Maximális a feszültség Barcelonában

A Barça nem reagál. Nem javít a teljesítményén, és nem küzdi le azokat a hibákat, amelyek az egész szezonban elmarasztalják. A tabella utolsó előtti helyezettje, a Granada elleni 3-3-as döntetlen a Montjuïcban sokadik igazolása volt annak, hogy a csapat talán belenyugodott, vagy csak egyszerűen nem képes változtatni a hónapok óta…

„A modell kimerült, és szakítanunk kell a múlttal” – mondta Deco, akinek a kijelentését félreértelmezték

A Granada elleni 3-3-as döntetlen okozta mély csalódás közepette, és miközben Laporta a Catalunya Ràdio szerint tálcányi szendvicseket dobált a levegőbe dühében, vasárnap este újabb tűz ütött ki Barcelonában, miután a sportigazgató Deco a Nascer do Sol című lapnak adott nyilatkozataiban egy igen kényes témát érintett és elmondta, hogy: "Szakítanunk…

Xavi: „Gólokat ajándékozunk az ellenfeleinknek, elől pedig helyzeteket hagyunk ki”

Xavi Hernández értékelte a vasárnapi, Granada elleni mérkőzést. Az edző sajnálkozott az újabb mérkőzésen elkövetett súlyos védelmi hibák miatt, emellett elismerte, hogy a döntetlen után szinte lehetetlen helyzetbe kerültek a spanyol bajnokság megnyerésének szempontjából. A mai meccs "Elvesztettünk két pontot és egy jó lehetőséget, hogy visszatérjünk a versenybe. A Granada…

Lamine: „A végsőkig próbálkoztunk, ez egy elszalasztott lehetőség”

Az FC Barcelona ismét hibázott, és ezzel elszalasztotta az arany lehetőséget, hogy közelítsen a második Gironához és ellépjen a negyedik Atlético Madridtól. Lamine Yamal nagyszerű játéka nem volt elég a katalánoknak ahhoz, hogy legyőzzék a Granada csapatát, amely hátrányból fordított az Estadi Olímpic Lluís Companysban, és meghosszabbította a Barça elleni…

Ugyanazok a hibák bukkanak elő, újra és újra: Barça – Granada 3-3

Ez a mérkőzés jól tükrözte a Barcelona idei szezonját. A Barcelona rendre rengeteg lehetőséget biztosít az ellenfeleinek, most éppen a kiesőhelyen álló Granadának, amely három gólt szerezve a végsőkig megszorongatva a katalánokat végül pontot vitt el a Montjuïcból. A Girona sima vereséget szenvedett a listavezető Real Madridtól ebben a fordulóban,…

Végeredmény: Barcelona – Granada 3-3

A fordulót megelőzően a Granada volt az egyik csapat a Rayo Vallecano mellett, amelyik ellen Xavi Hernández érkezése óta még nem sikerült nyernie a Barçának, ez jól illusztrálta, hogy milyen feladat vár a gránátvörös-kékekre, akik legutóbb még 2021-ben tudtak nyerni az andalúzok ellen. Ez a sorozatot a mai nap folyamán…

A Granada elleni keret

Íme, a Barcelona kerete a vasárnap esti Granada elleni bajnoki mérkőzésre. Baldé, Gavi, Marcos Alonso, Félix, Ferran Torres, Sergi Roberto és Oriol Romeu sérülés miatt, Vitor Roque pedig eltiltás okán maradt ki, a várakozásoknak megfelelően visszatért viszont a sérülésből felépülő Ter Stegen és Raphinha is. [FCB]

Xavi: „Úgy hiszem, hogy jó munkát végzek továbbra is”

A Granada elleni mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón Xavit kérdezték a sérült, visszatérő és nem teljes egészséges játékosok állapotáról, a játékvezetésről, Sergi Roberto jövőjéről, Vitor Roque eltiltásáról, valamint Christensenről is. Milyen meccsre számítanak? "A Granada pár fordulóval ezelőtt váltott edzőt. Medinával javult a védekezésük. A csapat le van blokkolva, de több meccs…

Ter Stegen és Raphinha ismét a fedélzeten: Barça – Granada előzetes

Az FC Barcelona a Granada együttesét fogadja vasárnap este, a La Liga 24. fordulójában. Ebben a körben a második helyezett Girona 4-0-ra kapott ki a Real Madrid vendégeként, tehát a Barça győzelem esetén három pontra közelítené meg Míchel csapatát. A vendégek nagyon nem állnak jól, csupán a még nyeretlen Almeriát…

Vitor Roque: „A kiállításom? Azt mondta a játékvezető, lehet, hogy Brazíliában ez nem szabálytalan, de itt igen”

Vitor Roque nem léphet pályára vasárnap a Granada ellen. A fellebbviteli bizottság ezen a pénteki napon elutasította az FC Barcelona által benyújtott fellebbezést, amelyet a Vitoriában kapott második sárga lapja miatt nyújtott be. Így a brazil nem folytathatja remek sorozatát, miután az elmúlt két mérkőzésen gólt szerzett. Az MD-nek adott…

A versenybíróság helybenhagyta Vitor Roque piros lapját: a Granada ellen nem léphet pályára

Vitor Roque-nak keserédes estéje volt, amikor a Barcelona Vitoriába utazott az Alavés ellen. A brazil az Osasuna elleni győztes gólt követően ismét betalált, így a legutóbbi két meccsén két gólt szerzett, de kiállították. A Barcelona panaszt tett a Versenybíróságon, miszerint a Munuera Martínez által Roque-nak felmutatott második sárga lapot igazságtalan…

Ter Stegen, Sergi Roberto és Raphinha is visszatérhet hétvégén!

Nagyon fontos hét vár Xavi Hernández Barcelonájára, amely egyszerre három játékost is visszakaphat a gyengélkedőről, kihasználva, hogy nincs hétközi meccs. Az edzői stáb számára a legjobban várt visszatérés Marc André Ter Stegené. A német kapus november 12-én, az Alavés ellen játszott utoljára a Montjuïcon (2-1), a német a válogatott edzőtáborából…

Mérkőzés utáni nyilatkozatok-Yamal: „Nem a rekord, hanem a fordítás járt a fejemben”

Az FC Barcelona a La Liga 9. fordulójában 2-2-es döntetlent ért el a Granada otthonában. A katalánok saját dolgukat nehezítették meg, de végül 2-0-ás hátrányból sikerült pontot menteniük az andalúzok otthonában, ami Lamine Yamal nagyszerű teljesítményének, és első találatának is köszönhető. A fiatal támadó a La Liga legfiatalabb gólszerzőjévé vált,…

Kiugró egyéni teljesítmény nélkül: Granada – Barcelona 1X1 értékelő

Az FC Barcelona 2-2-es döntetlent ért el a Granada otthonában a La Liga kilencedik játéknapján. Egyik játékos sem tudott pozitív értelemben kiemelkedni a mezőnyből, ezért senki sem kapott hatosnál magasabb osztályzatot. Koundé és Ferrán nagyon gyenge napot fogott ki. Yamal először talált be a felnőtt csapatban, Sergi Roberto pedig ebben…

Xavi: „Megérdemeltük volna a győzelmet”

Xavi Hernández, az FC Barcelona edzője a Granada elleni idegenbeli találkozó után értékelte a mérkőzést. A Barça edzője szerint magukat kárhoztathatják azért, hogy 30 másodperc után helyezkedési hibából gólt kaptak.  Az eredménnyel nem elégedett, de a 0-2 utáni játékkal azonban igen. Jól játszottak, megérdemelték volna a győzelmet, szerinte igazságtalanul vették…

Granada – Barcelona: 2-2 | Videó

A La Liga 9. fordulójában küzdelmes mérkőzést hozott a Granada – Barcelona találkozó. A katalánoknak 0-2-ről kellett felállniuk, ez majdnem sikerült is, de az utolsó percekben a VAR érvénytelenített egy véleményes Barça-gólt. A Barcelona ezzel a döntetlennel a harmadik helyen áll a bajnokságban három ponttal a Real Madridtól elmaradva. A…

Pár milliméteren múlott az újabb fordítás: Granada – Barcelona 2-2

A Barça a szerencsés portói Bajnokok Ligája-győzelem után Granadában próbált javítani a teljesítményén és egy nehéz helyszínen aratott sikerrel menni a válogatott szünetre, de ez nem jött össze. Xavi együttese megint a saját maga dolgát nehezítette meg és ezúttal a kétgólos hátrányt nem sikerült megfordítaniuk, még ha ez mindössze pár…

Végeredmény: Granada – Barcelona 2-2

Ugyan pár milliméteren múlott, de ezúttal a Barçának nem jött össze az, ami néhány héttel ezelőtt a Celta Vigo ellen igen, azaz Xavi Hernández alakulata kétgólos hátrányból nem tudott fordítani, a mai nap folyamán "csak" egyenlíteni tudott. Egy valóságos hidegzuhannyal indult a meccs a katalánok számára: szinte a középkezdést követően…

Granadában folytatódik a bajnoki versenyfutás a válogatott szünet előtt

A Barcelona vasárnap a spanyol bajnokság kilencedik fordulójában a Granadához látogat. A legutóbbi játéknapon a Barcelona Sergio Ramos öngóljának köszönhetően 1-0 arányban tudta legyőzni a Sevillát, míg a Granada az Almería vendégeként 3-3-as döntetlent játszott, de mindezt úgy, hogy az első félidő végén még háromgólos hátrányban voltak, ráadásul a második…

Xavi: „Be kell gyűjteni a három pontot a válogatott szünet előtt”

Az FC Barcelona vasárnap a Granada vendége lesz, a La Liga 9. fordulójában. A katalánok jelenleg a tabella harmadik helyén tanyáznak, de egy győzelemmel a második helyre kerülhetnének, ami Xavi elmondása szerint megnyugtatná a csapatot a válogatott szünet előtt. A spanyol szakembert a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón kérdezték még a Barcelonát…