Tommasi: “Lenyűgöző, ahogy még mindig éhesek a sikerre”

Az olasz szerint a Romának kivételesen kell játszania, ha tovább akar jutni | Pep, Lucho, régi emlékek...

Damiano Tommasi egykoron az AS Roma játékosaként rendszeresen küzdött az olasz bajnokság elnyeréséért, illetve csapatával rendre kellemetlen perceket okozott Európa legjobb együtteseinek is a Bajnokok Ligájában. Az egykor középpályásként bevethető labdarúgó, aki anno a Barçának is betalált egy BL-meccsen, most a két csapat szerda esti találkozója előtt adott egy rövidebb interjút a madridi ‘As’ sportnapilapnak, melyben a párharc mellett beszélt a futball változásairól, az elnöki ambícióiról, illetve Luis Enriquéről vagy éppen Pep Guardioláról is.  

El tudja magáról hinni a Roma, hogy kiejtheti a Barcelonát? 

A Bajnokok Ligája mindig megjósolhatatlan, noha az is igaz, hogy az általában szintén megfejthetetlenül jól focizó Barça ellen sokszor ez is kevés, hogy reménykedjenek az ellenfelek. A Romának óriási teljesítményt kell nyújtania, ha sikeres akar lenni.

Tetszik Önnek Valverde Barcelonája? 

Lenyűgöz, ahogy a legjobb játékosaik még mindig olyan éhesek a sikerre megannyi trófea után. És persze ott van Messi, akiből csak egy van… Sosem tudod, mit fog csinálni.

Meglepte a Roma idei menetelése a Bajnokok Ligájában? 

Jobban teljesített a vártnál, igen. Megérdemelten jutott el ide, ezt bizonyította a Chelsea és az Atlético ellen is. Di Francesco és Monchi kiváló munkát végeznek.

Ön főszereplő volt 2002-ben egy bizonyos Roma – Barça meccsen, mely végül 3-0-ra végződött… 

Az egy másik korszak volt. A Barcelona egy nehéz időszakon ment keresztül, mi pedig éreztük, hogy meg lehet fogni őket. Csereként álltam be 2-0-ás állásnál, hogy tartsuk az eredményt, végül betaláltam. Szép emlék.

Abban a katalán csapatban ott volt Luis Enrique is, aki később trenírozta a Romát, és nagyon sok kritikát kapott a közvéleménytől. 

Szerintem nem végzett olyan rossz munkát, a játékosokat meggyőzte a módszereivel. Nem jöttek a trófeák végül, ez került az állásába.

2002-ben pedig megérkezett Guardiola. 

Úgy fogadtuk, ahogy megérdemli: mint egy bajnokot. Csak egy évet töltött nálunk, de amilyen kapcsolatokat kialakított az itt tartózkodása alatt, olyannak tűnik, mintha 10 évet játszott volna itt.

Látta rajta már akkoriban is a jeleket, hogy edző lesz? 

Mindig is vezéregyéniség volt, érezte, hogy ez lesz a jövője. Kívülről-belülről ismeri a Barcelonát, ha pedig szereted a focit, akkor vele beszélni nem csak élmény, de megtiszteltetés is.

Peppel sikerült nyerni a Bernabéuban is. 

Ha itt tudsz nyerni, akkor arra örökké emlékezni fogsz, nekem sikerült aztán a Levante csapatával is. Pep azt mondta nekünk: nem is tudjátok felfogni, micsoda tettet hajtottatok most végre. Az öröme nem csak a Madriddal való rivalizálásból fakadt, hanem egyszerűen abból, hogy a Madridot legyőzni egy óriási sportszakmai siker önmagában is. Csak elképzelni tudom, mit érezhetett, amikor hat gólt rúgva nyert itt az együttese…

A télen benyújtotta a pályázatát az Olasz Labdarúgó-szövetség elnöki posztjára. Mit gondol, tanulnia kellene az olasz focinak a spanyoltól, és bizonyos elemeket ellesni tőle, hogy megmentse a futballját? 

A Barcelona játékfilozófiája nem az egyetlen, amivel nyerni lehet. A Madrid például másféle futballt játszik, és mégis győzedelmeskedik. Az viszont minden kétséget kizáróan tetszik a spanyol futballban, hogy élvezik a labdatartást. Olaszországban a labdabirtokláshoz kockázatot párosítanak, és azt, hogy a játékos önző. Éppen ezért a játékosok félnek tartani a labdát. Spanyolországban ellenben ez egy örömforrás: mindenki a labdát akarja, és egy játékosnak rendre 6-7 passzopciója van. Így minden jobban működik.

A pályázati anyagában szintén ott van a tartalékcsapatok létrehozása. 

Az első lépés, amit meghoznék, ha én lennék az elnök. A fiataloknak szükségük van egy csapatra, hogy az utánpótlásfociból kiléphessenek.