A hétfői ünneplés, avagy ami a buszon történt

Az FC Barcelona együttese hétfő este a szurkolóival együtt ünnepelte meg az idei duplázást, és tett egy nagy kört egy nyitott tetejű buszon Katalónia fővárosában. Az ünneplésről készült kétórás felvételt már publikáltuk, ám ezúttal egy rövidebb összefoglalóval jövünk, melyben egy kicsit a színfalak mögé nézhetnek a szurkolók, hogy mi is…

Megünnepelték a duplázást a szurkolókkal

Az FC Barcelona együttese a hagyományosnak mondható városi túráját megtéve megünnepelte a klubtörténelem nyolcadik dupláját, illetve egyben a klub 25. bajnoki címét az egyesület szurkolóival. A csapat a nyitott tetejű buszon  haladt végig a város főbb pontjain, és a szurkolókkal való találkozás mellett nem maradtak el a szokásos poénok sem…

Így ünnepelte a csapat a duplázást – KÉPEK

Az FC Barcelona idén duplázó együttese együtt ünnepel a szurkolókkal Katalónia szívében, és járja a város utcáit a nyitott csapatbusszal. A képek alapján remek a hangulat, és mind a játékosok, mind a szurkolók kiélvezik a klub történelmének mindössze nyolcadik duplázását.  Empezamos 😂🏆🏆🙏 @fcbarcelona @mterstegen1 @sergiroberto @paco93alcacer @denissuarezfernandez Ivan Rakitic (@ivanrakitic)…

Barça, a kupák királya

A 30. kupagyőzelem után az FC Barcelona növelte az előnyét a hazai kupasorozatok rangsorában, és az európai topbajnokságokat figyelembe véve is kimagaslóak a számai. Amint az ismeretes, a Barcelona szombat este meglepően simán egy 5-0-ás győzelmet követően biztosította be a 30. Király Kupa győzelmét a Sevilla ellen a Wanda Metropolitano…

A döntő filmje – az 5-0 története

Az FC Barcelona hivatalos Youtube csatornája nemrég közzétette azt a videót, mely végigkíséri a csapatot a Sevilla ellen aratott 5-0-s kupasiker kapcsán. A videóban ugyanúgy láthatóak a szombat délelőtti indulás pillanatai, mint a trófea felemelése vagy a győzelem ünneplése az este folyamán. 

Cillessen kulcspassza és az ünneplés a társakkal

Jasper Cillessen egészen káprázatos szezont fut idén a Barcelona kapujában, és leírható róla mindez úgy is, hogy a holland csak a Király Kupában kap lehetőséget a német Marc-André ter Stegen mögött. Cillessen a Sevilla elleni fináléban (5-0) is megmutatta, hogy a leigazolása egy óriási sikertörténet, és immáron nem csak a…

Az ünneplés és a hazatérés legjobb pillanatai

Az FC Barcelona együttese parádés játékkal gyűjtötte be az idei első trófeáját, miután 5-0 arányban legyőzte a Sevilla csapatát a Wanda Metropolitano stadionban rendezett mérkőzésen a Király Kupa szombat esti döntőjében. Az ünneplésről készült képeket és videókat gyűjtöttük össze alább.  A klub Youtube-csatornája által közzétett hosszabb összefoglaló:  A játékosok…

Bartomeu: “A duplázás történelmi lenne”

Az FC Barcelona elnöke, Josep María Bartomeu az együttes kupagyőzelme után értékelte a látottakat, és szólt az aktualitásokról is. Iniestával kapcsolatban megjegyezte, hogy örökre szóló szerződése van, így teljesen a saját kezében van a sorsa, illetve a klub első emberének a szezon értékelésénél adott válasza arra enged következtetni, hogy a…

Örömfoci és gólzápor: 5-0 a Király Kupa döntőjében

Futballünnepet rendezett a Barcelona a Király Kupa döntőjében, miután ellentmondást nem tűrő, látványos játékkal 5-0-ra győzte le a Sevillát a madridi Wanda Metropolitánóban. A katalánok a szezon egyik legjobb meccsével gyűjtötték be a klubtörténelem 30. kupasikerét, a játék minden elemében felülmúlták ellenfelüket, Iniesta fantasztikus játékkal és góllal búcsúzott a sorozattól,…

Iniesta: “Sok érzés kavarog bennem”

Andrés Iniesta elérzékenyülten ült a kispadon a Sevilla ellen megnyert kupadöntő utolsó perceiben, és ugyan most sem jelentette be, hogy távozni fog, ezt azért már sejtette. A csapatkapitány nagy meccset játszott, a Barcelona pedig megnyerte a Király Kupát. Jövő "Ezen a héten nyilvánosságra fogom hozni a döntésemet. Ez egy kicsit…

“Az esély adott volt, nem gondoltunk Rómára”

A Barça simán behúzta a Király Kupát a Sevilla ellen, ezúttal Ernesto Valverde is elismerte: az első perctől sokkal jobbak voltak a Sevillánál. Téma volt a sajtótájékoztatóján Róma is, és a klubot az idény végén szinte biztosan elhagyó Andrés Iniesta is. Elégedett "Boldog vagyok, hogy megnyertük ezt a címet, elsősorban…

Éld át újra! Sevilla-Barcelona 0-5

Gyakorlatilag kiütötte a Barcelona a Sevillát a Király Kupa döntőjében, az öt gólon Suárez, Messi, Iniesta és Coutinho osztoztak - alább a mérkőzés teljes összefoglalóját megnézhetitek. 

Most tehetnek a jó szezonért: Sevilla – Barça kupadöntő

A Barcelona szezonja tökéletes nem lehet azt követően, hogy a BL-ből idejekorán egy nálánál gyengébb csapat ellen kiesett, de javítani még sokat lehet az idényen, hiszen két trófea még elérhető. Ezek közül is a nehezebben megszerezhető most már a Kupa, melyért szombaton későn este le kell győzni a Sevillát. A…

Rakitic: “Ha kell, megint eltöröm a kezemet…”

A kézsérüléséből a kupadöntőre felépülő Ivan Rakitic állt az újságírók rendelkezésére Ernesto Valverde szakvezető mellett a Király Kupa fináléját felvezető médiaeseményen. Rakitic pozitívan várja a finálét, és számos aktualitást érintett.  Milyen állapotban készül a csapat a döntőre?  "Minden meccs más, most egy fináléra kell felkészülnünk. Sem ők, sem mi nem…

“A trófeákat akkor értékelik sokra, amikor elbukják őket”

Sok érvet felhozott Ernesto Valverde amellett, hogy miért kell nagyon komolyan vennie, és végsősoron miért kell megnyernie a Barcelonának a Király Kupa döntőjét a Sevilla ellen. Többek között azért, mert egy olyan kiesés után, amilyen a Roma elleni volt, olyan siker kell, mint amilyen egy trófea megnyerése.  A Sevilla már…

Cillessen készen áll a Király Kupa döntőjére

A Barcelona második számú hálóőre, Jasper Cillessen fog védeni minden valószínűség szerint a szombat esti kupadöntőn a Wanda Metropolitano stadionban. A Király Kupában már megszokhattuk, hogy általában a második számú kapusok kapnak lehetőséget, így volt ez ebben a szezonban is a Barçánál. A holland kapuvédő a Copa del Rey ezen…

Harcoljuk ki a szezon első trófeáját!

Eljött az ideje, hogy a Barcelona learassa a korábbi munkájának gyümölcsét. Késő ősszel és januárban óriási erőket kellett mozgósítani azért, hogy a Király Kupában ismét meg legyen a döntő, és ez végül újfent sikerült. Már ez is nagy teljesítmény, de a trófeát most szombaton kell megnyerni, és a Sevilla, mint…

Coutinho: “Azért jöttem, hogy ilyen meccseken játszhassak”

Philippe Coutinho januárban érkezett Barcelonába, és most, mindössze három hónappal később már az első döntőjén játszhat majd, mint Barça-játékos, amennyiben Valverde vezetőedző számít. Amint az ismeretes, a katalánok a Sevillával játsszák a Király Kupa döntőjét szombaton 21.30-tól. Ez lehet a Barcelona 30. kupagyőzelme, ám Coutinho természetesen az egyéni szemszögéből nézve…

Messi két gólra Puskástól és Kubalától

Lionel Messi a pályafutása során eddig 47 gólt szerzett a Király Kupában, ha pedig szombaton a Sevilla elleni fináléban esetleg gyarapítani tudja a találatai számát, úgy beérhet vagy akár meg is előzhet két legendás magyar játékost. A Barcelona magyarja, Kubala László, valamint a Real Madrid korábbi kiválósága, Puskás Ferenc ugyanis…

“Szörnyű április” – avagy eldőlnek a trófeák

Ernesto Valverde úgy nyilatkozott előzetesen, hogy egy "szörnyű április elé nézünk a versenynaptár alapján, nagyon sok meccsünk lesz, amelyeken mindannyiunk számára nagy lesz a tét. Három fronton kell helyt állnunk, és ekkor már a szezonod forog kockán." Nem vitás, eljött az igazság órája a 2017-2018-as szezonban. A legélvezetesebb, legizgalmasabb szakasza…