Iniesta: “Én és a City? Nulla volt rá az esély.”

Nem ment volna más európai csapatba | Dicsérte a portugál válogatottat és Ronaldót

Az FC Barcelonát 22 esztendő után a nyáron elhagyó Andrés Iniesta a ‘COPE’ rádiócsatornának beszélt röviden arról, hogy tényleg megkereste-e őt a Manchester City vezetőedzője, Josep Guardiola azzal kapcsolatban, hogy igazoljon Angliába, illetve a legendás középpályás szót ejtett még Cristano Ronaldóról és a portugál válogatottról is, hiszen péntek este a ‘Selección’ Portugáliával játssza az első mérkőzését az oroszországi világbajnokságon.

Angol lapértesülések szerint Guardiola le akart igazolni, volt erre esély?

“Nulla. Láttam, hogy a sajtóban ez volt, hogy tartottuk a kapcsolatot. Elárulom, hogy ilyen értelemben egyáltalán nem beszélgettünk.”

“Nem hagytam semmi kétséget. Elhagytam a Barçát, hogy elhagyhassam Európát, így ennek az információnak semmi értelme.”

Portugália, Cristiano Ronaldo

“Cristiano létfontosságú játékos bármilyen csapat számára, így Portugáliának is az, ők a jelenlegi Európa-bajnokok.”

“Az az érzésem, hogy Portugália egy olyan csapat, amelyet nagyon nehéz megverni, és a legmagasabb szinten kell majd játszanunk, ha két vállra akarjuk őket fektetni.”

Emlékezz limitált kiadású pólókkal a Barcelona történetének 25. bajnoki címére és a 22 év után távozó Andrés Iniestára. Rendeld meg a pólókat a linkekre kattintva az EuroBarça Shopban.