Busquets: ha nem lenne, az nagy baj lenne

Újabb parádés 90 perc a klasszistól | Cruyff szavai összefoglalják a fontosságát

Sergio Busquets volt a vezére annak a Barcelonának, mely a középpályát uralva és a játékot mindvégig lassítva tudatosan csökkentette fokozatosan mind a Mestalla, mind a Valencia lelkesedését, erejét valamint hitét a párharc megfordításában. Busquets a megtestesítője annak, hogy a futball észjáték. 


A klubra alapvető hatást gyakorló, annak később legendás alakjává váló korábbi edzője és játékosa, Johan Cruyff nyilatkozta azt a saját nevelésű középpályásról, hogy “Barcelonában mindenki arról beszél, hogy rajta kívül mennyire fantasztikus játékos mindenki. Megnézném azonban az arcukat, amikor látnák a csapat játékát Busquets nélkül. Úgy vélem, mindenkit sokkolna az a változás, amit ez magával hozna”. 

Busquets sosem a gyorsaságáról volt híres, de nincs is erre szüksége, mert gondolkodásban nagyjából három lépéssel jár mindenki előtt. Ez látható volt a Valencia ellen is, ahol a labda nélküli mozgásai valamint a testtartásának a módja mindig egy bizonyos céllal történt úgy, ahogy. Ez a cél pedig a területszerzés a társak számára. Az pedig, hogy apró védelmi réseken is megtalálja Messit, az már megszokottá vált, de sosem lesz általános színvonalú. Világklasszis.