Roppant fontos három pontot gyűjtött be szombat este a Barcelona a Getafe ellenében hazai pályán, és a számos nehezítő körülmény ellenére is jó futballal győzte le 2-1-re a madridi együttest. Guardiola azonban hallani sem akar a játékvezetőkről, mint kifogásokról, illetve elmondta, hogy nagyon büszke a csapatára, mivel ez a győzelem többet ér, mint három pont: ez erősebbé teszi a játékosait.
A találkozó legjobb képei - Galéria!
„Rendkívül büszke vagyok a játékosaimra, mivel tegnap hatalmasat játszottak, és ezzel együtt egy óriási lépést tettek előre. Ez a győzelem sokkal erősebbé fog tenni minket, ugyanis a lehető legnehezebb dolog, ha éppen egy Getafe ellen kell 10 emberrel futballoznunk.” – dicsérte meg mind a saját, mind Michel edző csapatát Guardiola, majd belekezdett a mérkőzés elemzésébe.
„Ezt a teljesítményt csakis nagy mennyiségű futással, hatalmas erőfeszítéssel, összetartással és akarattal lehetett véghezvinni. Egy nagyon jó ellenfelet vertünk tehát meg, amely nagyon aktív volt a mérkőzés folyamán, de az összes játékosom jól játszott, és közülük volt néhány, akik a végén megteremtették a különbséget. A Getafe nagyon megkeserítette az életünket, de úgy hiszem, ez volt az egyik legjobb teljesítményünk, amelyben bizony nagyon sok érdemünk van.”
„A szurkolóink tudják, hogy ha nem is játszunk jól, mindent beleadunk, és addig küzdünk, amíg a játékvezető le nem fújja a találkozót, és úgy gondolom, ez a legnagyobb erényünk, amivel másfél éve rendelkezünk, továbbá ez az, ami miatt bízhatnak bennünk az emberek. Ennek a csapatnak a legfontosabb alapja az, hogy csakis elkötelezett játékosok alkotják, és pontosan emiatt vagyunk erősek.” – emelte ki együttesének küzdőszellemét Guardiola, ezek után pedig a játékvezetők munkájával foglalkozó kérdésekre kellett válaszolnia.
„Én inkább szeretném élvezni az elmúlt hónapok sikereit, mintsem róluk beszélni, mivel ennek csakis a futball inná meg a levét, ugyanis a játékvezetők mindig a legjobbjukat nyújtják, ám természetesen ők is ugyanúgy hibázhatnak, mint a labdarúgók. Ez tényleg akkora időpazarlás, hogy nem érdemes róla beszélni.” – reagált a kérdésre Pep, majd úgymond magasabb fokozatra kapcsolt, és egy hosszabb monológban fejtette ki, hogy amikor azt mondja; nem érdemes a bírókról beszélni, azt komolyan gondolja.
„Már ezerszer elmondtam, hogy számunkra – csináljanak bármit – a játékvezetők nem léteznek. Fújhatnak ellenünk három büntetőt, kiállíthatnak tőlünk 3 játékost, nekünk csak azzal kell és szabad foglalkoznunk, hogy felemeljük a fejünket, és eggyel többet lőjünk, mint az aktuális ellenfelünk. Ez a klub a Barcelona, amelynek minden tényezőn – legyen az akár hátráltató – keresztül kell mennie. Mi vagyunk a felelősek mindenért, ami velünk történik, s addig a pillanatig, amíg én ülök itt Önök előtt, mint a Barcelona trénere, ez így is lesz.” – szögezte le nagyon határozott hangnemben a véleményét Guardiola, végül a sajtótájékoztató végén egy olyan témában nyilatkozott, ami főleg a katalán klub sikereit szkeptikusan megítélők körében szokta felütni a fejét.
„Ahogy badarság, hogy ellenünk vannak a játékvezetők, úgy az is az, hogy velünk voltak a hat trófea megszerzésének idején. Az a sorozat csak a kemény munkának és a rengeteg erőfeszítésnek köszönhető…”