2010.09.09 | Ádám napja van
Főoldal > Labdarúgás
KÉT KIÁLLÍTÁS | KITARTÓ GETAFE | MESSI VOLT A VEZÉR
A bajnok tartása: 2-1
Z. Iván | 2010. 02. 07., 00:37
ESZKÖZÖK:   |  |  |   |     

A Barcelona mindent úgy tett, ahogy kellett neki, mégis rendkívül nehéz kilencven perc van a háta mögött, mert a Getafét bár legyőzte 2-1-re, 65 percet emberhátrányban kellett lejátszania. A bajnoki címvédő hamar vezetést szerzett a kiváló meccset játszó Messi révén, ám Piqué kiállítása az egész mérkőzés forgatókönyvét befolyásolta, és egészen Xavi 66. percben szerzett találatáig vékony jégen állt az előny. A hajrában Márquez is a kiállítás sorsára jutott, Soldado pedig tizenegyesből szépített, ám a végeredmény ekkor már nem változott.  

A találkozó legjobb képei - Galéria!

 Könnyű meccsnek indult, nehéz lett belőle. A Barcelona álomszerűen kezdte a küzdelmet a Getafe ellen, a támadások gyorsak és folyamatosak voltak, Messi, Iniesta, Maxwell és Xavi révén helyzet helyzetet követett, és a vezető gólra sem kellett sokat várni. A 7. percben egy szöglet után egy lecsorgó labdát Touré gurított le Messinek, aki parádésan csavart, pontosan a jobb alsó sarokba.

A gól után sem változott sokat a játék, a Barça irányított, számos látványos akciót vezetett, és csak a pontosság hiányzott az akciók legvégén, különösen Messi részéről, aki többször is tiszta helyzetbe került, de minden esetben pontatlanul lőtt.

A Getafének nem volt sok lehetősége a mérkőzés első szakaszában, a fehér mezesek csak kergették a labdát, ám jött a 25. perc, amikor Gerard Piquét egy elkésett mentési kísérlet után kiállította a játékvezető. A bizonyos szempontból jogos, más nézőpontból vitatható ítélet alaposan felforgatta a meccs forgatókönyvét, mert innentől kezdve a Getafe is beszállt a küzdelembe. A madridiak néhány helyzetet kidolgoztak, és volt lehetőségük az egyenlítésre is, ám az igazi átütőerő továbbra is hiányzott a játékukból. A félidő végén ráadásul ismét akadt egy nagy ziccer a Barcelona előtt, ám Zlatan Ibrahimovics ezúttal sem tudta levetkőzni a maga gólínségét, és a gólvonal elől a védők menteni tudtak.

A második félidőt igyekezett azonnal támadó felfogásban kezdeni a Getafe, hogy kihasználja az emberelőnyét, de az alaphelyzet nem változott. Egy-egy lehetőségig eljutottak Michel edző fiai, de tartósan nem tudták irányítani a játékot. Ennek megfelelően a félidő első perceiben Soldado még szép kapáslövéssel tette próbára Valdést, de a későbbiekben a labda inkább barcelonai lábakon vándorolt. Annyi helyzete ugyan nem volt a hazaiaknak, mint normális esetben, de stabilitást nyert a csapat, hála Guardiola cseréinek is: Ibrahimovics helyett érkezett Busquets, majd a megsérült Touré helyett Márquez, így a védelemben és a középpályán nem került nagy létszámhátrányba a Barça.

Az 59. perben már a gránátvörös-kékek előtt adódott a helyzet, hogy eldöntik-e a meccset, Keita azonban hiába húzott meg egy szép lövőcselt gólhelyzetben, hét méterről csak az oldalhálót találta telibe. Ez a lehetőség már jelezte, hogy a Barcelonában benne van a gól tíz emberrel is, és nem sokkal később sikerült előnyt kovácsolni a Getafe kevésbé rendezett védekezéséből. A 67. percben Messi vezetett fel hosszan egy kontratámadást, szerencsés körülmények között a labdát is meg tudta tartani, majd Xavinak passzolt, aki nem hibázott egy az egyben, és a rövid sarokba lőtt.

Ezzel nagyrészt el tudta dönteni a meccset a Pep Team, ám negyedóra még hátravolt a meccsből, ami nem is okozott különösebb problémát, leszámítva az utolsó pillanatokat. A Getafe kétgólos hátrányban sem tudott játékban fölényt kiharcolni magának, és csak egy tizenegyesnek köszönhette, hogy megszerezte a szépítő gólját. A 92. percben Márquez próbálta szerelni a tizenhatoson belül Kepát, ez nem sikerült, de mivel hátulról szabálytalankodott vele szemben, nem csak tizenegyest kapott a Getafe, hanem a mexikói bekk is mehetett zuhanyozni. A tizenegyest Soldado belőtte, a Barcelona pedig kilenc emberrel fejezte be a meccset, arról nem beszélve, hogy Teixeira Vitienes a 75. percben a Barça erőnléti edzőjét, Aureli Altimirát is kiállította reklamálásért.

Végül azonban győzött a listavezető, s ezzel a három ponttal tartja ötegységnyi fórját a Real Madriddal szemben.

FC Barcelona – Getafe CF: 2-1 (1-0)
Barcelona, Camp Nou
74.859 néző
Vezette:
Teixeira Vitienes

FC Barcelona: Valdés; Maxwell, Piqué, Milito, Abidal; Touré Yayá (Márquez, 58’), Xavi, Keita, Messi, Ibrahimovic (Busquets, 52’) és Iniesta (Pedro, 90’).

Getafe: Codina; Miguel Torres, Cata, Rafa, Mané (Manu del Moral, 56’); Parejo (Casquero, 64’), Boateng, Albín; Pedro Ríos, Soldado és Miku (Kepa, 77’).

Gólok: 1-0, 7’: Messi. 2-0, 67’: Xavi. 2-1, 90+3’: Soldado (p).

A találkozó legjobbja (az Eurobarca értékelése szerint): Lionel Messi

Valószínűleg záporoztak volna a jó teljesítmények a meccset követő rezümékben, ha Piqué nem jut a kiállítás sorsára, így nyilvánvalóan kevesebb kivételes produkció volt, de illik kiemelni a védelemben végig jól teljesítő Militót, a jobbhátvédként sokáig remeklő Maxwellt, valamint a gólt és gólpasszt is jegyző Messit.

A mérkőzés összefoglalója - Videó!






 
Következo meccsek
Labdarúgás
-
X
-
Szeptember 11. Szombat (18:00)
Primera Division, 2. forduló
Megerősített időpont!
 
 
Eurobarca facebook
 
Bejelentkezés
Felhasználó:
Jelszó:
 
 
 
 
Fórum ajánló
 
 
Keresés
 
 
 
 
A NAP képe
 
 
Impresszum | Állásajánlat | Médiaajánlat © 2003 - 2010, www.eurobarca.hu | A member of FCG Media | Készítette: poleposition.hu