Umtiti nagy veszteség, de Vermaelenben bíznak

A belga védő főszereplővé lép elő | Ha nincs sérülés, jól vizsgázhat

Umtiti hétvégi sérülése óriási probléma a csapat számára, hiszen az egyik legstabilabb mezőnyjátékos hosszú időre esik ki. Ráadásul Mascherano még nem gyógyult meg a november közepén elszenvedett sérüléséből, és ezen a héten még szinte biztos, hogy nem lesz újra bevethető. Marad Vermaelen, és a belé vetett bizalom.

Mást persze nem is lehet csinálni. A negyedik számú középső védő sokáig egyáltalán nem játszott, a novemberi válogatott szünetben azonban végig játszotta mindkét válogatott meccsét, és ezt követően már Barcelonában is lehetőséghez jutott – miután Piqué eltiltás miatt ki kényszerült hagyni a Valencia elleni bajnokit. Játszott a Kupában is, és most a Celta ellen is be kellett szállnia Umtiti helyett.

És maradhat is játékban, mert Umtiti és Mascherano nélkül nincs is más választása Valverdének. A dolog pozitív oldala, hogy Vermaelenben bíznak mind a csapattársak, mind a vezetés, mind Valverde edző. Kiemelik a profi hozzáállását, ahogyan kezelte az eddigi helyzetét, ahogyan edz, és ahogyan a meccseken is játszik.

Tény, hogy vele kapcsolatban sosem a képességekkel voltak bajok, hanem azzal, hogy rendkívül sérülékeny. Egész karrierje során az volt, nem csak Barcelonában, és most is abban kell reménykedni, hogy nem fog megsérülni ő is.

“Ez a fő problémája, de ettől eltekintve egy kiváló játékos” – mondják róla, azt is hozzátéve, hogy taktikailag érett, megbízható.

Az mindenesetre biztos, hogy ezekben a hetekben a legfontosabb, hogy mindenki segítse Vermaelent és bízzon benne, mert ez segíthet a Barcelonának is, hogy az eddigi védelmi stabilitás nagyjából megőrizhető maradjon.