeretném, ha ő elégedett lenne, és szívből döntene. Amit végül ő elhatároz, az nekem is jónak tűnik. Mindig az ő oldalán állok majd.”

Iniesta gólja

„Reméljük lő egy hasonló gólt. De holnap nagyon más lesz minden. El kell felejteni azt a pillanatot, és most egy nagy meccset játszani.”