Mestermű! 🌟

Lamine Yamal pazar gólt szerzett a Mallorca ellen, amely három pontot jelentett.

A Mallorca elleni keret

Íme, a Barcelona kerete a péntek esti Mallorca elleni bajnoki mérkőzésre. Ez lesz az első és egyetlen meccs Pedri és Frenkie de Jong nélkül a sorsdöntő Napoli elleni meccs előtt. A Mallorca most éli legjobb napjait ebben a szezonban, messze vannak a kieséstől és a Copa del Rey döntőjébe is bejutottak. Ferran Torres, Marcos Alonso, Gavi és Baldé sérülés miatt, Araújo pedig eltiltás okán maradt ki, bekerült viszont első ízben a klub tehetséges középhátvédje, Mikayil Faye. [FCB]

Végeredmény: Athletic Club – Barcelona 0-0

A Barça kihasználatlanul hagyta a nagy lehetőséget, a Real Madrid és a Girona pontvesztését követően ugyanis nem tudta megnyerni a maga meccsét az Athletic vendégeként. Ezáltal a gránátvörös-kékek nem tudtak feljönni a második helyre és 6 pontra csökkenteni hátrányukat a bajnoki tabellán a listavezető Real Madriddal szemben. A találkozó gól nélkül ért véget, azonban a katalánok aligha emiatt a kihasználatlanul maradt lehetőség miatt a legcsalódotabbak, hanem azért, mert Pedri combizom, Frenkie de Jong pedig súlyosnak tűnő bokasérülést szenvedett az első félidőben. Folytatás pénteken a Mallorca ellen hazai pályán, ahol Araújo nem játszhat majd, mert begyűjtötte az ötödik sárga lapját, de Xavi is így tett, aki így szintén a lelátóról nézheti majd az eseményeket. 

Az Athletic Club elleni keret

Íme, a Barcelona kerete a vasárnap esti Athletic Club elleni idegenbeli bajnoki mérkőzésre. Ferran Torres, Marcos Alonso, Gavi és Baldé sérülés miatt maradt ki. [FCB]

Végeredmény: Barcelona – Getafe 4-0

A Barça a Napoli vendégeként elért döntetlen után könnyed győzelmet aratott a Getafe ellen a spanyol bajnokságban. Raphinha egy góllal és egy gólpasszal hálálta meg azt, hogy Xavi Hernández ismét a kezdőcsapatba nevezte őt, João Félix szintén így tett, aki egy szépen végigjátszott akció után tudott eredményes lenni, Frenkie de Jong is beköszönt, a végeredményt pedig a csereként beálló Fermín López állította be. A Getafe ma sem egy szimpatikus csapat benyomását keltette, de szerencsére senki nem sérült meg. Folytatás vasárnap az Athletic Club vendégeként. 

A Getafe elleni keret

Íme, a Barcelona kerete a Getafe elleni mérkőzésre. Ferran, Baldé, Gavi és Marcos Alonso maradt ki sérülés miatt. [FCB]

Végeredmény: Napoli – Barcelona 1-1

Nem lettünk okosabbak abból a szempontból, hogy melyik csapat fog majd továbbjutni a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe. A Barça a mérkőzés nagy részében abszolút fölényben volt remekül játszva és a Napoli a Barcelona tizenhatosáig sem tudott eljutni. Ez az abszolút mezőnyfölény viszont csak egy katalán-góllal párosult Lewandowski révén, aki így az első Barça-játékossá vált, aki eredményes tudott lenni a sorozat egyenes kieséses szakaszában 2021 márciusa (Messi 🆚 PSG) óta. Az, hogy csak egy alkalommal sikerült betalálni, a későbbiekben megbosszúlta magát, amikor Iñigo Martínez volt határozatlan és könnyelmű, vagy mindkettő, akiről lefordulva Osihmen gyakorlatilag az egyetlen egy mai lehetőségét értékesítette. Ezután a Napoli átvette a kezdeményezést, amely egy kis szerencsével fordíthatott is volna, bár igaz hogy Gündoğan is betalálhatott volna a legvégén. Csak a szokásos: egynél több gólt szerezni nem tud a csapat, viszont a védelem a stabilitását nem tudja 90 percen keresztül fenntartani, ami ajándék lehetőségekhez és bekapott gólokhoz vezet. 🤷 Folytatás szombaton a Getafe ellen.

A Napoli elleni keret

Íme, a Barcelona kerete a szerda esti Napoli elleni idegenbeli Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő első felvonására. Gavi, Marcos Alonso és Ferran Torres sérülés miatt maradt ki, visszatért viszont João Félix és a csapatkapitány, Sergi Roberto is. [FCB]

Végeredmény: Celta Vigo – Barcelona 1-2

A Barça megszakította a 2020 októbere óta tartó nyeretlenségi sorozatát a Balaídosban, valamint először mondhatja el magáról a 2013/14-es szezon óta, hogy egy adott idényben oda-vissza legyőzte a vigóiakat a spanyol bajnokságban. Betalált a Barça-specialista Iago Aspas, míg a túloldalon Lewandowski duplázott, aki közvetlenül az első félidő és a meccs vége előtt szerezte a góljait, a másodikat egy megismételt büntetőből. Ez a dupla nem csak a győzelmet és a vele járó három pont megszerzését jelentette, hanem azt is, hogy a lengyel klasszis most már 50 gólnál jár a Barcelona színeiben. Folytatás szerdán a Napoli ellen a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első felvonásán. 

A Celta Vigo elleni keret

Íme, a Barcelona kerete a szombat esti Celta Vigo elleni idegenbeli bajnoki mérkőzésre. Baldé, Gavi, Marcos Alonso, Ferran Torres, João Félix és Sergi Roberto sérülés miatt maradt ki, visszatért viszont az eltiltását letöltő Vitor Roque. [FCB]

Ansu eddigi rekordját döntötte meg

Egy elég sokatmondó adat…

Végeredmény: Barcelona – Granada 3-3

A fordulót megelőzően a Granada volt az egyik csapat a Rayo Vallecano mellett, amelyik ellen Xavi Hernández érkezése óta még nem sikerült nyernie a Barçának, ez jól illusztrálta, hogy milyen feladat vár a gránátvörös-kékekre, akik legutóbb még 2021-ben tudtak nyerni az andalúzok ellen. Ez a sorozatot a mai nap folyamán sem szakadt meg, pedig Lamine Yamal vezetést jelentő gólja után úgy tűnt, hogy egy nyugodtabb, kellemesebb meccs várhat a csapatra. Lewandowski ezután kihagyott egy szépen kijátszott akciót, amit illett volna értékesíteni, erre pedig szinte azonnal jött a válasz a túloldalon gól formájában, Ricard révén. Ezt követően felgyorsultak az események: a Granada Pellistri góljával fordított, Lewandowski egyenlített, majd jött még egy gólváltás, Miquel találatára Lamine Yamal válaszolt, aki egy kis szerencsével mesterhármast és győzelmet jelentő gólt szerezhetett volna. Pontosztozkodás lett tehát a vége, így a katalánoknak nem sikerült megerősíteniük a harmadik helyüket a tabellán. Folytatás szombaton a Celta Vigo vendégeként a Balaídosban. 

A Granada elleni keret

Íme, a Barcelona kerete a vasárnap esti Granada elleni bajnoki mérkőzésre. Baldé, Gavi, Marcos Alonso, Félix, Ferran Torres, Sergi Roberto és Oriol Romeu sérülés miatt, Vitor Roque pedig eltiltás okán maradt ki, a várakozásoknak megfelelően visszatért viszont a sérülésből felépülő Ter Stegen és Raphinha is. [FCB]

Valentin-napi Barça-akciók az EuroBarça Shopban!

Csütörtökig még kihasználhatjátok az év első akcióját a Shopban: a második (olcsóbb) terméket most féláron tudjátok megvenni! Irány a Shop!

Amikor egy nem várt helyről jön az elismerés…

Nagyon termékenyek a padról beálló Barça-játékosok

Végeredmény: Alavés – Barcelona 1-3

A Barça azután, hogy hétközben legyőzte az Osasunát, hétvégén az Alavést is elintézte. Lewandowski megtörte a december 10-e óta tartó gólcsendjét a Ligában, miután egy remek labdaátvétel után zseniálisan emelt a kapujából kimozduló Sivera feje fölött a hálóba. A lengyelnek a gólpasszt pont az a Gündoğan adta az első gólt megelőzően, aki a második katalánok gólt szerezte Pedri mesteri beadása után. Ezután szinte rögtön a középkezdésből Samu Omorodion szépített, majd a csereként beálló Vitor Roque tett arról, hogy ne kelljen a továbbiakban izgulni a három pont sorsa miatt, aki visszaállította a kétgólos differenciát. Most a csapat kipihenheti magát, mert a soron következő találkozó csak február 11-én a Granada ellen érkezik majd, ez pedig nem is jöhetne jobbkor: Cancelo és Gündoğan sem tudott végig a pályán maradni.