Valverde: “Piqué gólja begyakorolt figura? Nem tudok róla…”

Ernesto Valverde vezetőedző szerint az a munkájuk, hogy nyerjenek, így a nehézségek ellenére is elégedett volt a csapatával a PSV ellen elért 2-1-es győzelem után. A tréner nem tud arról, hogy Piqué gólja begyakorolt figura lett volna, dicsérte Messit és Dembélét, valamint elárulta, hogy a PSV helyzetei főként a labdaeladásokból…

Piqué: “Most jön a java”

A PSV elleni győztes csoportmeccsen (1-2) gólt jegyző Gerard Piqué szerint a katalán együttes fejlődött a tavalyi szezonhoz képest, így magabiztosan nézhet a sorozat tavaszi folytatása elé. Piqué úgy véli, hogy a mérkőzés főként azért volt szoros, mert sokat hibáztak, és nem azért, mert a PSV olyan jól játszott volna. …

Messi első helyet akart: 1-2

Lionel Messinek ihletett napja volt Hollandiában, lőtt egy zseniális gólt, és adott egy gólpasszt Gerard Piquének. Ez elég is volt, a Barcelona 2-1-re nyert Eindhovenben a PSV ellen, mely nem játszott rosszul, időszakonként veszélyesebb is volt, de játékban azért érezhetően gyengébben teljesített, mint a katalán együttes. A Barcelona a sikerével…

“Nem hazudhatok. Lecsúszott, ő pedig ott állt”

Lionel Messi vezette győzelemre a Barcelonát Eindhovenben, és mint kapitány, nyilatkozott is a mérkőzés után. A második gólt például elismerte, hogy szerencse (is) volt. Piqué azt mondta, hogy a 0-2 ki volt találva előre "Lecsúszott az a labda, ő pedig ott állt. Nem hazudhatok." A győzelem ellenére a PSV sok…

Ter Stegen nem unatkozott a PSV ellen

A német kapus 8 alkalommal védett a holland gárda otthonában, ez a legmagasabb mutatója eddig a szezonban. 8 - El portero del @FCBarcelona_es, Marc-André ter Stegen, ha completado ocho paradas ante el PSV, su mejor registro en un partido esta temporada en todas las competiciones. Bálsamo. pic.twitter.com/Gx9eocQocn — OptaJose (@OptaJose)…

PSV – Barcelona: 1-2

Helyzetekből és lövésekből nem volt hiány Eindhovenben, mindkét csapat több gólt lőhetett volna, mint végül sikerült, de a meccs jelenete egyértelműen Messi gólja volt.    Tudod, milyen egy spártai katona? Olyan Messi is a Barcelonának! Mutasd ki, hogy mennyire szereted a Barcelonát, hogy mennyire szurkolsz a csapatnak, és hogy mennyire…

Umtiti fájdalmai kiújultak

A keddi edzésen a francia válogatott labdarúgó a bal térdével bajlódott, ezért ki kell hagynia a PSV elleni találkozót. A helyét Lenglet foglalja el a hollandok ellen. A hír azért is aggasztó, mert Umtiti már a világbajnokságon is a bal térdében érzett fájdalmat, és emiatt nem volt játékra alkalmas állapotban…

Hol nézzem a meccset?

Az alábbi linken lehet streameket találni az esti mérkőzéshez: http://livetv.sx/enx/eventinfo/698226_psv_eindhoven_barcelona/

Coutinho és Rakitic is visszatér

A két visszatérőn kívül pedig ott lesz a pályán Lenglet és Dembélé is. A Barcelona kezdőcsapata: Ter Stegen; Semedo, Piqué, Lenglet, Alba; Busquets, Rakitic, Vidal; Coutinho, Messi és Dembélé.

PSV: a szeptemberi meccs góljai

🔙⚽La última vez que jugamos 🆚 PSV … 😏 pic.twitter.com/kjeNWeAeuf — FC Barcelona (@FCBarcelona_es) November 28, 2018

A csoportelsőségért lehet játszani Eindhovenben

A Barcelona a Bajnokok Ligája elmúlt körében, Milánóban bebiztosította a továbbjutását, szerda este pedig Eindhovenben érheti el a csoportelsőséget, amennyiben legalább olyan eredményt ér el, mint az Internazionale a csoport másik találkozóján. A meccs azonban nem csak erről fog szólni, hanem újabb válaszokat kaphatunk arra, hogy mi a terve Velverdének…

Valverde: “Nem számolgatunk, a győzelem a cél”

Az FC Barcelona vezetőedzője, Ernesto Valverde tisztában van a Bajnokok Ligájában a csoportelsőség súlyával, így komolyan veszik a mérkőzést, és győzni akarnak Eindhovenben a PSV ellen. A spanyol szakvezető azt is elmondta a sajtótájékoztató során, hogy Philippe Coutinho és Ivan Rakitic is felépült, a párharcot illetően pedig nem fognak számolgatni.…

“Már továbbjutottak, de biztos, hogy nyerni akarnak”

A PSV Eindhoven vezetőedzője, Van Bommel egykor az FC Barcelonában is játszott, ennek kapcsán kérdezték a hollandot a két klub kapcsolatáról is a mai sajtótájékoztatóján. A PSV holnap a harmadik helyért játszik. "A Barça már továbbjutott, és ez a legfontosabb dolog. Lehet, hogy kicsit pihentetni fognak, de biztos vagyok benne,…

Rakitic és Coutinho is utazik Eindhovenbe

Kihirdette az utazó keretét a szerda esti, PSV Eindhoven elleni BL-mérkőzésre Ernesto Valverde vezetőedző, melybe az elmúlt hetekben sérüléssel bajlódó Ivan Rakitic és Coutinho is bekerült. Nem lesz ott ellenben Hollandiában az uruguayi Luis Suárez, a holland Jasper Cillessen, valamint a brazil Arthur Melo sem.  A 21 fős keret tagja…

22 érintés, 60 másodperc… egy újabb Messi gól

⏱ 60 seconds 👟 22 touches ⚽ A great goal 🔥 That's Barça DNA!!! pic.twitter.com/AhoJzMDSji — FC Barcelona (@FCBarcelona) September 21, 2018

Dembélé vs. Suárez: ellentétes utakon?

A Barcelona első számú játékosa továbbra is Lionel Messi, efelől nincs kétség és nem is lehet kétsége senkinek. De az nagyon sokat számít, ki milyen minőségű fegyverhordozója tud lenni a szezon folyamán, és ebben a tekintetben Dembélé bizakodásra ad okot, Luis Suárez pedig enyhe aggodalomra. Kezdjük is a kevésbé pozitívval.…

Busquets másodszor is apa lett

A spanyol világklasszis a PSV elleni mérkőzés után (4-0) sietett a tusolással, és elsőként hagyta el az öltözőt, miután a délután megszületett a második gyermeke is. A középpályás sietett vissza a kedveséhez a kórházba. 🗣Sergio Busquets ha sido padre esta mañana de nuevo. Ha jugado el partido y salió rápidamente…

Messi a BL mesterhármaskirálya

Az argentin játékos a PSV ellen lőtt három góljával immáron a legtöbb mesterhármast jegyzi a Bajnokok Ligája, valamint annak jogelődjének a történelmében. Elképesztő. 8 - Lionel Messi se ha convertido en el jugador con más hat-tricks en toda la historia de la Champions league/Copa de Europa (ocho). Asombroso. pic.twitter.com/R1xjQ2xwpJ —…

Gólzáporos BL-nyitány, Messi mesterhármas: 4-0 a PSV ellen!

Nagyszerű játékkal és szépségdíjas gólokkal tömték ki a Camp Nouba érkező PSV hálóját a Bajnokok Ligája nyitófordulójában Lionel Messiék, a 4-0-s győzelemből az argentin csapatkapitány egymaga hármat vállalt, mellette pedig Dembélé egy csodálatos egyéni akció végén volt eredményes. A Barça játéka ezúttal nagyon jól nézett ki, már a meccs elejétől…

Dembélé mindenhol gólképes

A francia támadó az egyetlen játékos a spanyol bajnokság mezőnyében, aki idén már három különböző sorozatban is betalált (Spanyol Szuperkupa, Liga és Bajnokok Ligája). Csillog. 3 - Ousmane Dembélé is the first La Liga player to score in three different competitions this season (Supercopa, La Liga and Champions League). Stellar.…