Sok szurkoló talán nyugodtan legyint a forduló előtt, ha megtekinti a sorsolást, mert papíron ki lehet abból indulni, hogy a Barcelonának hazai pályán gólokkal kell vernie a középmezőnyhöz tartozó Getafét. A realitás azonban más is lehet, mert nem szabad elfelejteni, hogy a madridi együttes a legutóbbi két látogatása alkalmával pontot tudott szerezni a Camp Nouban, és a bajnokság jelen állásánál ezt a luxust nem engedheti meg magának a Pep Team.
Nem véletlen, hogy Guardiola szokás szerint felhívta a figyelmet a leselkedő veszélyekre, és erre van is oka, mert a Barça csak úgy őrizheti meg biztosan az öt pontos előnyét a Real Madriddal szemben, ha most szombaton is győz. A katalán mester ugyan elmondta: előbb vagy utóbb az ő csapata is botlani fog, de ettől egyelőre eltekintenének a szurkolók.
Egy tényező persze a játéktudás és a hazai pálya mellett még a Barcelona mellett szól, ez pedig a pihenés lehetősége. A Getafe ugyanis még mindig résztvevő a Király Kupában, és ugyan az elődöntő odavágóján vereséget szenvedett a Sevillával szemben (2-0), de a jövő heti visszavágó előtt még nem mondtak le a kékmezesek továbbjutásról. Michel edző ezért néhány játékosának pihenőt is adhat akár a Camp Nouban, ami kevésbé lesz elmondható Guardioláról, mert a Barcelona számára a januári hónap a kupából való kieséssel lényegesen könnyebbé vált.
Hiányozni fog ezzel együtt a csapatból sárga lapos eltiltása miatt Puyol, akit Márquez, Milito vagy Csigrinszkij helyettesíthet a védelemben. Visszatér viszont a jobb oldalra Dani Alves, aki pénteken teljes értékű edzést végzett, és játszhat a héten sérüléssel bajlódó Abidal is, annak ellenére, hogy pénteken még fogorvoshoz is el kellett mennie. A kezdőcsapat tekintetében kérdéses viszont, hogy a középpályán kik kapnak szót Touré, Busquets és Keita közül, mert Iniesta és Xavi játéka jó eséllyel valószínűsíthető. A támadósorban Ibrahimovics és Messi mellett Henry vagy Pedro játszhat, utóbbi lassan nyilvánvaló fölénybe kerül francia kollégájával szemben.
Az esetleges győzelem lehetőséget adna arra is, hogy a Real Madridra nyomást gyakoroljon a Barcelona, mert a fővárosiak csak közvetlenül a Barça - Getafe után lépnek majd pályára az Espanyol ellen hazai pályán.
FC Barcelona – Getafe CF:
Barcelona, Camp Nou
20:00
Vezeti: Teixeira Vitienes
Barcelona: Valdés, Alves, Márquez, Piqué, Abidal - Touré, Xavi, Iniesta - Messi, Henry (Pedro) és Ibrahimovics.
Getafe: Codina, M. Torres, C. Díaz, Rafa, Mané - Boateng, Casquero, Manu, Albín, Parejo - Soldado.