Koeman: „Griezmann? Valdano jöjjön és nézze meg minden héten”

A Barcelona megnyerte az ötödik csoportmeccsét is a Bajnokok Ligája 'G' jelű csoportjában, amivel továbbra is a kvartett első helyén áll. A mérkőzést követően Ronald Koemant kérdezték Dembéléről, a Real Madridről és Griezmannról is, akit nem csak dicsért, hanem viccesen utalt is a korábbi Real Madrid játékos, Jorge Valdano által…

Braithwaite: „Dembélé akarta rúgni a tizenegyest”

Martin Braithwaite meghálálta Koeman bizalmát, aki a kezdőbe nevezte a Ferencváros elleni csoportmeccsen is: gólt szerzett és jól mozgott a pályán. Az elmúlt három tétmérkőzésén négy gólt szerzett (a Dinamo Kijev elleni BL-meccsen két találatig jutott). Ehhez képest szűkszavúan nyilatkozott a találkozó után, de elégedetten tette mindezt. Góllal járult hozzá…

Lenglet: „Aki nem szerzett gólt, az is hozzájárult a sikerhez”

Clément Lenglet kezdőként lépett pályára a szerda esti Ferencváros elleni BL-csoportmérkőzésen a Puskás Arénában, ahol könnyed 3-0-ás Barcelona-győzelem született. A francia hátvéd elégedetten nyilatkozott a mérkőzés után és méltányolta a csapat teljesítményét. Kiemelte, hogy mindenki fontos szerepet játszott a sikerben, és hogy ebben a formában kell folytatniuk a kitűzött célok…

Fradi-Barça élőben, avagy értékelő-élménybeszémoló a Puskás Arénából

Bár a koronavírus járvány miatt (sajnos) egy szurkolók nélküli meccsen, de a hazai média egyik akkrediált képviselőjeként az Eurobarca.hu is képviselte magát a Barcelona és a Ferencváros budapesti BL fellépésén. Helyszíni élmények és benyomások a Puskásból címszavakban - de a fagyhalált nem vállalva már otthonról összegezve őket.  🔴 Egyszerre vagyunk…

Végeredmény: Ferencváros – Barcelona 0-3

A Barcelona összességében egy nagyon magabiztos sikert aratott a Ferencváros ellen. Griezmann egy szép mozdulattal szerezte meg a vezetést a Barcelonának, de egy beadás után Braithwaite, később pedig Dembélé is eredményes tudott lenni büntetőből. Öt mérkőzést követően még mindig hibátlan mérleggel rendelkezik a Barça a Bajnokok Ligájában. Az utolsó, Juventus…

Könnyed győzelem Budapesten: Ferencváros – Barcelona 0-3

Egy nagyszerű első félidővel már a szünetre eldöntötte a Ferencváros elleni mérkőzést a Barcelona a Bajnokok Ligája 5. fordulójában. Ronald Koeman együttese végül   3-0-ra győzött a becsülettel küzdő magyar bajnok ellen, így az utolsó fordulóban a Juventus elleni hazai mérkőzésen dől majd el a csoportelsőség kérdése.       Nagy…

Ferencváros – Barcelona: 0-3 | VIDEÓ

A Barcelona szerda este összességében egy sima győzelmet aratott a Ferencváros ellen a Bajnokok Ligája csoportkörének ötödik mérkőzésén. A katalánok uralták az első félidőt, sok helyzetet is kidolgoztak, és néhányat ezek közül sikerült is értékesíteniük. Jordi Alba beadását követően Antoine Griezmann szerzett vezetést egy remek mozdulattal, sarokkal vette be a…

Amikor egykori fradisták repítették a Barcelonát

Volt idő, amikor Spanyolország két meghatározó csapatában három magyar játékos legalább annyira meghatározó volt, mint világklasszis csapattársaik. Közülük ketten anno a szerdai Bajnokok Ligája ellenfél, a Ferencváros csapatában kezdtek el futballozni: Czibor Zoltán és Kocsis Sándor az 1956-os forradalom után két évvel, egyszerre kerültek a katalán klubhoz, és emelték azt…

Messiék nélkül a Puskás Arénában

Szerda este 21 órától Budapesten játszik az FC Barcelona a Ferencváros ellen a Bajnokok Ligája csoportkörének ötödik fordulójában. A lényegi kérdések már eldőltek: megvan a két továbbjutó és a két kieső. Annyiból azonban még van tétje a mérkőzésnek, hogy a katalánok még nem biztosították be az első helyüket a csoportban,…

Trincão: „Csak idők kérdése, hogy hozni tudjam a Bragás formámat”

A szerdai, Ferencváros elleni mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón Ronald Koeman mellett Francisco Trincão állt még az újságírók rendelkezésére. A portugál szélső beszélt arról, hogy nem gondol a távozásra, mert szerencsés, hogy a világ legjobb csapatában lehet, illetve elmondása szerint, csak idő kérdése, hogy Barcelonában is olyan teljesítményt tudjon majd nyújtani, mint…

Koeman: „A holnapi meccs után nincs több pihenő Messinek”

A szerdai, Ferencváros elleni mérkőzést megelőző online sajtótájékoztatón Ronald Koeman állt az újságírók rendelkezésére. Többek között kérdezték Messi pihenésével kapcsolatban, Piqué sérülését illetően, de még Todibo is szóba került. A holland tréner válaszai alább olvashatóak. Fradi fő erénye "Ügyes és gyors játékosaik vannak, akik bármelyik ellenfelet képesek meglepni. A játékosaimtól…

A Ferencváros elleni keret

Íme, a Barcelona kerete a szerda esti Ferencváros elleni Bajnokok Ligája mérkőzésre. Többek között Ter Stegen, Coutinho és Messi sem utazik el Budapestre, így ők biztosan távol maradnak az összecsapástól.

El Clásico: Griezmannak már nincs garantált helye a kezdőben?

Nem ez a valószínű forgatókönyv, de most már nem elképzelhetetlen, hogy Antoine Griezmann a szombat délutáni Real Madrid elleni klasszikuson sem lesz ott a kezdőcsapatban a hétközi Ferencváros elleni találkozóhoz hasonlóan. A francia támadó csereként sem állt be és végig  a padról figyelte az eseményeket az 5-1-es végeredménnyel záruló mérkőzésen.…

Ansu Fati: „Remélem, hogy játszhatok az El Clásicón, mindig is erről álmodtam”

Góllal indította a 2020-21-es BL-szezont is Ansu Fati, aki a tegnap esti, Ferencváros ellen 5-1-re megnyert csoportmeccsen egy találattal vette ki a részét a győzelemből. A meccs után nyilatkozott, amelyben beszélt arról is, hogy nagyon szeretne pályára lépni szombaton a Real Madrid ellen is. A Ferencváros elleni mérkőzésről ,,Ez egy…

Pedri: „Születésem óta szeretem a klubot”

Első BL-meccsét játszotta Pedri a Barcelona színeiben és gólt is szerzett. Biztatóan játszott a gólja mellett is a 17 éves támadó, aki boldogan nyilatkozott a meccset követően. Egy álom vált valóra ,,Nekem teljesült az, ami minden gyerek álma. Születésemtől kezdve szeretem a futballt és ezt a klubot." Otthon volt a…

Koeman: „Piqué piros lapja túl szigorú döntés volt”

A Barça a Fradi felett aratott győzelemmel kezdte meg az idei BL szezont. A mérkőzésen öt gólig jutott a katalán csapat, de mégsem lehet teljesen elégedett Ronald Koeman, ugyanis Piquét kiállították egy tizenhatoson belül elkövetett szabálytalanság miatt. Erről is kérdezték a holland trénert az újságírók a Ferencváros elleni mérkőzést követően.…

Végeredmény: Barcelona – Ferencváros 5-1

Győzelemmel kezdte a Barcelona a 2020/21-es idényt a Bajnokok Ligájában. Az első félidő első felében egyértelműen magyar oldalon alakultak ki a veszélyesebb lehetőségek, de a találkozó hátralévő szakaszában már Ronald Koeman együttese volt fölényben, amely végül magabiztos sikert aratott.

Győztes rajt a BL-ben: Barcelona-Ferencváros 5-1

Győzelemmel kezdte a Bajnokok Ligája 2020/2021-es idényét a Barcelona. A katalán csapatra a Ferencváros kétszer is komolyan ráijesztett az első húsz percben, de aztán Messi és Ansu Fati vezetésével végül közepesnél kicsivel jobb játékkal is magabiztos sikert aratott Ronald Koeman együttese a dicséretesen küzdő és gólt is szerző magyar bajnokkal…

Piqué butasága vs. a fiatalok lendülete

A Barcelona győzött a Fradi ellen, sima meccs volt, ugyanakkor a Ferencváros egyáltalán nem kell szégyenkezzen. A teljesség igénye nélkül néhány szubjektív gyorsértékelés. Piqué - avagy amit nem csinálhat egy veterán középső védő Barcelonai szempontból a meccs fő negatívuma, hogy Gerard Piqué kiállíttatta magát. Természetesen igaz, hogy a játékvezető is…

Barcelona – Ferencváros: 5-1 | VIDEÓ

A Barcelona nem játszott igazán jó meccset, ezzel együtt magabiztosan győzött a Ferencváros ellen a BL-csoportkör nyitányán. Betalált Messi, Ansu Fati, Coutinho, Pedri és Dembélé is, a Fradiból Kharatin volt eredményes. Játékban jelentős hullámvölgyei voltak a Barçának, akadt időszak az első és a második félidőben is, amikor a Fradi veszélyesebben…