Mi a formahanyatlás oka?

A madridi ‘Marca’ összeszedte azokat az okokat, amiken keresztül látszik, hogy a Barcelona az utóbbi hetekben egy kisebb hullámvölgybe került a szezon korábbi szakaszához képest.

A támadójáték kevésbé veszélyes

2018-ban két alkalommal sem sikerült bevenni az ellenfél hálóját, ami igencsak ritka a Barcelona háza táján ilyen rövid időn belül. Az utóbbi 8 mérkőzésen mindössze 11 találatot számlál a katalán csapat, ami úgyszintén kevesebb az elvártnál. Ezen kívül Messi egymás után 5 meccsen maradt gól nélkül, majd sikerült végre betalálnia a Chelsea-nek.

Az új igazolások egyelőre nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket

Dembélé nem kapott lehetőséget az elmúlt 2 mérkőzésen. Coutinho nem játszhat a BL-ben, de legalább a kupában már betalált. Mina mindössze 100 percet játszott a csapatban. Paulinho teljesítménye pedig az elmúlt hetekben jelentősen gyengébb színvonalú lett.

Sűrű időszakon van túl a csapat

Valverde sztárjai észrevehetően fáradtak és vitathatatlanul túl sok percet játszottak, pedig még csak most jön a szezon java. A kupában való menetelés láthatóan sokat kivett a csapatból.

Azt már csak mi tesszük hozzá, hogy aggódni azonban egyelőre nem kell, hiszen a februári hullámvölgy már a védjegyévé vált a Barcelonának, ráadásul a januári terhelés után törvényszerű egy visszaesés. A lényeg, hogy Valverde és a szakmai stáb ezt megfelelően kezelni tudja.