Valverde nem zárja ki egy hátvéd leigazolását a télen

Komolyan veszi a Sporting elleni meccset | Mascherano, Turan, Villarreal...

Ernesto Valverde, a Barça mestere megtartotta a Sporting CP elleni találkozót felvezető sajtótájékoztatóját, melyen hangsúlyozta, hogy hiába nincsen már tétje a meccsnek, meg akarják nyerni a mérkőzést. Valverde továbbá beszélt a sérüléshullámról, mely a csapatát sújtja, a téli átigazolási tervekről valamint Arda Turan helyzetéről is.

„Nincsen már tét a továbbjutás szempontjából, és ezzel elégedettek is vagyunk, ugyanakkor az ellenfelünk még a nyolcaddöntőért játszik, és nyernie kell. A Bajnokok Ligája egy olyan sorozat, amelyet nagyon vonzónak találunk, ez pedig felelősséggel is jár. Meg kell adni neki a kellő tiszteletet. A célunk ezáltal nem is lehet más, mint a győzelem.”

Mascherano közölte, hogy távozik?

„A téli átigazolási időszak még nem nyitott ki. Még csak december van, majd ha beköszönt a január, visszatérünk rá. Mascherano a klub játékosa, teljes mértékben a Barçára koncentrál. Reméljük, hogy belátható időn belül felépül.”

„Nem tudok olyan beszélgetésekről hírt adni, amelyek nem is zajlottak le. Mascherano velünk van, arra koncentrál, hogy sikeresek legyünk. Téma lezárva.”

Sok a sérült?

„Eddig azok a játékosok, akiknek a sérültek helyén lehetőséget adtam, bizonyítottak. Minden szezonban vannak nehéz pillanatok. Ki fogunk mászni ebből a szituációból.”

Yerri Mina már a télen jön?

„Nagyszerű játékos, aki egy másik egyesületben játszik. Nem tudom, hogy a télen vagy a nyáron érkezni fog-e, de egyelőre még csak decemberben járunk.”

Arda ezúttal sem került be a keretbe

„Az első keret játékosa, ugyanolyan esélye van a játékpercekre, mint a társainak. A munkájától és a véleményemtől függ a szerepeltetése.”

Sporting

„Mi irányítani akarjuk a mérkőzést, ők pedig várhatóan a támadóik gyorsaságát próbálják majd kihasználni. Mindenesetre egy sokkal offenzívebb Sportingot várok annál, mint amilyet az odavágón láthattunk.”

Igazolnak hátvédet Umtiti helyére?

„Még van időnk ezt értékelni. Ha mindenki egészséges, elégedett vagyok a keret védősorával, de meglátjuk még, ha közbejönnek a sérülések, újra lehet gondolni a dolgokat. Tudjuk, hogy Samuel hosszú időre kidőlt, de reméljük, hogy a lehető legrövidebb időn belül felépül majd.”

Alternatívák a védelem tengelyében?

„Busquets, Lucas Digne… Találnunk kell megoldást. A tartalékcsapat? A szabályokon nem tudunk változtatni sem a BL-ben, sem a Ligában. Túl sokat beszélünk azonban erről… Meglátjuk, hogy megsérül-e a két egészséges hátvédünk is!”

Pihentetni fogja Vermaelent és Piquét a Villarreal elleni rangadóra?

„Való igaz, hogy vasárnap nagyon fontos mérkőzésünk lesz, de öt nap lesz a két találkozó között. Ráadásul néha a legjobb az, ha pihenés helyett versenyzel.”

A Madrid kerete gyengült volna?

„Mindenkinek megvan a maga véleménye. Kedd este egy fontos meccsünk van.”