Vissza az Anoetába…

Nyerni nem kötelezõ, de sokat érne | Mérlegen a formajavulás

A Barcelona úgy érezhetné magát a csütörtöki, Anoetában való fellépése elõtt, mintha mészárszékre menne, még akkor is, ha a tapasztalatok alapján sem törvényszerû, hogy vereséggel távozik a Baszkföld és Spanyolország egyik legszebb városából. A Real Sociedad és San Sebastian azonban nem fekszik a Barcelonának, sokszor, sokan leírták már, hogy a 2006-2007-es idény óta itt nem nyertek Iniestáék. Hogy most sikerül-e, elsõsorban a játékosokon múlik. Egy héten belül eldõl, hogy a Barcelona bejut-e a legjobb négy közé a Király Kupában, következik az odavágó.

Szerencséje semmiképpen nem volt a katalán csapatnak a Király Kupa sorsolásán azzal, hogy a Real Sociedadot kapta ellenfélül, mostanában legalábbis nem kifejezetten megy jól a kék-fehér csapat ellen. Két évvel ezelõtt, Luis Enrique elsõ idényében ez a meccs jelentette a mélypontot, ahonnan aztán sikerszériába torkollott a szezon, de nem sikerült nyerni tavaly sem, idén pedig úgy ért el 1-1-es döntetlent a Barcelona, hogy mind a játékosok, mind Luis Enrique elismerte, igazságosabb eredmény lett volna egy vereség.

A Sociedad jelenleg is jó formában van, a Villarrealt kiejtették a Kupából, a Ligában az elõkelõ 5. helyen állnak az Atlético Madrid mögött, még úgy is, hogy nemrégiben a Sevilla jókora csapást mért a csapatra, 0-4-et játszott San Sebastianban is.

A fõ kérdés persze nem is ez, sokkal inkább az, hogy mennyire lesz más a mostani Barcelona az õszihez képest. Az tény, hogy az elmúlt két találkozó jól sikerült, de stabil, hosszú távon lemérhetõ formajavulásról egyelõre korai lenne beszélni. San Sebastian mindenesetre kiváló hely arra, hogy a Barcelona lemérje a pillanatnyi állapotát.

Luis Enrique a hétvégén tudott rotálni, akik akkor pihentek, most jó eséllyel vissza fognak kerülni a kezdõbe. Játszani fog az ‘MSN’, Iniesta, Piqué, Sergi Roberto, a kapuban viszont Cillessen állhat, aki a sérülése után a kupameccseken lehetõséget kap.

Nagyon nehéz meccs lesz, hiszen a Sociedad érthetõ módon elõnyt, akár jelentõsebb elõnyt is meg fog próbálni kiépíteni a visszavágóra, ezért a Barcelona védelme határozott rohamokra számíthat.

Real Sociedad – FC Barcelona:
San Sebastian, Anoeta
21.15
Vezeti
: González González
TV: Paulaner Sörház | Digi Sport 1

Real Sociedad: Rulli, Zaldua, Elustondo, Íñigo Martínez, Yuri, Illarramendi, Xabi Prieto, Zurutuza, Canales, Oyarzabal, Willian José.

FC Barcelona: Cillessen, Sergi Roberto, Piqué, Umtiti, Alba – Busquets, André Gomes, Iniesta – Messi, Suárez és Neymar.