Inter – Barcelona: nemcsak a pályán találkoznak

        A Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó fordulójában a már biztosan csoportelső Barcelona az Internazionale vendége lesz. A mérkőzésnek az olaszok számára lesz igazán nagy tétje, azonban a zöld gyepen kívül is történhetnek fontos események a legutolsó hírek szerint. Conte vezetésével az Inter nagyon összeállt erre a szezonra,…

Aleñát vinné a Getafe, de Todibo, Rakitic és Vidal is az átadólistán

A téli átigazolási időszakban a Barcelona vásárolni várhatóan nem fog, de elengedhet a keretéből több futballistát is - véglegesen és kölcsönben is. Aleñá ügye a legelőrehaladottabb, de mellette Todibo is távozhat, a középpályások közül pedig Rakitic vagy Vidal hagyhatják el a keretet. Utóbbi két játékos esetében az is bizonytalan persze,…

Valverde: “Nagyon fontos lenne győzni a Wandában”

Komoly erőfelmérő vár a Barcelonára vasárnap este a La Liga 15. fordulójának zárómérkőzésén az Atletico Madrid ellen, amit Ernesto Valverde is elismert a mérkőzés előtti sajtótájékoztatóján, hozzátéve, hogy nagy önbizalomnövelőként hatna egy győzelem a Wandában. A Barça edzője ezen kívül beszélt többek között Dembélé újabb sérüléséről, a napokban bemutatott Matchday…

Vidal: “Ha nem érzem magam fontosnak, megoldásokat fogok keresni…”

Arturo Vidal nemrég a 'TV3' televíziócsatorna munkatársaival beszélgetett, mely során többek között azt is elárulta, hogy amennyiben a csapatban betöltött szerepe nem lesz meghatározó az idény folyamán, úgy a távozás mellett fog dönteni.  "Egyesek mondhatják azt, hogy rendben van minden, de természetesen ez nem igaz. Ahhoz, hogy a végén mi…

Vidal: “A benyomások nem jók”

A Barcelona végül Arturo Vidal szerencsés góljával húzta be a Leganés elleni bajnokit, majd a chilei nyilatkozott is rögtön a meccs után a 'Movistar Liga' kamerái előtt.  Vidal nem sokat kertelt, az egyértelmű kérdésekre egyértelmű válaszokat is adott, így azt is elismerte, hogy a játékot látva nincs túl sok ok az…

Rakitic távozhat, Vidal a szezon közben semmiképp sem

  A klubhoz közeli forrásokra hivatkozva az 'ESPN' médium arról számolt be a szerdai nap folyamán, hogy a katalán egyesület vezetőségének a tervei egyre inkább körvonalazódni látszanak Ivan Rakitic és Arturo Vidal jövőjét illetően. Jelen állás szerint a chilei bír nagyobb eséllyel a maradásra.  Amint azt már a nyáron is…

“Sokat futottunk és örülök, hogy sikerült nagy arányú győzelmet aratnunk”

Arturo Vidal szerezte a Barcelona második gólját a keddi Valladolid elleni 5-1-es győzelem alakalmából. A chilei középpályás örül, hogy bekerült a csapatba és remélni, hogy ez a jövőben is hasonlóképpen fog alakulni. Vidal természetesen dicsérte Messit, aki a hétközi bajnokin újabb mérföldkőhöz érkezett. Megérdemelt győzelem „Boldog vagyok, hogy győzelemmel zártuk…

Rakitic és Vidal: nem csökkennek a januári távozásról szóló pletykák

A korábban megszokottaktól eltérően a januári átigazolási szezon igencsak mozgalmas lehet az FC Barcelona számára. Az ok két, a klubot az elmúlt években hűen szolgáló középpályás, Ivan Rakitic és Arturo Vidal helyzete. Rakitic az érkezése, azaz 2014 nyara óta alapembernek számított mind Luis Enrique, mind Ernesto Valverde Barcelonájában. Habár Sevillában…

A Vidal-család a kispadon

🇨🇱 8 leagues in a row is💪... but seeing your children enjoy it is 🔝@kingarturo23 😁 pic.twitter.com/cxCQjWofZz — FC Barcelona (@FCBarcelona) April 28, 2019

Ahol Vidal, ott bajnoki cím terem

Arturo Vidal zsinórban 8. bajnoki címét szerzi - a Barcelona előtt a Bayernnel és a Juventusszal is begyűjtötte minden évben. Kabala.

Aki a félhalott állapotig kifutja magát…

Arturo Vidal. Nagy meccse volt, és mindent kiadott magából a Sociedad ellen. Gratulál is neki a klub hivatalos csatornája Choca esos ✋ @kingarturo23 👏👏👏 ¡PARTIDAZO! pic.twitter.com/jz6qxyAMop — FC Barcelona (@FCBarcelona_es) April 20, 2019

Vidal: “Mindenki az MU elleni visszavágóra gondolt”

Arturo Vidal az Huesca elleni találkozó után (0-0) a 'beIN La Liga' mikrofonjainak nyilatkozva értékelte az utolsó helyezett otthonában elért döntetlent.    A kezdő tizenegy meglepő volt "Igen, valóban. A többsége a csapatnak nem játszik rendszeresen, most pedig egy, a kiesés elől menekülő csapat ellen kellett teljesíteni. Az Huesca nagyon…

Vidal, a szupercsere

Nem akarsz Vidal közelébe kerülni, ha komoly tét. Egyszerűen nem akarsz. A chilei 20 perc alatt 5-ször szerelt - összehasonlításképpen: Rakitic és Busquets "csak" négyszer a 90 perc alatt. #ElClasico "YOU MOVE BEE, OR I MOVE YOU" Reguilon, do me a favour please, Gerara here foreal Mein... 🤣💪🔵🔴@kingarturo23pic.twitter.com/gHauhWxi81 — Red…

Amikor a Király találkozik a Herceggel

Találóbb címet mi sem tudtunk volna adni a képnek... :) 👑 When the King meets the Prince 🤝@kingarturo23 & @KPBofficialpic.twitter.com/f4XCBNEbsN — FC Barcelona (@FCBarcelona) 2019. január 22.

A Camp Nou ítélete: Coutinho, Dembélé, Vidal

Nagyot tud fordulni a világ egy játékossal a Camp Nouban néhány hónap alatt, de mint az alábbi példa mutatja, néhány hét alatt is. Amíg tavasszal, nyáron, vagy még az ősz elején is akár sokan dicsérhették Coutinhót, ugyanakkor fütyülték, vagy legalábbis a fejüket ingathatták Dembélé vagy Arturo Vidal miatt. Most már…

Vidal nem kért a szabadnapból, már edzett is

Csütörtökön összeállt a teljes keret Ivan Rakitic kivételével, így Ernesto Valverde vezetőedző már teljes mértékben az Atlético Madrid elleni rangadóra koncentrálhat a csapatával. Arturo Vidal egész éjjel utazott, ám így sem hagyta ki a tréninget.  Előre gondolkodós típus vagy, és már karácsonyi ajándékot keresel? Vagy egyszerűen csak tetszenek a termékeink?…

Vidal: “Nem kaphatunk négy gólt hazai pályán”

Arturo Vidal csereként szállt be a Betis elleni bajnoki mérkőzésen a félidőben. A chilei középpályás jól játszott, gólt lőtt, gólpasszt adott, de a meccs után nem örülhetett mégsem, mert a csapata 3-4-re kapott ki. Meccs utáni reakció "Rosszul kezdődött a mérkőzés, kihasználták a két lehetőségüket az első félidőben, nehéz így…

Vidal: “Ha problémám van az edzővel, elmondom neki”

Arturo Vidal megérkezett Miamiba a chilei válogatott összetartására, ahol az újságírók már a repülőtéren megkérdezték a játékost arról, hogy kinek szólnak a közösségi oldalára feltett képek és üzenetek.  Fizikálisan jól érzem magam, nincs okom panaszra. Összességében boldog vagyok, noha nem tagadom, hogy egyben bosszant a dolog, hogy az utolsó meccseken…

Vidal: feszültség az öltözőben?

Arturo Vidal egyelőre nem tudta beverekedni magát Ernesto Valverde kezdőcsapatába, és a játékos ezt szemmel láthatóan igen nehezen viseli. Néhány hete még úgy tűnt, hogy zökkenőmentes a beilleszkedése, azóta azonban nagyot fordult a világ.  A legutóbbi hírek még arról szóltak, hogy a szakvezetés fokozatosan fogja beépíteni a nyáron a német…