2010.09.09 | Ádám napja van
Főoldal > Archívum > Labdarúgás
Szűrés
 év    hónap  nap     Témakör:   
Oldalak: 1 , 2 , 3 ... 563 , 564 , 565  Következő      |      8465 db hír


Kedden visszatér az edzőközpontba Josep Guardiola vezetőedző és a létszámban még korántsem teljes együttese, amely tehát megkezdi a felkészülést a szombat kora esti, Hercules elleni bajnokira. A válogatott labdarúgók kedden még biztosan nem dolgoznak a csapattal, szerdán néhány játékos már beérkezhet az esti tréningre, attól függően, hogy mikor tér vissza Barcelonába például a spanyol-argentin küldöttség. A szombati bajnoki után pedig vasárnap délelőtt már a Bajnokok Ligáját a középpontba állítva tart edzést Guardiola. A szombati, Hercules elleni bajnoki mérkőzésig tehát öt tréningje lesz az együttesnek, melyből azonban a teljes keretével minden bizonnyal csupán háromszor, de maximum négyszer számolhat majd Guardiola. Valószínűleg ezért ...


Egyre nagyobb figyelmet követel magának a Barcelona B csapata, mely a tavalyi szezonban hosszú küzdelem után kivívta magának a feljutást a harmadosztályból, és eljutott a Segunda Division A-ba, ahol most két győzelemmel nyitott. Tegnap már a második sikerét gyűjtött be a gárda, ezzel hat pontos, és tartja a lépést a legjobbakkal, így a Betisszel, a Rayo Vallecanóval, az Elchével és a Valladoliddal. Az első fordulóban a Celta Vigót tudta idegenben legyőzni Luis Enrique csapata (1-2), de ez esetben maga az edző is elismerte, hogy a sikerhez szükség volt Miño parádés kapusteljesítményére is. A második ...


Ahogy nehézségei vannak Cesc Fabregasnak abban a tekintetben, hogy visszatérhessen Barcelonába, úgy ez igaz volt Gerard Piquére is, aki 2008-ban négy éves manchesteri időszakot zárt le, annak ellenére, hogy őt sem akarták elengedni. Piqué most egy interjúban beszélt a klubváltásának körülményeiről, kiemelve, hogy Sir Alex Ferguson nem akarta, hogy váltson. Nem volt persze fenékig tejfel a védő élete akkor sem, amikor Anligába került, hiszen nagyon fiatal volt, és ekkor éppen a skót szakember segített neki több dologban. „Amikor én Manchesterbe kerültem, még csak 17 éves voltam, ezért érthető, hogy nagyon nehéz volt elhagynom a családomat, ...


Seydou Keita adott csütörtökön sajtótájékoztatót a délelőtti tréning után, s több témát érintve válaszolt például José Mourinho kijelentésére is. Keita továbbá reagált Ibrahimovics azon nyilatkozatára, hogy a svéd a Guardiolával való kommunikáció hiánya miatt távozott, valamint kifejtette, hogy szerinte ez a keret egyáltalán nem szűk, s bőven alkalmas egy kiváló idényre."Győztes mentalitású csapatunk van, egy olyan, mely mindig nyerni megy ki a pályára. Ez így is van rendjén, mivel az első, az egyesületnél eltöltött napom óta mindig is azt mondják nekem, hogy egy Barcelonának a döntetlen nem elég, ezért mindig meg kell próbálnunk győzni, s begyűjteni a három pontot. Jó ...


Elsősorban sportszakmai okokból hagyta el a Barcelonát az átigazolási időszak utolsó napjaiban Zlatan Ibrahimovics – legalábbis erről beszélt Andoni Zubizarreta technikai igazgató szerdán este a sajtó előtt. A szakmai munkát felügyelő sportvezető a svéd támadó ügye mellett szólt a Barcelona idei keretéről, a kitűzött célokról, valamint visszatekintett a sikertelen Fabregas-ügyre is. Ibra nem illett a gépezetbe „Összeültem Peppel azon a napon, amikor ő elmondta Ibrának, hogy mi a helyzet, majd ezt követően Raiola kérte, hogy tárgyalhasson a klubbal. Guardiola nekem azt mondta, hogy a probléma egyszerűen sportszakmai, és a játékos is elmondta nekem, ...


Annak ellenére, hogy sokan akár egy hónapos kényszerszünetet is el tudtak képzelni Carles Puyol esetében, a Barcelonában végrehajtott vizsgálatok szerint ez nem nagyon valószínű. Puyol a spanyol válogatott keddi edzésén sérült meg azon a helyen a vádlija alatt, melyen már a hétvégi, Racing Santander elleni mérkőzés előtt is fájdalmat érzett. A bajnokin végül nem lépett pályára, a válogatott orvosai viszont nem vették elég komolyan a fájdalmat, és engedték teljes értékűen dolgozni a játékost.A spanyol nemzeti együttes egyébként a Liechtenstein és Argentína elleni mérkőzéseire készül, s a felkészülés keddi tréningjén jelentkezett Puyolnál az a fájdalom, ami miatt a spanyol sajtó egy ...


Akár 20 napra is kidőlhet Carles Puyol, aki úgy ment el Barcelonából, hogy eleve voltak vádliproblémái, ám a válogatott orvosai nem vették elég komolyan a sérülésveszélyt. Puyol magával vitte ugyanis a Barcelona orvosainak a jelentését a válogatotthoz, ahol meg is vizsgálták a futballistát még edzés előtt, ám nem láttak okot arra, hogy bármilyen kezelésnek vessék alá, esetleg, hogy csak könnyített munkát javasoljanak a számára. Puyol az edzés legelején egy labdakezelés alkalmával azonnal érezte ugyanazokat a fájdalmakat amiket már a Racing elleni bajnoki előtt is Santanderben - ami miatt nem is lépett pályára a bajnoki ...


A Barcelona az átigazolási időszak utolsó napján már nem újabb igazolások érkezésén fáradozott, hanem inkább a saját háza táján nézett körül, és meghosszabbította Seydou Keita szerződését további két évvel. A mali középpályás így 2014-ig maradhat majd az egyesületnél - attól függően, hogy hány mérkőzésen lép pályára az adott években - , a kivásárlási árát pedig 100 millió euróban határozták meg a felek. Keita a kontraktus aláírása után elmondta, az az álma, hogy a Barçából vonuljon vissza a profi labdarúgástól."Rendkívül boldog vagyok ennél a klubnál, a jelenlegi a harmadik évem itt, és habár már mindent megnyertem, újra át szeretném élni ezeket ...


Hétfőn este bemutatták a nyilvánosság előtt Javier Mascheranót, a Barcelona harmadik és talán utolsó igazolását – nem kizárva egy esetleges negyedik érkezőt. Az argentin válogatott csapatkapitánya a délelőtti órákban előbb átesett az orvosi vizsgálatokon, majd aláírta a szerződését, fotózkodott Sandro Rosellel, a közönség elé lépett a Camp Nouban, végül pedig a sajtó előtt nyilatkozott Josep María Bartomeu és Andoni Zubizarreta társaságában. Mascherano egyébiránt négy évre írt alá a klubnál, a kivásárlási ára 90 millió euró lesz, ám a fizetéséről nem adott ki hivatalos információkat a vezetés. A csapatban a 14-es számú mezt kapta, amit Thierry ...


Javier Mascheranót, a Barcelona új igazolását ma, azaz hétfő este mutatja be hivatalosan is az egyesület a szurkolóknak. Miután Mascherano délelőtt sikeresen letudta az orvosi vizsgálatokat, este 18 órakor aláírja a szerződését az egyesülettel, fél órával később Sandro Rosell elnökkel megáll egy fotó erejéig a Camp Nout övező irodák bejárata előtt, majd a stadion gyepére ugrik a szokásos labdázgatásra, végül sajtótájékoztatót ad. A válogatott szünet miatt barcelonai csapattársaival először csupán ellenfélként fog találkozni az Argentína-Spanyolország mérkőzésen Buenos Airesben.Mascherano tehát az esti órákban esik át a bemutatási ceremónián, természetesen csak azután, hogy szignózta a szerződését. Az argentin labdarúgó délelőtt az ilyenkor ...


A santanderi 3-0-s győzelem után érthetően elégedett volt Pep Guardiola az El Sardinero sajtótermében, de nem csak a sikerről, hanem Ibrahimovicsról, a rendelkezésére álló keretről, illetve a játékvezetésről is beszélt a nyilvánosság előtt. „Gratulálok a Racingnak, mert azon kevés csapatok egyike volt, mely bátran, szemtől szemben játszott, és nem csak hosszú labdákkal operált. Számunkra nagyon fontos volt jól kezdeni a bajnokságot” – kezdte az értékelését. Az edző nem kívánt replikázni Zlatan Ibrahimovicsnak, aki nem udvarolta körül az edzőt a búcsúzása alkalmával, és kifejezetten őt okolta azért, hogy el kellett igazolnia egy év után Katalóniából. ...


Sima, háromgólos győzelmet aratott az FC Barcelona Santanderben, így jól startolt az új idény első bajnoki mérkőzésén. A katalánok lendületesen, helyenként látványosan futballoztak, és gyakorlatilag csak annyit adtak ki magukból, amennyi kellett a három pont megszerzéséhez. Kiemelendő, hogy betalált a nyáron igazolt asztúriai támadó, David Villa is, így az ő bemutatkozása is remekre sikerült. Várható volt, hogy Josep Guardiola tartogat meglepetéseket a kezdőcsapatát illetően, így lehet az, hogy ezúttal Piqué kimaradhatott volna az együttesből, a helyét pedig Abidal vehette volna át. Ugyanakkor mivel Puyol megsérült a bemelegítés során, így mégis a fiatal katalán bekknek kellett ...


Vége az Ibrahimovics-ügynek: a Barcelona a hivatalos oldalán közölte, hogy a svéd támadó a következő szezonban kölcsönben az AC Milan együttesének a tagja lesz, és a Milannak a szezon végén opciós joga van Ibra megszerzésére 24 millió euróért. A csatár fizetését teljes egészében az olasz klub fogja állni, így a katalán klub - amint azt ki is fejti a kommünikéjében - megközelítőleg 60 millió eurót spórolhat a transzferrel. Elképesztő ügylet, már-már szánalmasnak mondható magyarázattal...Zlatan Ibrahimovics a 2010-2011-es idényben az AC Milan együttesében fog futballozni, miután a Barça megegyezett az olasz klubbal a támadó kölcsönadását illetően. Az egyezség tartalmazza, hogy a ...


Elkezdődik a Barcelona 2010-2011-es szezonja, melyben a Pep-Team az első fordulóban Santanderbe látogat. A katalánok felkészülését több tényező is zavarhatta - elméletileg - , jó hír azonban, hogy a keret teljes, nincs hiányzó, amire már jó ideje nem volt példa. A santanderi pálya - ahogyan azt Guardiola is kihangsúlyozta - nem az a terep, ahol különösebben ficánkolni lehet, noha azt a tavalyi évben is megmutatta a Barça, hogy ha odafigyel, nem jelenthet gondot a Racing legyőzése.Ezzel együtt cseppet sem szeretném azt sugallni, hogy ennek következtében Messiéknek csak pályára kell lépniük, a többi majd jön magától, hiszen ha visszamegyünk néhány évet, ...


Rendkívül sok téma került szóba Pep Guardiola szombat délelőtti sajtótájékoztatója során, hiszen az edzőnek beszélnie kellett az új igazolásról, Javier Mascheranóról, Ibrahimovics ügyéről, a BL-sorsolásról, vagy éppen Mino Raioláról is. A témák hosszúsága miatt kivételesen tételesen, szerkesztés nélkül közöljük Guardiola mondandóját. Rajt a Racing ellen: „A Sardinero soha nem volt egy könnyű terep a csapatok számára, így a Barçának sem. A Racing tudja, hogy mit játszik, mindig rendezett marad, és van egy olyan játékosa, mint Munitis, aki fazont szab a játéknak. Szeretnénk majd jó meccset játszani, de nem lesz könnyű dolgunk.” Mascherano több, ...

 
Következo meccsek
Labdarúgás
-
X
-
Szeptember 11. Szombat (18:00)
Primera Division, 2. forduló
Megerősített időpont!
 
 
Eurobarca facebook
 
Bejelentkezés
Felhasználó:
Jelszó:
 
 
 
 
Fórum ajánló
 
 
Keresés
 
 
 
 
A NAP képe
 
 
Impresszum | Állásajánlat | Médiaajánlat © 2003 - 2010, www.eurobarca.hu | A member of FCG Media | Készítette: poleposition.hu