Végeredmény: Celta Vigo – Barcelona 1-2

A Barça megszakította a 2020 októbere óta tartó nyeretlenségi sorozatát a Balaídosban, valamint először mondhatja el magáról a 2013/14-es szezon óta, hogy egy adott idényben oda-vissza legyőzte a vigóiakat a spanyol bajnokságban. Betalált a Barça-specialista Iago Aspas, míg a túloldalon Lewandowski duplázott, aki közvetlenül az első félidő és a meccs vége előtt szerezte a góljait, a másodikat egy megismételt büntetőből. Ez a dupla nem csak a győzelmet és a vele járó három pont megszerzését jelentette, hanem azt is, hogy a lengyel klasszis most már 50 gólnál jár a Barcelona színeiben. Folytatás szerdán a Napoli ellen a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első felvonásán. 

A Celta Vigo elleni keret

Íme, a Barcelona kerete a szombat esti Celta Vigo elleni idegenbeli bajnoki mérkőzésre. Baldé, Gavi, Marcos Alonso, Ferran Torres, João Félix és Sergi Roberto sérülés miatt maradt ki, visszatért viszont az eltiltását letöltő Vitor Roque. [FCB]

Ansu eddigi rekordját döntötte meg

Egy elég sokatmondó adat…

Végeredmény: Barcelona – Granada 3-3

A fordulót megelőzően a Granada volt az egyik csapat a Rayo Vallecano mellett, amelyik ellen Xavi Hernández érkezése óta még nem sikerült nyernie a Barçának, ez jól illusztrálta, hogy milyen feladat vár a gránátvörös-kékekre, akik legutóbb még 2021-ben tudtak nyerni az andalúzok ellen. Ez a sorozatot a mai nap folyamán sem szakadt meg, pedig Lamine Yamal vezetést jelentő gólja után úgy tűnt, hogy egy nyugodtabb, kellemesebb meccs várhat a csapatra. Lewandowski ezután kihagyott egy szépen kijátszott akciót, amit illett volna értékesíteni, erre pedig szinte azonnal jött a válasz a túloldalon gól formájában, Ricard révén. Ezt követően felgyorsultak az események: a Granada Pellistri góljával fordított, Lewandowski egyenlített, majd jött még egy gólváltás, Miquel találatára Lamine Yamal válaszolt, aki egy kis szerencsével mesterhármast és győzelmet jelentő gólt szerezhetett volna. Pontosztozkodás lett tehát a vége, így a katalánoknak nem sikerült megerősíteniük a harmadik helyüket a tabellán. Folytatás szombaton a Celta Vigo vendégeként a Balaídosban. 

A Granada elleni keret

Íme, a Barcelona kerete a vasárnap esti Granada elleni bajnoki mérkőzésre. Baldé, Gavi, Marcos Alonso, Félix, Ferran Torres, Sergi Roberto és Oriol Romeu sérülés miatt, Vitor Roque pedig eltiltás okán maradt ki, a várakozásoknak megfelelően visszatért viszont a sérülésből felépülő Ter Stegen és Raphinha is. [FCB]

Valentin-napi Barça-akciók az EuroBarça Shopban!

Csütörtökig még kihasználhatjátok az év első akcióját a Shopban: a második (olcsóbb) terméket most féláron tudjátok megvenni! Irány a Shop!

Amikor egy nem várt helyről jön az elismerés…

Nagyon termékenyek a padról beálló Barça-játékosok

Végeredmény: Alavés – Barcelona 1-3

A Barça azután, hogy hétközben legyőzte az Osasunát, hétvégén az Alavést is elintézte. Lewandowski megtörte a december 10-e óta tartó gólcsendjét a Ligában, miután egy remek labdaátvétel után zseniálisan emelt a kapujából kimozduló Sivera feje fölött a hálóba. A lengyelnek a gólpasszt pont az a Gündoğan adta az első gólt megelőzően, aki a második katalánok gólt szerezte Pedri mesteri beadása után. Ezután szinte rögtön a középkezdésből Samu Omorodion szépített, majd a csereként beálló Vitor Roque tett arról, hogy ne kelljen a továbbiakban izgulni a három pont sorsa miatt, aki visszaállította a kétgólos differenciát. Most a csapat kipihenheti magát, mert a soron következő találkozó csak február 11-én a Granada ellen érkezik majd, ez pedig nem is jöhetne jobbkor: Cancelo és Gündoğan sem tudott végig a pályán maradni. 

Az Alavés elleni keret

Íme, a Barcelona kerete a szombat esti Alavés elleni idegenbeli bajnoki mérkőzésre. Ter Stegen, Baldé, Gavi, Marcos Alonso, Raphinha, Félix, Ferran Torres és Sergi Roberto sérülés miatt maradt ki, a várakozásoknak megfelelően visszatért viszont a sérülésből felépülő Iñigo Martínez és Marc Guiu is, aki az elmúlt napokban lázzal küszködött. [FCB]

Az első a sok közül…

Tigrinho megszerezte az első gólját gránátvörös-kékben.

Végeredmény: Barcelona – Osasuna 1-0

A Barça megnyerte az első mérkőzését azután, hogy Xavi Hernández bejelentette a nyári távozását. A nyerőembernek abszolút Vitor Roque bizonyult, aki szinte rögtön a beállását követően értékesítette João Cancelo mesteri beadását fejjel, majd kiállították a vele szemben szabálytalankodó Unai Garcíát, de összehozott egy minimum büntető gyanús esetet is, amit végül a játékvezető nem látott annak. A 18 esztendős brazil először volt a pályán Lewandowskival egyszerre a Ligában és így egyből sokkal több volt a terület, aminek következtében gördülékenyebb lett a támadójáték. Többször játszhatnának együtt? Folytatás szombat este az Alavés vendégeként. 

Az Osasuna elleni keret

Íme, a Barcelona kerete a szerda esti Osasuna elleni bajnoki mérkőzésre. Ter Stegen, Baldé, Gavi, Marcos Alonso, Raphinha, Iñigo Martínez, Félix és Sergi Roberto sérülés miatt maradt ki. [FCB]

Hivatalos Fermín López hosszabbítása

Egy 2028 nyaráig szóló szerződést írt alá, amelynek köszönhetően most már hivatalosan is a felnőtt keret tagja. Megkapta a 16-os számú mezt is.

Hivatalos: Xavi Hernández a nyáron távozik

"Nem akarok problémát okozni életem klubjának. Ez a mai meccs egy példa arra, hogy irányváltásra van szükségünk, mert ez szerencsétlen volt, és itt az ideje, hogy megváltoztassuk ezt a dinamikát. Gyakorlatilag nem emlékszem olyan katasztrofális meccsre a pályafutásom során, mint a mai" - mondta a Villarreal elleni vereséget követően.

Végeredmény: Barcelona – Villarreal 3-5

Hát mit is mondjunk… Láttuk ezt jönni? 7, azaz hét gól a második félidőben, ebből 4-et kapott a Barcelona…Ha ez a két csapat találkozik, akkor annak borítékolhatóan dráma a vége… legalábbis a szezon két Barca-Villarreal meccse ezt bizonyítja; 15 gól esett a két találkozón (4-3-as katalán siker volt az odavágón). Sikerült lemásolni szinte ugyanazt a mérkőzést, csak fordítva…

A Villarreal elleni keret

Íme, a Barcelona kerete a szombat esti Villarreal elleni bajnoki mérkőzésre. Ter Stegen, Baldé, Gavi, Marcos Alonso, Raphinha, Iñigo Martínez és Sergi Roberto egyaránt sérülés miatt maradt ki, utóbbi közvetlenül a meccs előtt szenvedett izomsérülést. [FCB]

Visszatért! 👀

Ter Stegen pénteken a csapattal edzett, két hét múlva pedig már játékra jelentkezhet.